A Grinzing egyik kicsi kávéházában ültem, amikor felfigyeltem a két fiatal lányra. A szomszédos asztalnál ültek, kb.18 év körüliek lehettek. Az életkorúknak megfelelően, megszakítás nélkül nyomkodták a mobiltelefonjaikat, túlontúl nem voltak érdekesek. Pár perccel később megérkezett a harmadik társuk is. Az újonnan érkezett lány se hozott magával valódi frissességet, perceken belül ő is nyomkodta a mobilt. Jöttek a szokásos csajos dumák, csacsogás, pont azok, amikre nem figyelünk oda, mert nem érdekel. De csak addig nem, amíg el nem hangzott a név: Sissi. Erre már fülelni kezdünk. A milyen Sissi hama’ világos lett, a Kaiserin (császárné) szavak után. A fiatal bécsi lány lelkendezve mesélte el, hogy 6-szor nézte meg a Sissi musicalt, egyszerűen rabul ejtette őt a szomorú sorsú Erzsébet. Belevetette magát a történetekbe, mindent tudni akart róla. Nyárig kell, hogy elkészüljön az iskolában leadandó nem értettük pontosan mivel. Valamilyen felső iskolabeli szakdolgozatról, házi dolgozatról lehetett szó. A témája a négy férfi, akik élete folyamán a legnagyobb hatással voltak Sissire. A kávéházi alapzajtól sajnos nem hallottam, ki is lehetett ez a négy férfi, csak tippelhettünk.
Valószínűleg:
- a papája Maxl (Max Josepf) akit nagyon szeretett (és ez a papa kedvelte nagyon Heinét)
- a férje Franzl (nekünk csak I. Ferenc József)
- a kedvenc Piefke .. oppardon, német írója Heinrich Heine (1797-1856) aki lenyűgözte Sissit (bár ezzel kicsit ki is húzta a gyufát az udvarban, mert az író nem igazán volt kompatibilis a Hofburggal, de persze Sissit ez nem érdekelte. Heinének még egy fotója is lógott Sissi szobájában, a Hofburgban ma is látható.)
- remélem, hogy Gróf Andrássy Gyula (és itt lenne a helye 5 db kicsi kis szívecskének)
De sajnos nem tudom ki lehetett ez a négy férfi, a lány dolgozata örök rejtély marad. De jó volt tépelődni rajta és isteni jó hallani, hogy Sissi még mindig megérinti az embereket. Különösen érdekes, hogy megtalálják maguknak az ilyen fiatalok is.
Sissi örök, ez egyértelmű. Viszont sokan csak a Rommy Schneideres filmekből ismerik, amik persze egy teljesen más Erzsébetet mutattak be. Ismerőseim is feltették a kérdést, hogy akkor mi legyen, eddig rajongtak érte, most szeressenek ki belőle? Nem, erről szó sincs, hiszen egy rendkívül érdekes ember volt, de a glóriát célszerű levenni a fejéről.
Életében nem igazán kedvelték. Egy különc, az átlagtól nagyon kirívó, koplaló, tornázó, folyton úton levő császárné… na ja, a kutyát se érdekelte. A halála se vetett túl nagy hullámokat, az emberek nem Sissi halála miatt voltak borzasztóan elkeseredettek, hanem a császár gyásza miatt, aki valóban imádta a feleségét. A halálának hírét a következő szavakkal fogadta „Sie wissen nicht, wie ich diese Frau geliebt habe.“ Maguk nem tudják, mennyire szerettem ezt az asszonyt.
Az, hogy a gyilkosság sokkolta Európát, az stimmel, de nem Erzsébet állt a középpontban, inkább az apusa. Az embereknek Ausztriában is a mindennél jobban szeretett császárukért sírt a lelkük, azért az emberért, aki elvesztette a feleségét. És így került Sissi is a terítékre, a halálával kezdődött a szépséges, de különc császárné felfedezése. A korabeli marketing ügyesen végezte a dolgát, felébresztette az emberek érdeklődését a szép Erzsébet iránt és elindult útjára a Sissi-mítosz. Egy csapásra érdekes lett.
Ahogy Falco is. Csak a halála után fedezték fel őt igazán az emberek. Életében nem rajongtak érte ennyien. Falco ezzel valahogy tisztában is volt, még a 80-as években, a halála előtt tette fel a kérdést: „Muss ich denn sterben, um zu leben?“ Meg kell haljak ahhoz, hogy éljek? Igen. Sissi és Falco. Mindketten a haláluk után kezdtek élni.
De ez Bécsben teljesen megszokott dolog, számos zeneszerzőt, művészt fedeztek fel kizárólag csak a haláluk után.
Ez a halál is érdekes dolog Bécsben. Ahogy a mondás is tartja, „Der Tod, das muss ein Wiener sein”, A halál nem lehet más, csak egy bécsi. Eine ‘schöne Leich’ hol létezne máshol, ha nem Bécsben? Szóról szóra fordítani nem lehet, hiszen itt nem egy szép halottról van szó, hanem a halálesethez kapcsolódó pompás, drága sírokról, egy jól sikerült, qvázi „vidám” halotti torról, ezek így együtt mind az eine ‘schöne Leich’ -et jelentik. (Bár annak kevésbé, akinek a saját temetéséről van szó. … bocs. ) Mindez a bécsiek élethez és halálhoz való különleges viszonyulásából ered. A bécsiek szeretik az életet és szeretik annak másik oldalát, a halált is. Temetők, pazar sírok. Nézzük csak a Zentralfriedhofot, hatalmas! 2,5 négyzetkilóméteres területén 3 millió embert helyeztek örök nyugalomra és ez nem az egyetlen temetője Bécsnek. A Zentralfriedhof a történetével, méretével, a híres emberek sírjaival együtt túrisztikai látványosság.
Zárom soraim az egyik nagy kedvencem, Wolfgang Ambros számával. Wolferl ezt meg is énekelte. Es lebe der Zentalfriedhof! Éljen a központi temető. .. és annak minden halottja ….
Ugye tudjátok, hogy Wolfgang Ambros bécsi?
Amikor elöször lattam a cimet nem volt idöm elolvasni, aztan el is felejtettem. Most rakerestem es nem bantam meg. Megint erdekes, lenyügözö irast olvashattam, tele erdekes infokkal. Ugy gondolom, hogy Becs magyaroknak kettös jelentessel bir, egyreszt a Habsburg uralmat, masreszt a magyar szabadsagharcot kepviseli, amik Sissi – es Falco – nevevel, a halal megirasaval egy harmadik oldalat mutatja meg Becsnek.
Nekem nagyon tetszett!
Köszönöm! 🙂