A mummusaimnak egyrészt hihetetlen erejük, másrészt kitartásuk van. Vasmarokkal szorítottak egy egész héten át, megmérgezték a napjaimat. Hogy egyedül valóban képesek-e erre a teljesítményre ..hmm, nem vagyok benne biztos. Az egészhez nagyban hozzájárul a boszorkányságom, mivel egyszerűen megérzem, a rossz érkezését. A múlt héten egy pillanatra se hagytam el a lakást, régen nem érzett borzalmas hangulatba kerültem. Tudtam, éreztem, hogy valami lesz, valami újra betart nekem, nekünk. A problémáim fontossága a héten egészen egyszerűen a százszorosára növekedett, elborítottak, beszőtték a gondolataimat, szünet nélkül foglalkoztattak amivel térdremegéstől kezdve a bőgésig, mindent produkáltam. De csak magamnak persze, másokat a világért se terhelnék.
Címke: gonosz szellem
Szerencse a szerencsétlenségben
A pechszériát felsoroló „sorozatomban” meséltem ugye két férfiről, a két legfontosabb főszereplőről. Egyszer a jujj, de sokszor elszidott és a pokolba kívánt majdnem vevő „Wolfgangról” és szegény, egyre inkább velünk kooperáló „Seppről”, aki a múlt héten az életét vesztette. Namost van ám itt egy érdekes dolog! Wolfgang a vevőjelölt megjelenésével kicsit besűrűsödtek a dolgok, hirtelen vége lett a Pató Pálos ej, ráérünk arra még tempónak. Előtte pedig másként volt. Seppet a betegsége és a kezelések miatt kíméltük, heteket vártunk rá, amíg egy-egy kórházi tartózkodás után újra jelentkezett és megbeszélést hívott össze. Kicsit helybetopi volt az egész. Vártunk, vártunk, reménykedtünk az
„Sepp” útja sajnos végéhez ért
Szegény. Pedig már kikerült az intenzívről is. Ùgy emlékszem júliusban tudta meg, hogy mi a baja. Azt is közölték vele, hogy a betegsége már sajnos elégé előrehaladott állapotban van ……. Közös üzleti terveink kapcsán, itt írtam róla korábban. Kedves, Michael E. ! Nyugodj békében!
A pechszériáról konkrétan 2. rész
Az előzőekből kiderült, hogy vállalkozásunk egyik sarkalatos pontja Herr Sepp, akiről az operáció hetében csak annyit tudtunk, hogy váratlanul többet nem ébredt fel. (Azóta már magához tért, de még mindig az intenzív osztályon fekszik, nem tudni hogyan tovább.) El lehet képzelni a helyzetünket Seppel kapcsolatosan. Ha ő nincs, nekünk befellegzett. A hozzá kapcsolódó munkáink nem frisskeletűek, mindegyik mögött hosszú hónapok előkészítő munkája fekszik, a részünkről is komoly anyagi befektetéssel. Ha Sepp nincs, akkor nincs tovább. Örültem a szerencsének ami végre hozzánk szegődött, de ez az öröm korai volt. 🙁 De folytassuk a pechszériát! Ez a történetem újkeletű, nincsenek a múltba
A pechszériáról konkrétan 1. rész
Vegyünk egy 50 feletti férfit, legyen a neve mondjuk Sepp (a magyar általános alany -ami nincs- hímnemű alakjának, a Józsinak itteni megfelelője), akinek földjei és telkei vannak. Ja, meg bérházai is, de nem egy ingatlanmogulról van szó. A földek már évszázadokkal ezelőtt a családjának birtokában voltak, Sepp ezeket egyenesági, vagy ferdeági 🙂 rokonként simán csak megörökölte. A termőföldek jó része szintén az örökkévalóság óta művelésre bérbeadva, Seppinek gondja egy szál se. Sőt! Voltak egyéb jó ötletei is. A szülői házhoz tartozó telken (annak mérete miatt) nyugodtan meg lehetett volna rendezni az Octoberfestet, és Sepp a telekben rejlő lehetőséget felismerve úgy
Pechszéria
Ugye arról már meséltem, hogy semmiben sincs szerencsém. De szó szerint. Legyen az akár munkakeresés, vagy szívószál az üdítőhöz. Az enyémnek mind a két fele zárva, az 1 db gyártási hibást én húzom ki a kupacból, nem más. 🙂 A szerencsétlenség, pechszéria tartós, sajnos a dög jól érzi magát velem, sőt, velünk. A párommal együtt nyűjjük a cipőt, igaz rá a hétköznapi „melléütések” nem jellemzőek, ő már nagyban csinálja. 🙂 Az autózástól is kezdek lassan félni, velem mindig történik valami. Már-már vicces a rendszeresség, de tényleg, ha én vezetek, akkor valamilyen veszélyhelyzet mindig adódik. A több sávból történő kanyarodásnál már

Rontás
Időközben rájöttem, hogy a vudu, vagy voodoo mégsem az én sportom, ugyanis nem másnak akarok rosszat, hanem magamnak jót! 🙂 De másnak még jól jöhet egy kis feketemágia, ezért egy információt megosztok veletek. Az alábbi képeken szereplő praktikus kis vudu-babák darabja csak 6,95 dollár, a Baron Bob-nál kaphatóak. Csak nevet kell adni nekik és már mehet is a vudu! :)))) Szegény fehérke olyan szomorú a képen ….. kép innen: www.baronbob.com

Gonosz szellem ingyenesen elvihető!
valódi boszorkányok lakta ház / aboutpixel.de / © Gerd Gropp/ Nem tudom mi a helyes kifejezés: elátkozva, vagy megátkozva? Gondolom attól függ, hogy örökre szól, vagy csak egy bizonyos időre? Már kezdem hinni, hogy az én büntetésem örökre szól, ugyanis nem múlik. 7-8 éve kísért egy szerencsétlenséget hozó ártó szellem akit már kezdek nagyon unni, így mielőtt túlzottan megszokna nálam, felajánlom inkább szíves elvitelre! A cucc ingyenes! Igaz használt, de garantáltan működik és rendkivűl rosszindulatú. Kimondottan ideális nagy gonoszságokhoz, de persze apróbb betartásokhoz, kellemetlenségek előidézésében is tökéletes, nagyon magas hatásfokkal dolgozik. Kezdem fontolgatni az ördögűzést, címeket kérek,