Mi a fenének kell valakinek internetes naplót vezetnie?!
„A másokkal megosztott élmények fűszerezik meg az életet” – írta Andrew Matthews amerikai író és én teljesen egyetértek vele.
Közlési kényszerem van, imádok mesélni! Az élményeimet, gondolataimat a szívem szerint megosztanám az egész világgal, ezért is a blog.
Amiről a történetek szólnak:
Bár az induláskor úgy gondoltam nem fogom elárulni hol is élek, mivel ennek nincs jelentősége, de már réges-régen beláttam, hogy tévedtem. Történeteim nagy része nagyon is kapcsolódik az általam megismert országokhoz, az ott élő emberekhez, a kultúrákhoz, a nyelvekhez. A néha szomorú, vagy éppen vidám mindennapjaimon túl, szeretnék a továbbiakban is érdekes információkat megosztani Nürnbergről, Bécsről, különös tekintettel a fränkisch és a wienerisch dialektusokra és persze hajrá 1.FCN és hajrá zene!
Bár az induláskor úgy gondoltam nem fogom elárulni hol is élek, mivel ennek nincs jelentősége, de már réges-régen beláttam, hogy tévedtem. Történeteim nagy része nagyon is kapcsolódik az általam megismert országokhoz, az ott élő emberekhez, a kultúrákhoz, a nyelvekhez. A néha szomorú, vagy éppen vidám mindennapjaimon túl, szeretnék a továbbiakban is érdekes információkat megosztani Nürnbergről, Bécsről, különös tekintettel a fränkisch és a wienerisch dialektusokra és persze hajrá 1.FCN és hajrá zene!
Magunkról:
A családom vegyesfelvágott. A párom 100 %-os német (frank), de bécsi szívvel, a kisfiunk 22 éves. Győrben született, Bécsben kezdte meg az óvodai tanulmányait, valamint az ismerkedést a der-die-das-szal és a zu + infinitivvel, egy nürnbergi gimnáziumban érettségizett nem rossz eredménnyel. Azóta (szintén elég jó eredménnyel) már elvégzett egy főiskolát Heilbronnban, jelenleg Londonban okosodik tovább az egyik egyetemen. Én egy magyar kislány volnék, aki véleményem szerint túl későn, 36 éves korában hagyta el Magyarországot. Márpedig ebben a korban már eltéphetetlenek a gyökerek, az átültetés már kínkeserves és az eredménye nem garantálható ….. Persze azért igyekszem. Szerencsére van egy szuper állásom, saját irodás, jó kollégás, jó főnökös, de kemény munka. Reggeltől-estig dolgozom, ezért a hétvégén amikor csak tudunk megyünk, utazunk, kirándulunk.
A családomban a humor kiemelt helyen áll! Szerencsémre mindegyikünk vevő rá, meg értik is. Tapasztalatom szerint eddig is főleg ez segített átvészelni a bitang nehéz éveket, amiket ha elmesélnék, el se hinné senki. Pedig nem volt egy leányálom.
A családom vegyesfelvágott. A párom 100 %-os német (frank), de bécsi szívvel, a kisfiunk 22 éves. Győrben született, Bécsben kezdte meg az óvodai tanulmányait, valamint az ismerkedést a der-die-das-szal és a zu + infinitivvel, egy nürnbergi gimnáziumban érettségizett nem rossz eredménnyel. Azóta (szintén elég jó eredménnyel) már elvégzett egy főiskolát Heilbronnban, jelenleg Londonban okosodik tovább az egyik egyetemen. Én egy magyar kislány volnék, aki véleményem szerint túl későn, 36 éves korában hagyta el Magyarországot. Márpedig ebben a korban már eltéphetetlenek a gyökerek, az átültetés már kínkeserves és az eredménye nem garantálható ….. Persze azért igyekszem. Szerencsére van egy szuper állásom, saját irodás, jó kollégás, jó főnökös, de kemény munka. Reggeltől-estig dolgozom, ezért a hétvégén amikor csak tudunk megyünk, utazunk, kirándulunk.
A családomban a humor kiemelt helyen áll! Szerencsémre mindegyikünk vevő rá, meg értik is. Tapasztalatom szerint eddig is főleg ez segített átvészelni a bitang nehéz éveket, amiket ha elmesélnék, el se hinné senki. Pedig nem volt egy leányálom.
Nyelv:
Itthon németül kommunikálunk egymással, aminek oka a párom, aki egy nyelvi antitalentum. Nem beszél magyarul, így mi többiek rá vagyunk kényszerítve a németre, bár ez csak nekem kényszer. Néha idegesítő, hogy tizenvalahány év után is a több ezerszer hallott „kérsz?” kérdés után értetlenül nézve megismétli németül, hogy mi van a Käse-vel ??? (sajt, kiejtve: kéze) és ilyenkor ideges leszek. Nem akarom elhinni, hogy nem érti, márpedig tényleg így van. Fogalma sincs róla, szerinte még soha nem hallotta. ….huuu néha nehéz …
A kisfiamhoz ugyan magyarul szólok, de a válasza németül érkezik. Bár vannak kísérletei a magyar beszédre, de ezek általában valamilyen kívánságához köthetőek, az óhaját hivatottak szépen csomagolni. Az anyanyelve nem az erőssége.
A nyelvek keveredése, illetve hiányos ismerete (khmmmm) is okoz vidám perceket nálunk, rajtam is szoktak vigyorogni a fiúk, de nem gond, mert vissza szoktam nekik adni.
