Embermesék

Régi szerelem: Zorán

Vissza a gyökerekhez! Soha nem tudnám elfelejteni, korai fiatal éveim meghatározó zenésze volt ő: Zorán. Hogy én milyen szerelmes voltam bele, atya ég! Nap mint nap csak az ő lemezeit hallgattam. Katartikus élmény volt a zenéje, a szövegek. Kívülről ismerem az első lemezeinek összes nótáját. Valami olyat kaptam tőle, ami egy életre szólt. Még mindig betart a hatása, bár a magyar zenével együtt úgy alles global, ő is kicsit a háttérbe szorult. Erről nem ő tehet, ő ugyanolyan jó mint amilyen volt. A pluszban felfedezett új világom egy másik nyelvvel, újabb kincseket hozott az életembe, kitárult előttem egy német (a

Servas du

Mielőtt folytatnám a történeteimet egy kicsit megállnék. Megállnék Wolfernél és a Seiler & Speernél. Wolfgang Ambros egy osztrák legenda. Nagy szerencsémre már három koncertjén jártam, egy 2020-as bécsi fellépésére is megvan a jegyünk. Sokan ismerik a nótáit, az arcát, emlékeznek rá. Garantáltan nem ismernék meg most, ha látnák. Kb. 1 hónapja jártunk Heilbronnban, ahol koncertet adott. A koncert napján kora délután betértünk egy helyi felkapott helyre, október ellenére baromi meleg volt, így a kerthelységben ültünk. Aztán észrevettük Wolfert is, tőlünk két asztalra ült a billentyűs Günter Dzikowskival (szenzációs ő is!) és a technikus Tony Schoenhoferrel, de senki nem ismerte őt

A Granada Grázból – szerelem ez a zene

Már évek óta tudnom kéne róluk, ha egy picit odafigyelek. Amikor a kisfiam nekifutott, hogy megmutassa nekem ezt a Granadát, szerinte nekem ez a zene tetszeni fog és két nótájukat játszotta le (a Wien wort auf di-t és az Ottakringet), még nem voltam rájuk vevő. Emlékszem nem is nagyon figyeltem oda, rá-rápillantottam a videójukra, de nem érdekelt. A számokból két-két rövid sort meghallgattam, hümmögtem, talán még idegesített is, hogy nekem most ezeket kell néznem és hallgatnom és valami hasonló ítéletet alkottam, hogy na ja, jó-jó, elmegy, de szerintem egyik se nagy durranás. Bocs ez nem az én zeném, nem érdekel.

Lájkpótlás James Hunterrel

Tök mindegy mit csinálok, új helyre költöztetem a blogomat, vagy észreveszem, hogy a blogbejegyzésem linkjében hiba van és módosítom, mindig sikerül lenulláznom az összes lájkolást. És? Fontos ez? Az. Az ember elsősorban nem magának ír. A megosztások, tetszésnyilvánítások az mellett, hogy jól esnek, egyfajta feedbackok arról, hány embert ért el az írás és milyen tetszést váltott ki az olvasókban. Ma megint belenyúltam a Szent Erzsis linkem címébe, oda az összes tetszés. Szuper ….. Ilyenkor a vígasztalásban csak egyvalami segíthet, a zene. Azon belül meg naná, hogy James Hunter. Az egyik új és egyben szenzációs száma: Whatewer it takes

Még pár nap és Hamburg

Erőteljesen gyúrok rá. Már alig várom, hogy láthassam. Könyvek, youtube videók sora … Kinners, Kinners, mindenre kiváncsi vagyok. Évek óta vágyom rá, hogy eljuthassak Hamburgba és lássam a csodát. Ja és, hogy élőben lássam Dieter Bruhnt (alias Aale Dietert) vasárnap hajnalban a halpiacon. És persze James Huntert, az abszolút lieblingemet, aki március 16-én Hamburgban lép fel. Mit mondjak, itthon lassan átveszi a helyét az őrület, már alig várom. James Huntert tuti, hogy sokan nem is ismeritek. Ő az:

Bécsben

az előzmények:  Rainhard Fendrich Nürnbergben Raini szerdai nürnbergi koncertje utáni napra óvatosan és roppant előrelátóan szabadságot kértem. Persze csak egy napra, csütörtökre, pénteken ismét dolgozni készültem. Egészen csütörtök reggel 8 óra 56 percig, amikor is megérkezett Rainhard Fendrich facebook teamjétől az üzenet, nyertünk két jegyet a pénteki bécsi koncertjére. Az örömünk leírhatatlan volt, az a mint majom a farkának féle. De! Mert ott volt ugye a de, a nem fog menni mummusa is, hiszen nekem péntekeken dolgozni kell mennem. Bécsbe?! Holnap? Ne, felejtsd el! Bizony, nem fog menni, mert teszem azt, kivehetek még egy napot, neeem, ezt nem tehetem meg,

Egy szép kis mese, egy majdnem igazi történet

Moziban voltunk. Èn is, és ez tényleg kivételes alkalom, mivel nem szeretem a mozit. Az egyik helyi mozitól (Admiral) az ott regisztrált gyerekek minden évben köszöntő kártyát kapnak a születésnapjukra, benne egy ingyenes mozilátogatásra és egy gyerekmenüre (pattogatott kukorica+üdítő) jogosító utalvánnyal. A jegy, csak a születésnapi előtti, ill. utáni hétre érvényes, érdemes kihasználni. Miután az Andrénak is megérkezett a küldemény, egyből megkukkeroltuk, milyen filmeket játszanak, de elcsüggedtünk, egyik se csigázta fel az érdeklődésünket. Aztán mégis, hurrá rátaláltunk egyre! Végre már nem rajzfilm ;), meg nem is amerikai hiperszuper háromdimenziós eksön, csak egy egyszerű történet, egy német film. Der ganz grosse

Mire jó a PageMaker?

Ahogy már írtam, a profik már nem használják, csak én. 🙂 (Az InDesign mindent vitt. De nálam még nem. 🙂 ) Az alábbiakban három születésnapi meghívó. Mindhárom PageMakerral született. Az utolsó kettőhöz annyit, hogy a “keki”-lila volt az André ötlete, de meggyőztem, hogy a lila túl lányos, változtassunk a színeken. Ìgy lett belőle narancssárga, ami szintén lányos, de legalább az én kedvencem. 🙂  Szerintem a képeken jól látszik, hogy mennyi mindent lehet vele buherni. A háttérszínektől kezdve …. nem írom tovább, mert hosszú a lista és unalmas lenne. 🙂

Dehogy bonyolult!

Az előzőekkel kapcsolatosan. Tényleg nem bonyolult ez az egész, csak első hallásra tűnhet kicsit annak. Akkor válasszuk ketté a témát! Egyszer legyen a Photoshop, ami egy szuper kis program. A segítségével a fotókat lehet gatyába rázni, feljavítani, módosítani, egymásra pakolni, feliratozni. A blogom headerjét is azzal csináltam, 3 képet fektettem egymásra, persze a méretüket és a fekvésüket is módosítva. Az alapképre rápakolt képeknek adtam egy kis árnyékot és fehér keretet. Aztán a másikkal, a kiadványszerkesztőnek is becézett PageMakerral, vagy InDesignnel pedig magukat a doksikat hozzuk létre. Háttérszín, hasábtördelés, úgy képzeljétek el, mint egy újság, prospektus megszerkesztését. De vissza a Photoshopra.

A kis Lieblingem: Julian Schieber

Majd elfogom azt is mesélni, hogyan történhet meg az, hogy valaki, akit egyáltalán nem érdekel a foci, sőt idegesítőnek, és végtelen primitív dolognak tartja, egyszercsak kivetkőzzön magából és 180°-os fordulattal focifüggővé váljon, jó? Első kézből valók az információim, magamtól, magamnak. 🙂 A hogyan lettem focifan történetem ismerete nélkül (mondom, majd jön), csapjunk bele a közepébe.  In medias res : imádom a focit! Többször írtam a Nürnberg-i fociklubbról, az 1FCN-ről. Hát igen, velük kezdődött az egész és nagyon úgy tűnik, hogy számomra velük is zárul a labdarúgás. Hozzájuk nőttem. Valami lehet ebben a mondásban hogy: “einmal Clubberer immer Clubberer”, szóval aki