Embermesék

Emlékek az életemből, Sopron

Néha feltörnek az emlékek. Ahogy ez is.Sopron a szülővárosom. Bájos kis város, de ennél nekem – az apu családja és a gyerekkoromban náluk töltött vakációim ellenére – sajnos nem lett több. Soproni vakációk Istenem, de ezek a nyarak! Sopronban aztán lehetett játszani, az már biztos! A ház egy hatalmas, vadregényes rét közelében állt, tele felfedezni és megmászni valóval. Ez a rét a vasútvonalak mellett terült el a Lövérek irányába. Emlékszem állt ott egy elhagyott, lakatlan ház is, amiben gyilkosság történt (elhittük), a magasra megnőtt kalászok között elbújva egy titkos viskó is, itt lakott a gyilkos (ezt is elhittük). Rettegtünk, de

Kegyelem

2020 szeptembere kellemesen meleg időjárással ajándékozott meg minket, mi pedig magunkat egy pár napos úttal a kedvenc városunkban, Bécsben. A belvárosban a Stephansdom (Steffl) mellett jártunk, isteni nap volt, amikor E. (még mielőtt megfeledkezik róla) gyorsan felhívta egy nürnbergi orvosát a korábbi vérvétel eredménye miatt. Nem izgultunk, nem volt rá okunk. Hosszú évek óta jár minden évben erre a szűrővizsgálatra, tanítani kellene a következetességét. Mindig minden a legnagyobb rendben volt, nem is lehet másképp. Hallottam a beszélgetést, a párom válaszait. Te szép szűzmáriám, itt valami történik …….Egy bizonyos érték nagyon a határon van, szükség lesz egy újabb kontrollra. Kezemben a

Kiskarácsony, nagykarácsony – vírus előtt és után 2/2

…. és megjött a vírus Készülődés a karácsonyra 2020-ban, a nem tudom hányadik helyi lockdown alatt Az eleje hasonlít a hosszú évek protokolljához… Nézem a naptárat, közelítünk karácsonyhoz, kezdek ideges lenni. A kollégák csomagjait naponta hozza a futár, és nekem még mindig semmi ötletem az ajándékokhoz, minden évben ugyanaz a szar. A belváros tabu, nem jutok be, nem történhet meg hogy meglátom, megszeretem, megveszem, az interneten kívül nincs más segítség. Na ebből már nem lesz nagy meglepetés senkinek se. Mi lesz velünk karácsonykor, te jószagú ég? Kijárási tilalom este 9-tól reggel 5-ig, mit mondjak, nem érint. A munkaidőm ügyesen reggel

Kiskarácsony, nagykarácsony – vírus előtt és után 1/2

Lelassultunk. Kénytelenek voltunk visszavenni a tempóból, a Covid vírus megfékezése miatt meghozott törvények durván elvették a mozgásterünket (a szükségességüket maximálisan megértem, csak a tényeket közlöm!), és mi mindannyian kvázi visszakerültünk a nagyszobába. A nagy utazások, shoppingolások, munka után beugrom a városba, kirándulások ideje nem most van. Várni kell. Ezt a várást lehet persze nagyon utálni, én is utáltam. Aztán egyszercsak elsimultak a hullámok, lecsendesedett bennem a világ. Visszaváltozott azzá, amit már nagyon régen nem találtam. Valami történt a világgal, valami történt velem is. Ez a változás nekem bejött. Ünnepvárás a vírus előtti időkben: Nézem a siető, bevásároló, ajándékokat keresgélő embereket

Még egyszer nem bírom ki

A kisfiam 3 hete elköltözött. Itt hagyott minket. Egyetemista lett Heilbronnban. Azt hittem feldolgoztam ezt az egészet, azt hittem túl vagyok rajta. Hát egy nagy lószart!Valahogy olyan normálisan zajlott a hosszan tartó költözés, ami után nagy pofával meséltem mindenhol milyen könnyen ment, aminek oka vagy az, hogy én egy kivételes anya vagyok, vagy az, hogy egy nagyon szar – vicceskedtem -, de tényleg nem éreztem szomorúságot! Sőt! Annyira, de annyira örültem a kisfiam elszántságának, bátorságának, eltökéltségének, hogy ő (tőlem teljesen eltérő módon) tudja, hogy mit akar. Uramisten, milyen bátor! Ez fordult meg sokszor a fejemben, hiszen ez a gyerek az

Ha nem megy, minek erőltetni?

Pedig olyan szépen elképzeltem! Végre egyedül leszek itthon pár napig, hatökörrel se fognak tudni visszatartani a blogírástól! De nem ám! Egész múlt héten nem ment ki a fejemből a Faber-Castell család, rettentő régóta tartozom az utolsó, a befejező résszel. A 8.generáció nem más, mint a kedvencem, a gróf, aki miatt belevágtam a család történetébe. A róla szóló információkat szerettem volna (hangsúly a volnán) végre megosztani. Már rosszul kezdődött. Először is nem találtam (még most sem) az anyagot a grófról, amit pedig biztosan tudok, hogy össszegyűjtöttem. Valahol itt kellene lennie a lakásban, de azt hiszitek előjön? A januári halálhirét követően a

Peter Cornelius

Egy felejthetetlen koncert. Egy felejthetetlen hang, egy felejthetetlen művész… és Istenem, ez a dala! Majd elmesélem. Peter Cornelius dalait papírzsebkendőben mérem. Már, hogy mennyit használok el a bőgéshez. Ez a dal 2 zsepis.  És benne van minden. Múlt, barátság, tragédiák, döntések, sorsok, emberek …és persze a tényleg nagybetűs ZENE és Bécs. Szerelem. Javítom. 3 papírzsebkendő. https://www.youtube.com/watch?v=fbz_7vAzifI

Ha új vagy egy munkahelyen

Ki ne ismerné azt az érzést, azt az izgalmat, amit egy új munkakezdés jelent! Hogy féltünk az állásinterjútól, igaz? Hogy izgultunk előtte, mennyire nehéz volt az a reggel, amikor készülődtünk, istenem! De szeretnénk megkapni az állást, fúúú de jó lenne! Ha szerencsénk van, működik a dolog. Először is eljutunk az állásinterjúra, ami alatt hirtelen kisüt a nap. Érezzük a megnyugtató rezdüléseket, a testbeszédek, a hangsúlyok, a mosolyok erőt adnak. Megnyertünk egy háborút, jól zajlott le a beszélgetés. Úgy érezzük, ez volt a legfontosabb, a legnehezebb, csak ezt a kanyart kellett bevenni, ez volt a legnagyobb kihívás. Tévedés, de mindegy, most

Anyukám …. a győri meglepetés

A résnyire nyitott ajtó mögött ült a kis trabijában az én anyukám. Ő, akit december óta nem láttam, ő, aki december óta megmutatta a világnak és főleg nekünk hitetleneknek, hogy márpedig mindenre képes. Rá nem vonatkoznak világi törvények, ő képes felülírni minden, tapasztalatból, gyakorlatból, kényelemből, lustaságból indukálódott törvényt, szokást. Mert ugye nem normális dolog az, ha egy segítségre szoruló azt mondja, hogy nincs szüksége segítségre? De. Az anyu esetében minden teljesen normális. Őt más fából faragták. Ahogy már korábban a betegségét is leküzdötte. Hosszú, kemény évek után ismét hazatért. Haza oda, ahova visszavágyott. Megcsinálta. Persze, hogy a rosszullét környékezett korábban

Anyukám

Egyszer csak úgy döntöttem, elmegyek az anyuhoz. A meglepetés ötlete az én fejemből pattant ki. Sőt, képes voltam teljes titokban tartani és nem elpofázni idő előtt. Bár a vége felé majdnem elrontottam. Épp az anyuval beszéltem telefononon, ahogy évek óta minden áldott nap. Kezdte felsorolni, hogy mi mindene fogyott el, de nem gond, már megkérte az egyik ismerősét,  aki megveszi neki ezeket a boltban, na akkor csillagokat láttam a marha nagy titoktartástól és éreztem, tovább nem tudom tartani, ki fog csúszni: anyuci ne vegyél ilyet, mert már ezt is vettem. A telefonnal besomfordáltam a páromhoz és kínkeserves pofákat vágva, pantominnal,