Ambros? Vagy ahogy Ausztriában nevezik, nevezzük: Wolferl. Ez az ember egy élő legenda. Kemény sorscsapásokkal a háta mögött, akár a magánéletét, akár az egészségügyi problémáit nézzük. 71 évesen, legyőzve a rákot, az elcseszett gerincműtétjét, újra ott áll a színpadon. Valóban egy csoda, hogy egyáltalán még állni tud. Már jó néhány koncertjén jártam, alig várom a következőt. Az életrajzi könyvét még nem olvastam ki teljesen, nehéz koszt, nehéz. Talán utána mesélni fogok róla, még nem tudom. Egy biztos, nagyon szeretem a zenéjét, a szenzációs szövegeit. Annak ellenére, hogy magyar vagyok, a nyelv, amin énekel nem az anyanyelvem, de ő mégis képes
Címke: kedvenc zenéim
Régi szerelem: Zorán
Vissza a gyökerekhez! Soha nem tudnám elfelejteni, korai fiatal éveim meghatározó zenésze volt ő: Zorán. Hogy én milyen szerelmes voltam bele, atya ég! Nap mint nap csak az ő lemezeit hallgattam. Katartikus élmény volt a zenéje, a szövegek. Kívülről ismerem az első lemezeinek összes nótáját. Valami olyat kaptam tőle, ami egy életre szólt. Még mindig betart a hatása, bár a magyar zenével együtt úgy alles global, ő is kicsit a háttérbe szorult. Erről nem ő tehet, ő ugyanolyan jó mint amilyen volt. A pluszban felfedezett új világom egy másik nyelvvel, újabb kincseket hozott az életembe, kitárult előttem egy német (a
Az én James Hunterom most
Mondtam tegnap, hogy nem írok a hétvégén semmit se, csak zene van. Tegnap James Hunter egy nagyon régi nótáját mutattam meg, most jöjjön egy friss. Ez a dal kivételesen a 20 éves gyerekemnek is tetszik, bár megkockáztatom, hogy csak azért, mert a kedvenc rádiója az egoFM (https://www.egofm.de/) heteken keresztül játszotta a számot az új CD-ről, sőt, egy ideig a slágerlistájuk első helyén is tanyázott, mint legtöbbet hallgatott (vagy kért? Nem tudom.) szám. Az egoFM-t ajánlom azoknak, akik mindenféle zenére nyitottak. A célcsoport 19-35 év közötti fiatalok, én az idén sajnos már pont nem férek bele, de hallgatom néha magam is.
Az én James Hunterom régen
A mai, hűvös időben lenyomott túránk után csak egyre vágyom, vizszintbe ereszkedni és megnézni a ZDF videótékájában a Vienna Blood második részét. Ez egy isssteni krimi, ajánlom! Mivel kivagyok mint anyóka a rőzsehordástól, ezért ma nem írok semmit se. Ma csak egy zenét van erőm megmutatni, a nagy kedvencemtől, James Huntertől. A nóta a Delillah elég régi, 1988-ból való. Ekkor még Howlin’ Wilf -nek hívták és a zenekarát Howlin’ Wilf & The Vee-Jays – nak. A stílus? Akkor még rock and roll féle. Én szeretem. Jaaaaj, lejátszottam a számot az előbb úgy, hogy az egész lakás hallotta. Kérdést intéztem a
Háborús hangulatban Bécsben – hogy ott rohadjon meg az a vírus!
Szeptemberben hazalátogattunk a második hazánkba Bécsbe. Tettük mindezt a vírusos idők kellős közepén. Sokat tököltünk előtte, menjünk, vagy ne? A tervezett út előtti héten húztak bele a számok, napi 200-400 új fertőzést regisztráltak a városban. Egy baromság most utazni, igaz? Vagy mégse? Vagy mégis? Most mit csináljunk? Ez ment az utazás napjáig, szombatig. Valahogy éreztük, hogy nem kéne odautaznunk. Még ezen a napon is visszamondhattuk volna a hotelfoglalásunkat, nem ért volna minket anyagi kár. De sajnos hagytuk magunkat eltéríteni, eh kloar! Befolyásolt minket a rettenetes honvágyunk, illetve a Wolfgang Ambros koncertre váltott jegyünk. Naívan abban bíztunk, hogy ha a koncertet
Wolfgang Ambros – A klanes Resümee
Nagyon fontos nekem a zene, valamilyen újonnan hallott, felfedezett daltól, zenekartól mindig fel vagyok lelkesülve, nincs üresjárat. Van aki számomra megunhatatlan, mint például Wolfgang Ambros Bécsből. Rendszeresen fedezem fel egy-két régi számát (újakat nem ír), nagy kedvencem. Vannak nóták, amik néha eredetiben a hangszerelés miatt nem is annyira ragadták meg a figyelmemet, de hála a temérdek koncertfelvételnek néha szinte rácsodálkozok egy-két újra kitalált és feldolgozott régi számára, amik az új hangzásukkal teljesen elvarázsolnak. Nagy élményt jelentettek nekem Wolferl koncertjei, jó néhány kincsre leltem ezeken az estéken. A pali szenzációs. Az is, ahogy játszik a gitárján, ahogy énekel. Egy ilyen kincs
Servas du
Mielőtt folytatnám a történeteimet egy kicsit megállnék. Megállnék Wolfernél és a Seiler & Speernél. Wolfgang Ambros egy osztrák legenda. Nagy szerencsémre már három koncertjén jártam, egy 2020-as bécsi fellépésére is megvan a jegyünk. Sokan ismerik a nótáit, az arcát, emlékeznek rá. Garantáltan nem ismernék meg most, ha látnák. Kb. 1 hónapja jártunk Heilbronnban, ahol koncertet adott. A koncert napján kora délután betértünk egy helyi felkapott helyre, október ellenére baromi meleg volt, így a kerthelységben ültünk. Aztán észrevettük Wolfert is, tőlünk két asztalra ült a billentyűs Günter Dzikowskival (szenzációs ő is!) és a technikus Tony Schoenhoferrel, de senki nem ismerte őt
A Granada Grázból – szerelem ez a zene
Már évek óta tudnom kéne róluk, ha egy picit odafigyelek. Amikor a kisfiam nekifutott, hogy megmutassa nekem ezt a Granadát, szerinte nekem ez a zene tetszeni fog és két nótájukat játszotta le (a Wien wort auf di-t és az Ottakringet), még nem voltam rájuk vevő. Emlékszem nem is nagyon figyeltem oda, rá-rápillantottam a videójukra, de nem érdekelt. A számokból két-két rövid sort meghallgattam, hümmögtem, talán még idegesített is, hogy nekem most ezeket kell néznem és hallgatnom és valami hasonló ítéletet alkottam, hogy na ja, jó-jó, elmegy, de szerintem egyik se nagy durranás. Bocs ez nem az én zeném, nem érdekel.
Zenék a gyerekem szobájából
Az óvodás, kisiskolás évek a hupikék törpikékkel (… egyszer Bécstől-Győrig a törpöket kellett végig hallgatnom, ez volt az ára annak, hogy az óvodáskám elviselje az utat. Ketten utaztunk, ő és én. Dupla stressz. Autóvezetés és a törpök.) és Schnappival a krokodillal egy más világ, hagyjuk is nyugodtan. Olyan tizenvalahányéves kortól kezdett lassan alakulni a zenei érdeklődése, indult el felfedezni a dallamok világát. A mindent elöntő kötelező sz@r (mint az Energie rádió és társai) sajnos egy picit őt is megérintette, a kötelezőnek diktált langy zenéket szeretnie illett minden tininek, ez szólt nála is. Az volt az „in„, amit a tömeg fogyaszt,
Lájkpótlás James Hunterrel
Tök mindegy mit csinálok, új helyre költöztetem a blogomat, vagy észreveszem, hogy a blogbejegyzésem linkjében hiba van és módosítom, mindig sikerül lenulláznom az összes lájkolást. És? Fontos ez? Az. Az ember elsősorban nem magának ír. A megosztások, tetszésnyilvánítások az mellett, hogy jól esnek, egyfajta feedbackok arról, hány embert ért el az írás és milyen tetszést váltott ki az olvasókban. Ma megint belenyúltam a Szent Erzsis linkem címébe, oda az összes tetszés. Szuper ….. Ilyenkor a vígasztalásban csak egyvalami segíthet, a zene. Azon belül meg naná, hogy James Hunter. Az egyik új és egyben szenzációs száma: Whatewer it takes