Itthon németül kommunikálunk egymással, aminek oka a párom, aki egy nyelvi antitalentum. Nem beszél magyarul, így mi többiek rá vagyunk kényszerítve a németre, bár ez csak nekem kényszer. Néha idegesítő, hogy tizenvalahány év után is a több ezerszer hallott „kérsz?” kérdés után értetlenül nézve megismétli németül, hogy mi van a Käse-vel ??? (sajt, kiejtve: kéze) és ilyenkor ideges leszek. Nem akarom elhinni, hogy nem érti, márpedig tényleg így van. Fogalma sincs róla, szerinte még soha nem hallotta. ….huuu néha nehéz …
A kisfiamhoz ugyan magyarul szólok, de a válasza németül érkezik. Bár vannak kísérletei a magyar beszédre, de ezek általában valamilyen kívánságához köthetőek, az óhaját hivatottak szépen csomagolni. Az anyanyelve nem az erőssége.
A nyelvek keveredése, illetve hiányos ismerete (khmmmm) is okoz vidám perceket nálunk, rajtam is szoktak vigyorogni a fiúk, de nem gond, mert vissza szoktam nekik adni.
Fontos még: csapongó vagyok rendszertelen, de legalább tisztában vagyok vele. A pillanatnyi hangulatom két pillanat alatt módosítja a tervemet és felülírja a sorrendben logikusan következendő, tervezett történetet. Mit csináljak, így vagyok bekötve.
Úgy írok ahogy nekem tetszik és arról amit fontosnak tartok. Ezek a történetek a saját gyermekeim. A megírásukkal nem akarok senkinek se megfelelni, egyszerűen csak ki kell őket írnom magamból, ez egy belső kényszer. Viszont a kedves visszajelzések az idejáróktól, vagy idetévedőktől nagy örömet okoznak. Igen, örülök mindenkinek, aki erre járt, bár jó lenne, ha több visszajelzést kaphatnék ….. igaz, én se szoktam másoknak írni, nem igazán olvasok (rendszeresen) blogokat, szóval ezt hagyjuk is.
Úgy írok ahogy nekem tetszik és arról amit fontosnak tartok. Ezek a történetek a saját gyermekeim. A megírásukkal nem akarok senkinek se megfelelni, egyszerűen csak ki kell őket írnom magamból, ez egy belső kényszer. Viszont a kedves visszajelzések az idejáróktól, vagy idetévedőktől nagy örömet okoznak. Igen, örülök mindenkinek, aki erre járt, bár jó lenne, ha több visszajelzést kaphatnék ….. igaz, én se szoktam másoknak írni, nem igazán olvasok (rendszeresen) blogokat, szóval ezt hagyjuk is.
Enyhén kritikus tipus vagyok, magamat se kímélem. Soha nem más a felelős a boldogtalanságunkért, a problémáinkért, mindig csak saját magunk. Az őszinteségnél nincs számomra fontosabb dolog, bármennyire is kellemetlen. Igaz kicsit nehéz dolog lenne teljesen őszintén mindent leírnom az életemről, nem is teszem. A teljesen pőrévé vetkőzést és kitárulkozást nem tartom okos dolognak. Kívülállók nem is értenék a legszemélyesebb tragédiákat, és nem is tartozna rájuk. Óvatosan kell egyensúlyoznom a mit mondjak el és meddig terjedően mezsgyéjén.
Remélem, hogy nem untattam senkit se az írásaimmal. Nekem ez lenne az igazi tragédia.
Szia kedves Andrea
En Tünde vagyok es nem Tündi meg ha kb 10 evvel fiatalabb is vagyok mint te. Nagyon megtetszett a bemutatkozasod, veletlenül akadtam ra miközben a fränkische Schweizrol keresgeltem, mintha csak magamat halottam volna a sok nyers cinizmusommal, ez van es kesz es aki ehhez nincs felnöve annak szebb jövöt. Gondoltam radirok mivel ugy feldobta a napomat hogy a környeken hozzam hasonlo emberek is vannak, miközben en mar teljesen belesavanyodtam a szozialis elszigetelödöttsegbe . Minden jot kivanok neked es csaladodnak.
Bethleni Tünde
U.I. Bocs az ekeset nelküli irasert de nemet billentyüzettel igy hamarabb megy
Òh, kedves Tünde, most találtam meg az üzeneted, ne haragudj, hogy ilyen késön.
Nagyon örülök a soraidnak! Te itt élsz a közelemben?
Szerintem elöbb-utóbb találkozni fogunk!
Köszönöm a jókivánságaidat, én is a legjobbakat kívánom neked és a családodnak!
U.i. : most én se kapcsoltam át a tasztatúrát magyarra
Kedves Andrea! A Facebook-os kérésem és az Ön kedves szavai révén sikerült ezt a blogot megismernem, és minden részrehajlás ill. hátsó gondolat nélkül állítom, nagyon tetszik a stílusa és az egyedi humora. Köszönöm a linket, a szabadságom ideje alatt (is) többször fogok kalandozni a korábbi bejegyzéseken. Hiszen kicsit „földiek” is vagyunk, és érdekel, miként sikerült egy új hazában otthonra találnia.
Kívánom, hogy a „közlési kényszere” ne hagyja cserben és továbbra is ossza meg velünk – követőivel –
érzéseit, élményeit, véleményét a világról!
Szeretettel: Mezeiné Bea Győrből