Embermesék

A Granada Grázból – szerelem ez a zene

Már évek óta tudnom kéne róluk, ha egy picit odafigyelek. Amikor a kisfiam nekifutott, hogy megmutassa nekem ezt a Granadát, szerinte nekem ez a zene tetszeni fog és két nótájukat játszotta le (a Wien wort auf di-t és az Ottakringet), még nem voltam rájuk vevő. Emlékszem nem is nagyon figyeltem oda, rá-rápillantottam a videójukra, de nem érdekelt. A számokból két-két rövid sort meghallgattam, hümmögtem, talán még idegesített is, hogy nekem most ezeket kell néznem és hallgatnom és valami hasonló ítéletet alkottam, hogy na ja, jó-jó, elmegy, de szerintem egyik se nagy durranás. Bocs ez nem az én zeném, nem érdekel. Aztán eltelt több mint egy év. Felfedeztem őket. Megtörtént a csoda, azóta nem tudok ezzel a zenével betelni. ….kicsit szégyellem magam a kisfiam előtt, miért is nem figyeltem rá korábban teljes szívvel és füllel, hiszen már akkor is igaza volt, ő tudta, hogy ez a zene jó és ez az én zeném.

Ízelítő. Ez az Ottakring (1.38 mp után játszik az összes hangszer, mindenképpen tartsatok ki addig, lesz ott ritmus, lesz ott hangzás!)

Felfedeztem (a) Granadát

Karácsonyi ajándék volt tőlünk a kisfiamnak 2 koncertjegy a Granada 2019.júniusi bécsi koncertjére és ez az apukája találékonyságát mutatja, hihetetlenül jó ilyenben. Nekem az életben nem jutott volna eszembe kitökölni mindezt amit ő, hogy nézzük csak, mikor és hol játszik a Granada, mikor van a szemeszternek vége, mikor kell vizsgákra tanulnia, mikor lesz pár nap szünet az egyetemen, mikor húzzák ki a bölcsességfogait. Ezekből az információkból összeállt neki a kép, azt mondta, elvileg menni fog, jó a dátum! Hogy fog a gyerek Heilbronnból eljutni Bécsig, az részletkérdés. Gyermek hihetetlenül örült az ajándéknak, aztán jött az újabb waaaaaa, egy újabb koncertjegy a születésnapjára. Megint nem én voltam a kreatív, ismét az apukája remekelt. Rajta maradt a témán és rájött, lesz koncertjük Karlsruhéban is, ami csak 75 km Heilbronntól. Gyermek öröme határtalan volt.
Innentől kezdtem halványan érdeklődni a Granada iránt, kik is ezek, milyen zenét is játszanak? Youtube videók sora következett és hirtelen ledöbbentem, hiszen ezek jóóóók! Ès már beléjük is szerettem. Anyák napi ajándékként csengőhangot kívántam. A betonbiztos rendszerű telefonomra nem könnyű ilyet csak telepíteni, ráadásul megvágva, de nem ismerünk lehetetlent. Gyerek megoldotta, így a telefonom is a Wien wort auf di-t énekli ha hívnak. Nem is veszem fel egyből. Hogyan tudnám kérem Thomas Petritschet félbeszakítani?

A zenekarról

Kezdeném a zenekar motorjával, az alapítóval, az énekes-gitárossal, Thomas Petritsch-vel. 2015-ben felkérték a készülő Ottakring Planet c. osztrák film főcímdalának elkészítésére. Azt a Thomas Petritschet, aki addig Effi-ként volt ismert és érdekes módon kizárólag angolnyelvű szövegeket írt. Ahogy meséli, az angol nyelvű szövegekben sokkal nagyobb lehetőségeket látott. (a Bloom c. számát még manapság is játsza a Rádió Wien. A videója ) A youtuben van jó néhány szám tőle az Effi-korszakból. Nekem egyik-másik tetszik is nagyon, de ez teljesen más stílus, mint a Granada. De jó. (Az Effi névnek is van magyarázata, Thomas Petritsch aki germanisztikát hallgatott, a német irodalomból vette a nevet. Effi Briest a főszereplője Theodor Fontane regényének.)
Ez a Thomas szenzációs, egy különleges tehetség. Több hangszeren is játszik, a hangja szuper, én még nem hallottam hamisan énekelni.
A filmzenéből kettő is lett, aztán még több dal született. Thomas Petritsch nem szerette volna ezeket a nótákat a fiókban hagyni, kár lett volna értük. Tudta, hogy ezek előadásához ő egyedül kevés lenne, szüksége van más zenészekre is: legyen hát egy zenekar! És lőn. A fúk akik a grazi zenei életből már hellyel-közzel ismerték egymást, egymásra találtak. A lehető legfrankóbb találkozás, meg kell, hogy mondjam.

5 szenzációs zenész, 5 szenzációs karakter. Humorral, tehetséggel, fiatalsággal megáldva.

Ének, gitárThomas Petritsch
Gitár, énekLukacz Custos
Tangóharmónika, énekAlexander Christof (Xidiii)
Basszusgitár, énekJürgen Schmidt
DobRoland Hanslmeier

Mit jelent a név?

