Már évek óta ezt kellett volna tennünk, elutazni, elhúzni a közösen utált karácsony elől, de gyáva kutyák voltunk. Ezt nem teheted meg a gyerekkel, anyóssal, a rokonokkal, mit szólnak majd az emberek? Na egy bizonyos életkor után meg fogja mindenki tanulni, de nem is tanulni, inkább megérteni, amihez mi már felnőttünk teljesen: tök teljesen mindegy mit szólnap a népek. Ez a te életed! Éld. (Bár vitathatatlan az is, hogy szükséges hozzá pénz, ezzel nem is vitatkoznék.) Ha úgy érzed a torkodat szorongatja minden elvárás, szokás, változtass. Könnyű mondani? Már igen. De mondom, ehhez a ponthoz el kell jutni. Addig csak
50 ok, amiért Bécset szeretni lehet!
A napokban néztük meg az RBB adón (Rundfunk Berlin-Brandenburg) a 50 Gründe, Wien zu lieben filmet, jaaaaj! Nagyon jó volt! Ahhoz képest, hogy ég és föld a különbség Bécs és Berlin között, a berlini tévéseknek elég ügyesen sikerült sok hasznos infót összeállítaniuk a *világ legszebb és legélhetőbb városáról. (*nekem az)A fenti linken meg tudjátok nézni a műsort, szívből ajánlom a németül beszélőknek, illetve azoknak, akik ötleteket keresnek, mit lenne érdemes felkeresni Bécsben. Az icipici hibák Néhány hiba is becsúszott a műsorszerkesztőktől, E. ezeket kivétel nélkül azonnal megreklamálta. Tök jó volt, élveztem, annyi mindent tud imádott városáról. Például: A 22-es pontban
Még egyszer nem bírom ki
A kisfiam 3 hete elköltözött. Itt hagyott minket. Egyetemista lett Heilbronnban. Azt hittem feldolgoztam ezt az egészet, azt hittem túl vagyok rajta. Hát egy nagy lószart!Valahogy olyan normálisan zajlott a hosszan tartó költözés, ami után nagy pofával meséltem mindenhol milyen könnyen ment, aminek oka vagy az, hogy én egy kivételes anya vagyok, vagy az, hogy egy nagyon szar – vicceskedtem -, de tényleg nem éreztem szomorúságot! Sőt! Annyira, de annyira örültem a kisfiam elszántságának, bátorságának, eltökéltségének, hogy ő (tőlem teljesen eltérő módon) tudja, hogy mit akar. Uramisten, milyen bátor! Ez fordult meg sokszor a fejemben, hiszen ez a gyerek az
Bocsánat …
Most néztem meg, utoljára júniusban írtam. A francba. Zavar, hiszen ha valaki blogírásra adja a fejét, az eldöntötte, van miről írnia és attól kezdve következetesnek kell lennie, írnia kell. A hosszú szünetekre senki se kiváncsi. Van ezeregy kifogásom, de mind tök unalmas, mert csak a hiányzó időről szól. Hol ezért, hol azért. Tele vagyok történetekkel, kéredzkednének kifele, követelnék a megírásukat …. igyekszem. Jövök vissza ígérem.
Ausztria – Németország 2:1 „I wer’ narrisch!”
Ausztria-Németország 2018. június 2. Wörthersee-Stadion, Klagenfurt, barátságos mérkőzés A két nappal ezelőtt kezdődött futball világbajnokság előtt pár héttel találkozott a két ország válogatottja egy barátságos (hahaha) meccs alkalmával. Talán lényegtelen információ, de én is az osztrák csapatnak drukkoltam. Egy ilyen barátságos mérkőzés tétje is nagy a két ország között, hiszen ők egymás „kedvenc szomszédai”. Az utálat kölcsönös, de azért Bajoroszágot tessék kérem ebből kihagyni! Az osztrákok 2:1 -re győztek a németek ellen, ami Ausztriában egy hatalmas szenzáció. 32 éve, Cordóba óta nem sikerült a németeket legyőzniük, hát mi ez, ha nem egy második Cordóba? Edi Finger kommentátor az 1978-as meccs
Heurigerek Bécsben
Csak szemlesütve merem elárulni, de annak idején a bécsi lakás kiválasztásában fontos szerepet játszott a Heurigerek fekvése. Nem lehettek messze, ennyi volt a lényeg. Hogy mik ezek? A Heurigerekről azt hittem, hogy már egyszer írtam, de most néztem utána, hát nem. Most pótolnám. A Heurigerek elsősorban helyi (saját) borukat árusító hangulatos kis borozók, szenzációs hidegkonyhás büfével, azon belül szenzációs Brotaufstrichekkel, azaz szendvicskrémekkel és néhány tipikus bécsi meleg falattal (az a Backhendl = rántott csirke jaj, édes istenem, érzem a számban a mennyei ízüket!) és persze Mehlspeisenekkel, ilyen-olyan sütikékkel, édességekkel. Nagyságuktól függően léteznek kisebb és nagyobb Heurigerek, de kivétel nélkül, mindegyik
Lájkpótlás James Hunterrel
Tök mindegy mit csinálok, új helyre költöztetem a blogomat, vagy észreveszem, hogy a blogbejegyzésem linkjében hiba van és módosítom, mindig sikerül lenulláznom az összes lájkolást. És? Fontos ez? Az. Az ember elsősorban nem magának ír. A megosztások, tetszésnyilvánítások az mellett, hogy jól esnek, egyfajta feedbackok arról, hány embert ért el az írás és milyen tetszést váltott ki az olvasókban. Ma megint belenyúltam a Szent Erzsis linkem címébe, oda az összes tetszés. Szuper ….. Ilyenkor a vígasztalásban csak egyvalami segíthet, a zene. Azon belül meg naná, hogy James Hunter. Az egyik új és egyben szenzációs száma: Whatewer it takes
Nézzenek oda, a frankok lenyúlták Szent Erzsébetet!
A Frank Svájcban, azon belül Pottensteinben az elmúlt 15 év alatt már többször jártunk, de még soha nem jutottunk fel a várba. Nem, mert elég volt mindig Pottenstein környéke, ami varázslatos! Cseppkőbarlang, tavak, hatalmas sziklák, erdők, hegyek, minden adva van a feltöltődéshez, az aktív pihenéshez. És persze az isteni sörök! Az elmúlt hétvégén egy pottenstein környéki10 km-es gyalogtúrát terveztünk, de a programunk időileg másképpen alakult. De ragaszkodtunk az eredeti célhoz, Pottensteinbe megyünk, ha törik, ha szakad. Túra helyett menjünk fel a várba, ott még úgysem jártunk. Ahogy kapaszkodtunk fel a hegyre, már feltűnt az első Erzsébetes tábla: Elisabethweg zur Burg/
Még pár nap és Hamburg
Erőteljesen gyúrok rá. Már alig várom, hogy láthassam. Könyvek, youtube videók sora … Kinners, Kinners, mindenre kiváncsi vagyok. Évek óta vágyom rá, hogy eljuthassak Hamburgba és lássam a csodát. Ja és, hogy élőben lássam Dieter Bruhnt (alias Aale Dietert) vasárnap hajnalban a halpiacon. És persze James Huntert, az abszolút lieblingemet, aki március 16-én Hamburgban lép fel. Mit mondjak, itthon lassan átveszi a helyét az őrület, már alig várom. James Huntert tuti, hogy sokan nem is ismeritek. Ő az:
Mesék Bécsből – egy kávéházban
A Grinzing egyik kicsi kávéházában ültem, amikor felfigyeltem a két fiatal lányra. A szomszédos asztalnál ültek, kb.18 év körüliek lehettek. Az életkorúknak megfelelően, megszakítás nélkül nyomkodták a mobiltelefonjaikat, túlontúl nem voltak érdekesek. Pár perccel később megérkezett a harmadik társuk is. Az újonnan érkezett lány se hozott magával valódi frissességet, perceken belül ő is nyomkodta a mobilt. Jöttek a szokásos csajos dumák, csacsogás, pont azok, amikre nem figyelünk oda, mert nem érdekel. De csak addig nem, amíg el nem hangzott a név: Sissi. Erre már fülelni kezdünk. A milyen Sissi hama’ világos lett, a Kaiserin (császárné) szavak után. A fiatal bécsi