Embermesék

Emberek, sorsok 1. – Gustav Klimt

Az a határtalan kíváncsiság, ami egy jó ideje már rányomja bélyegét a jelenkori énemre, ami jellemez azzal a mindent tudni és megismerni szeretnékkel, nem volt mindig az enyém. Mikortól kezdett el ilyen rettenetesen érdekelni a világ a saját kis világomon túl? Nem tudom. Talán 10-15 éve. Információk, amikre régebben még csak legyinteni is lusta voltam, hirtelen elkezdtek érdekelni, felvillanyozni. Talán tényleg csak ennyi történt, hogy én is nagy nehezen, de mégis csak felnőttem és lehiggadtam? Sajnálom, hogy nem korábban történt ez a fajta eszmélésem, gazdagabb lennék élményekkel, tudással. Régen nem érdekeltek a festmények, a történelem se túlzottan. Nagyon is a

Mesék Bécsből – egy kávéházban

A Grinzing egyik kicsi kávéházában ültem, amikor felfigyeltem a két fiatal lányra. A szomszédos asztalnál ültek, kb.18 év körüliek lehettek. Az életkorúknak megfelelően, megszakítás nélkül nyomkodták a mobiltelefonjaikat, túlontúl nem voltak érdekesek. Pár perccel később megérkezett a harmadik társuk is. Az újonnan érkezett lány se hozott magával valódi frissességet, perceken belül ő is nyomkodta a mobilt. Jöttek a szokásos csajos dumák, csacsogás, pont azok, amikre nem figyelünk oda, mert nem érdekel. De csak addig nem, amíg el nem hangzott a név: Sissi. Erre már fülelni kezdünk. A milyen Sissi hama’ világos lett, a Kaiserin (császárné) szavak után. A fiatal bécsi

Ha új vagy egy munkahelyen

Ki ne ismerné azt az érzést, azt az izgalmat, amit egy új munkakezdés jelent! Hogy féltünk az állásinterjútól, igaz? Hogy izgultunk előtte, mennyire nehéz volt az a reggel, amikor készülődtünk, istenem! De szeretnénk megkapni az állást, fúúú de jó lenne! Ha szerencsénk van, működik a dolog. Először is eljutunk az állásinterjúra, ami alatt hirtelen kisüt a nap. Érezzük a megnyugtató rezdüléseket, a testbeszédek, a hangsúlyok, a mosolyok erőt adnak. Megnyertünk egy háborút, jól zajlott le a beszélgetés. Úgy érezzük, ez volt a legfontosabb, a legnehezebb, csak ezt a kanyart kellett bevenni, ez volt a legnagyobb kihívás. Tévedés, de mindegy, most

Mindig jónak lenni?!

Baromi unalmas. Pedig de sokszor jöhetne egy nagy, mindent elsöprő röhögés, vagy a lelket könnyítő, hagyjon engem békén mondat, de nem. Én … mi ilyeneket egyszerűen nem tudunk megtenni, leírni, kimondani. Olyan nyulak vagyunk, isten őrizz, hogy valakit megbántsunk! Tekintettel vagyunk a másikra, még leírni is szörnyű. Már-már ciki a tapintatunk. Mi nem röhögünk ki és nem hajtunk el senkit, mindenkit meghallgatunk, akkor is, ha a saját problémáinktól vagyunk elkenődve a bánatos földig, nem, tekintettel vagyunk a másik emberre, az ő problémája fontosabb. Hogyan is mondhatnám X-nek, az éppen a tanácsomat kérő embernek, hogy hagyjon most békén, nagyon rossz időpontot

4 perc 5 másodperc

Ennyi időbe telt valakinek telefonon felmondanom.Két stampelt ittam rá az előbb, ami égeti a gyomrom. A korábbi telefonhívás pedig a lelkem. Most minden ég. Ha szar az élet, akkor én most valakinek még szarabbá tettem. Rajtam keresztűl jutott el hozzá egy újabb csapás, nagyon sajnálom.  Korábban még nehezebb volt, mára már sajnos rutinom lett, így jobban fel vagyok készülve ezekre a telefonbeszélgetésekre, amik azért lényegesen könnyebbek, mint amikor személyes találkozások alkalmával kell közölnöm a rossz hírt. Amikor ott van a másik ember a közvetlen közeledben, akkor érzed, szinte látod a hír megérkezését az agyában, a szívében, a kárt és az