A Granada jelentése egyszer egy szép oldtimer autó, másrészt utalás a déli országok zenéjére.
Milyen zenét játszanak? (jót …ha-ha-ha) A stílusuk egyrészt délies, megpróbálják a déli országok mentalitását is belevinni a zenébe, felfedezhető benne a soul, pici wiener-lieder (bécsi dalok), az akkordeon (tangóharmónika) miatt a balkános stílus is jelen van. Ha mindenképpen bele kellene őket kényszeríteni egy kategóriába, akkor legyen ez a pop. A zene jókedv, a szövegek szuperek tele humorral. Thomas Petritsch kokettál a német nyelvvel, bécsi-stájer dialektusban énekel. A stájer dialektus nem azonos a bécsivel (bár az én magyar fülemnek nehezen megkülönböztethető, mind a kettő lágy, dallamos) és asszem’ mindkettőt szeretem. A “vetélkedés” Bécs és Stájerország között egyértelműen kiderül az énekes egy elejtett mondatában, miszerint Stájerországban Buschenschankok léteznek, amik az igazi Heurigerek. (szerintem ezt az Ausztriában élőkön kívül nem sokan értik, de nem is túl fontos. Ha valakit érdekel, mit is jelent ez, az írjon nekem és elmesélem.)
Thomas az elejétől kezdve tudta, hogy szüksége van egy tangóharmónikásra. Megtalálta. Nézzetek bele egy-két videójukba és érthető lesz egyből, mennyire sokat tesz a zenéjükhöz hozzá a tangóharmónika. Xidiii a tangóharmónika mestere. Élvezet hallgatni, nézni, ahogy belemerül a zenébe. Egy riportban elmesélte, hogy a mai napig irigyli a gitározni tudókat, neki nem adatott meg a lehetőség. Tangóharmónikát tanul a valahányadik osztály óta (asszem 6-tól). Gitározni szeretett volna megtanulni, de az iskolában közölték, hogy nincs helyük gitároknak, tangóharmónika van és kész.

A fiúk szuperek, lazák, szimpatikusak. A “Müncheni Kocsmakórussal” is felléptek. A kórus megkereste őket, magukat ajánlva. A fiúk egy kicsit aggódtak az elején, hogy fog ez működni ennyi “hanggal” a színpadon, de már a próbák alatt belátták, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, a kórustagok kívülről ismerik a számokat, sőt, ez a “Kocsmakórus” professzionálisabban építi fel a próbáit, mint a Granada. Az eredmény egy aranyos, jópofa, ugyanakkor professzionális happening. Ha belenéztek a közel 12 perces összeállításba átjön biztosan milyen jó fejek a srácok. Bitteschön, a Granada és a Münchner Kneipenchor!

és most jön Billy Joel és Bécs

Billy Joel apukája Amerikából visszaköltözött Európába, Bécsbe. (A családról majd később bővebben írni kivánok, ha szokásom szerint nem felejtem el.) Billy Joel az európai koncertturnéja alkalmával felkereste őt, a már hosszú évek óta nem látott apját és megismerte féltestvérét. A városban szerzett élményei, apja véleménye az ottani életről ihlette meg vele a Vienna c. számot.

És most hallgassátok meg (majdnem) ugyanezt a dal a Granadától: Wien wort auf di (a nagy-nagy kedvencem)

Thomas Petritsch mikrofon és nagyzenekari kíséret nélkül, kizárólag csak Xidiiiivel a tangóharmónikással együtt játsza ezt a szenzációs nótát a koncerteken. Ahogy lehetősége van rá, lemegy a színpadról, vagy ráül a színpad szélére, a lényeg, hogy ott énekel a közönség között. Kezében vagy egy szál cigaretta, vagy egy üveg sör. Jobbnál-jobb felvételeket láttam az így előadott Wien wort auf die számról az Instagrammon, Youtoubon. Két saját felvétellel lettem gazdagabb a kisfiam jóvoltából. Vicces megfigyelni a különbséget. Az első felvételen a németországi Karlsruhe-i koncertjük. Szövegtudással csak kevesen büszkélkedhettek, az Andrén kivül volt azért néhány osztrák “hang” is, de a közönség túlnyomó része német volt és még nem ismerte ezt a zenekart. A különben mindig és mindenkit megindító refrént Thomas egyedül énekli. Aztán nézzétek meg ugyanennek a nótának a kis részletét a nyári bécsi koncertjükön. Eszméletlen hangulatot áraszt, ahogy az ott jelenlevő többezer ember énekli. Na ja, hazai pálya, Bécs.

A Granada 2019. április 11-én Karlsruhéban (felvétel: André K.)
Granada 2019. június Wien-Arena (felvétel: André K.)

Néhány kedvencem

Remélem felkeltettem néhányatoknak az érdeklődését a Granada zenéje iránt, azoknak pedig akik ismerik, remélem örömet szereztem az összeállítással!

https://www.granadamusik.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .