Embermesék

Kiskarácsony, nagykarácsony – vírus előtt és után 2/2

…. és megjött a vírus Készülődés a karácsonyra 2020-ban, a nem tudom hányadik helyi lockdown alatt Az eleje hasonlít a hosszú évek protokolljához… Nézem a naptárat, közelítünk karácsonyhoz, kezdek ideges lenni. A kollégák csomagjait naponta hozza a futár, és nekem még mindig semmi ötletem az ajándékokhoz, minden évben ugyanaz a szar. A belváros tabu, nem jutok be, nem történhet meg hogy meglátom, megszeretem, megveszem, az interneten kívül nincs más segítség. Na ebből már nem lesz nagy meglepetés senkinek se. Mi lesz velünk karácsonykor, te jószagú ég? Kijárási tilalom este 9-tól reggel 5-ig, mit mondjak, nem érint. A munkaidőm ügyesen reggel

Kiskarácsony, nagykarácsony – vírus előtt és után 1/2

Lelassultunk. Kénytelenek voltunk visszavenni a tempóból, a Covid vírus megfékezése miatt meghozott törvények durván elvették a mozgásterünket (a szükségességüket maximálisan megértem, csak a tényeket közlöm!), és mi mindannyian kvázi visszakerültünk a nagyszobába. A nagy utazások, shoppingolások, munka után beugrom a városba, kirándulások ideje nem most van. Várni kell. Ezt a várást lehet persze nagyon utálni, én is utáltam. Aztán egyszercsak elsimultak a hullámok, lecsendesedett bennem a világ. Visszaváltozott azzá, amit már nagyon régen nem találtam. Valami történt a világgal, valami történt velem is. Ez a változás nekem bejött. Ünnepvárás a vírus előtti időkben: Nézem a siető, bevásároló, ajándékokat keresgélő embereket

A Facebook kacsa – “A paszta fel fog bukkanni és rákattint.”

Mindezt írhatnám akár diszkrét, udvarias figyelmeztetésként is privát üzenetben jó néhány facebookos ismerősömnek, de egyszerűbb így a blogban mindenkit egyszerre megsérteni. Én már nem változom. Már tavaly is jó néhányszor láttam a HÍRT, ami most úgy veszem észre, ismét erőre kapott. Értelmes, intelligens emberek dőlnek be és tiltakoznak a facebooknál a képeik felhasználása ellen. Nem engedik (sírva fogsz fakadni a röhögéstől!), nem engedik a facebooknak a képeik, üzeneteik és információik felhasználását. Ezt a baromságot megosztó emberek két csoportba oszthatók. Az egyik típus brutális tempóban, naponta többször oszt meg aktuális híreket a világról, a Covid helyzetről, az időjárásról, sportmeccsek eredményéről, válogatás

A magyar szakemberek legalja, akikből hiányzik a gerinc – dühös vagyok mint az állat!

He Oarschlächer, jetzt reicht’s! Ez jött a számra, mivel kiverték nálam a biztosítékot. Elegem lett a seggfejekből. Kik ők? Például ez a két fasz. (Most nincs hoppá, meg elnézést a kifejezésért, megérdemlik bőven a jelzőt!) Két magyar, majdnem “kollégává” vált villanyszerelőről szól a történet. Hogy ki ez a két fasz? H. Ottó és F. Csaba (neveket megváltoztattam) akár még szerencsésnek is mondhatnák magukat, vírus, meg november ellenére sikerült egy jó munkát találniuk Németországban. Nem kell messzire utazniuk, csak Bajorországig, azt csinálhatják amihez értenek és szeretnek, és jövő év januárjától visszavárják őket. Biztos és jó kereseti lehetőség. Ottó és Csaba villanyszerelők

Az én James Hunterom most

Mondtam tegnap, hogy nem írok a hétvégén semmit se, csak zene van. Tegnap James Hunter egy nagyon régi nótáját mutattam meg, most jöjjön egy friss. Ez a dal kivételesen a 20 éves gyerekemnek is tetszik, bár megkockáztatom, hogy csak azért, mert a kedvenc rádiója az egoFM (https://www.egofm.de/) heteken keresztül játszotta a számot az új CD-ről, sőt, egy ideig a slágerlistájuk első helyén is tanyázott, mint legtöbbet hallgatott (vagy kért? Nem tudom.) szám. Az egoFM-t ajánlom azoknak, akik mindenféle zenére nyitottak. A célcsoport 19-35 év közötti fiatalok, én az idén sajnos már pont nem férek bele, de hallgatom néha magam is.