4 perc 5 másodperc

Ennyi időbe telt valakinek telefonon felmondanom.Két stampelt ittam rá az előbb, ami égeti a gyomrom. A korábbi telefonhívás pedig a lelkem. Most minden ég. Ha szar az élet, akkor én most valakinek még szarabbá tettem. Rajtam keresztűl jutott el hozzá egy újabb csapás, nagyon sajnálom.  Korábban még nehezebb volt, mára már sajnos rutinom lett, így jobban fel vagyok készülve ezekre a telefonbeszélgetésekre, amik azért lényegesen könnyebbek, mint amikor személyes találkozások alkalmával kell közölnöm a rossz hírt. Amikor ott van a másik ember a közvetlen közeledben, akkor érzed, szinte látod a hír megérkezését az agyában, a szívében, a kárt és az

Pályázók 1

Embereket veszek fel. Ez is a munkám része, amit szeretek, mert szép, színes. A színek néha melegek, néha hidegek. Változatosak.Ma is az volt. A jelentkezők között két fura fiúval.Konkrétan két trágárkodó pályázóval a telefonban. Az elsö, a reggeli, egy fiatal versenyző volt. Elmondta, hogy mindenképpen fel kíván mondani a jelenlegi munkahelyén és örömest készül hozzánk, de a jelenlegi kibaszott munkáját még el kívánja végezni. – Viktor, kérem nem beszéljen így, nincs szükségünk ilyen trágár szavakra. Jó? Pár pillanat csönd volt a telefonban, szerintem lázasan gondolkodott és kereste a kifejezést, mi lehetett trágár? Mire gondolhat ez a nő, milyen trágár szóra?

Utazás telekocsival

  A hazaútra először autót kerestem az összes lehetséges telekocsis portálon. Reméltem, valahova majd csak beférek, annyival kevesebb lenne az összköltség. Bár ezek a telekocsis utak nem mindig a legjobbak. Többnyire a régi buszos iskolakirándulásokat juttatják az eszembe, amikor vittük a limonádét és a kókadt szendvicseket magunkkal, amikor büdösben, és melegben púposkodtunk összezárva mindahányan. Nem szeretnék igazságtalan lenni,  mert ezek a jó kis régi osztálykirándulások a löttyedt parizeres zsömivel, a klasszikus májkrémes konzervvel és a meleg limcsivel teljesen rendben voltak, imádtuk, hiszen nem csak erről szóltak. Meleg volt, délutánra szigorúan ragadt a kezünk a kosztól, a hőségtől és a párától

Sikerült!! (Bár keserű szájízzel. )

A lényeg, hogy az Anyukám már pár napja tévét néz! Ahogy ma az egyik gondozó lánytól (gondozó, hmm, igaz ők ennél sokkal többek, csupa lélek, fantasztikus emberek) hallottam például, hogy ma reggel 6-kor bekapcsolták a tévét. találtak valami dáridószerűt benne, így nótaszóra történt a mosakodás és az átöltözés. Bulinak nevezték, nevettek. A buli még az egyik új szobatárs arcára is mosolyt csalt, holott a néni az egyik felére lebénult. Mégis nevetett. Az ilyen hírek egyszerűen felvillanyoznak. Apró örömök, de legalább léteznek ezek a percek, és nemcsak a szenvedés. El se hiszem, az anyukám már nem fekszik órákon keresztül a semmit

Decemberi utam 3.

Tudom, hogy mindenhol alulfizetettek az emberek. Tudom, hogy nehéz az élet, a megélhetés. Itt sincs másképp. De vannak dolgok, amiket tényleg nem lehet a rossz fizetéssel se megmagyarázni, se elfogadhatóvá tenni. Sajnos már megint az ungarische szociális ágazathoz érkeztem, az egészségüggyel kapcsolatosan lenne még néhány gondolatom.  Betegszállítók 1 A betegszállítókkal sajnos személyesen nem találkoztam. Nem ismerem őket, nem tudom hányan végzik a városomban ezt a munkát, ahogy azt se, hány személy van közöttük, akik megérdemelnének az általuk szállított betegektől és azok hozzátartozóitól egy orbitális seggber…….t, a tisztességes és a betegekért a lelküket is kitevő kollégáiktól pedig egy össznépi kiközösítést, mivel