Az én James Hunterom régen

A mai, hűvös időben lenyomott túránk után csak egyre vágyom, vizszintbe ereszkedni és megnézni a ZDF videótékájában a Vienna Blood második részét. Ez egy isssteni krimi, ajánlom! Mivel kivagyok mint anyóka a rőzsehordástól, ezért ma nem írok semmit se. Ma csak egy zenét van erőm megmutatni, a nagy kedvencemtől, James Huntertől. A nóta a Delillah elég régi, 1988-ból való. Ekkor még Howlin’ Wilf -nek hívták és a zenekarát Howlin’ Wilf & The Vee-Jays – nak. A stílus? Akkor még rock and roll féle. Én szeretem. Jaaaaj, lejátszottam a számot az előbb úgy, hogy az egész lakás hallotta. Kérdést intéztem a

Das Balaton Combo

Nem tudom mikor, talán 2003-ban hallottam őket először, méghozzá a Bitte-bitte sör c. számukat és jókat vigyorogtam rajta. Már a nevük is jó, hiszen aki kicsit kiismeri magát a német névelőkkel (az nem én vagyok), annak egyből feltűnik a hibás “das”. Mivel a Combo az “der”. Nekem naná, hogy nem tűnt fel, nem hiszem, hogy valaha is gondolkodtam volna a Combo szó névelőjén. De ez így autentikus, hiszen mi külföldiek a büdös életben nem fogjuk tudni elsajátítani a névelők helyes használatát. Óh bocsánat a tökéletesektől, tudom léteznek ők is, de kisebb számban mint mi, tökéletlenek. Csak azok tudják hibátlanul elsajátítani,

Tschuschn (már megint Bécs)

Biztosan ismeritek a kifejezést, de pontosan kit is hívnak Bécsben Tschuschnak? A 70-es évektől a jugókat nevezték így, de manapság már nem állnak meg a Balkánnál, a bécsiek a külföldieket nevezik Tschusch-nak. Egy lehetséges magyarázat szerint a kifejezés a szerbhorvát ćuš (kiejtve: tschusch) szóból ered, amit az igásállatok hajtásánál mondogattak, hasonlóan a magyar “gyia” és “hö” szavakhoz. (Hogy ez a hö nekem honnan ugrott be, nem tudom, lehet nem is létezik.) Ezeket az állathajtókat nevezték “Tschuschen-nek” és ez a szó korábban minden volt, csak nem lekezelő. Az idők változásával vált a kifejezés lenézővé, a hozzá csapódó negatív mellékízzel majdnem sértővé.

Késő este a virslisnél Bécsben

Kifelé faraltunk a Praterből, a hátunk mögött hagyva egy pár órás üldögélést a Schweizerhausban egy grillezett csülökkel és egy jó pár krügel Budweiser sörrel. (A Jelineket a pálinkájukat majdnem elfelejtettem megemlíteni, pedig az is vót!) Még mentünk egy kört. Aztán még egyet. Jö, schau, ott egy virslis a sarkon! Hmm, azért egy fél főtt kolbit meg tudnék enni, menjünk csak oda. Ha már a kedvencünkhöz a Würstelstand Leo-hoz nem jutunk el, akkor itt lesz muszáj valamit enni, de legalább egy Ottakringer sört illik meginni. Ez a minimum. Lassan közeledtünk a kolbászoshoz, amikor feltűnt nekünk egy férfi, kvázi az egyedüli vendég,

Háborús hangulatban Bécsben – hogy ott rohadjon meg az a vírus!

Szeptemberben hazalátogattunk a második hazánkba Bécsbe. Tettük mindezt a vírusos idők kellős közepén. Sokat tököltünk előtte, menjünk, vagy ne? A tervezett út előtti héten húztak bele a számok, napi 200-400 új fertőzést regisztráltak a városban. Egy baromság most utazni, igaz? Vagy mégse? Vagy mégis? Most mit csináljunk? Ez ment az utazás napjáig, szombatig. Valahogy éreztük, hogy nem kéne odautaznunk. Még ezen a napon is visszamondhattuk volna a hotelfoglalásunkat, nem ért volna minket anyagi kár. De sajnos hagytuk magunkat eltéríteni, eh kloar! Befolyásolt minket a rettenetes honvágyunk, illetve a Wolfgang Ambros koncertre váltott jegyünk. Naívan abban bíztunk, hogy ha a koncertet