Embermesék

Èn és a gasztroblog! :)

Ha-ha-ha, én tényleg ahhoz az embercsoporthoz tartozom, amelyik a kedve és lelkesedése ellenére teljesen befuccsol a konyhában. Eleinte a lelkes, majd én megmutatom időszakomban fogtam a kottát (receptek) és szigorúan a leírás szerint haladtam pontról-pontra. Azt hittem, ha kellőképpen figyelmes vagyok és betartom az összes utasítást, sikerülni fog! A fenét! Valamin mindig elúsztam. Emlékszem, az elején még azon is dühöngtem, hogy micsoda szemtelenség olyan receptet megjelentetni, amelyikben ilyeneket írnak: ízlés szerint sózni, meg fűszerezni! Hát pont ez az! Ki a fene tudja az elején, hogy egyáltalán mi az a mennyiség ami ezekbők az ételízesítőkből szükséges? Gramm, vagy deka? :)) Na aztán a következő kifejezések sikerrel kiverték nálam biztosítékot: “világosszínű, fokhagymás rántást készítünk“, “behabarjuk az ételt” … ??? Persze sehol, egy receptben se volt leírva, hogy kedves Andika, a rántás alatt a következőt értjük ……. ! 🙂 Kudarc, kudarc után. A hozzávalókkal is meg voltam lőve, mert nekem a “tegyünk hozzá annyi tejet/vizet/lisztet, amennyit a tésztája felvesz”, hagyjuk annyi ideig állni/főni/erjedni/ amennyi ideig ezt a hús/tészta/málnaszörp megkívánja. Nem tudtam mit kívánnak, mert egyrészt nekem nem mondták, másrészt egyáltalán nem volt tapasztalatom, így tökéletesen hiányzott az összehasonlítási alap. Fiatalkorban nekem aztán hiába is mutatták otthon, egyáltalán nem érdekelt, biztos voltam benne, hogy nekem ilyenekkel soha az életben nem kell majd foglalkoznom. Gazdag leszek nagyon, vagy királylány, ők pedig csak éttermekben étkeznek. 😉 
Nem is tudtam túlzottan lelkesedni a falatokért, nem voltam soha, ahogy most se vagyok nagyevő. 34 éves koromig szinte egyáltalán nem jártam főzés céljából a konyhában. Aztán jött a pánik (szó szerint), mert rádöbbentem, hogy segítség nélkül még magamat se tudom ellátni, egyáltalán nem tudok főzni! Az is kikristályosodott, hogy mekkora marhaság volt ész nélkül hadakoznom a főzés ellen. Talán mások még időben tanulnak a példámból. 
 
Szerencsémre volt egy szenzációs könyvem, az:   
“Első szakácskönyvem”. Gyerekeknek, fiataloknak íródott, pont erre volt szükségem! Rajzok még arról is, hogy néz ki egy lábos és hogyan egy fazék. Részletes leírások, rántás, habarás wunderszépen elmagyarázva, ki nem adtam a kezemből! A könyv még mindig megvan (még szép, a staubolást még csak gyakorlom 😉 ) alkalomadtán be fogok mutatni egy-két oldalt belőle, tényleg bájos! 
Ezek után érthető azt hiszem, hogy is állok a gasztrocsodákkal! 🙂 Lenyűgözőnek találom természetesen az egész konyhaművészetet, rettenetesen tetszik, de ahogy írtam: ez művészet. Mindenki nem érthet hozzá. Èlvezettel nézegetem a főzőcskés műsorokat amikben profi szakácsok főzőcskélnek és csacsognak, semmi stressz, semmi a szentségit, kifutott, hogy az az … leégett! De nem ám, sőt! Lazák,  nem izzadnak, nem kapkodnak, minden a helyén és minden tökéletesen néz ki a tányérokokon, illetve azt megelőzően a pitlikben. A hőfok is tudja, hogy kell viselkedie, a szeletek is összerántják magukat a serpenyő méretére, nem lóg ki belőlük egyetlen kóbor centiméter se. A serpenyők természetesen nem a Gut und günstig, azaz az otthoni tescotakarékos kategóriához hasonló minőségűek, hanem csúcsmodellek. Èppen csak nem dúdolnak a sülő hús alatt. 🙂 Ezeket az adásokat nézve újra lendületbe szoktam jönni, hiszen még a legbonyolultabb falat készítése közben is az az érzésem, hogy jé, milyen pofonegyszerű! De már tudom, illúziókat kergetek!
Hogy miket szeretek? Elsősorban a magyar ételeket, amik itt nincsenek. Odaadnám a fél királyságomat egy fasírtos tökfőzelékért, egy halászléért és egy kisadag eceteshalért. A szatmári (aszaltszilvával töltött) csirkemell, a kijevi pulykamell, és az őszibarackkal töltött rokonuk errefelé ismeretlen fogalom. (nem, nem, hiába is mondjátok, én nem tudom ezeket elkészíteni. 😉 ) 
A helyi konyhát még ennyi év eltelte után se szeretem, nem is eszem. Bár az itteni ponty (nem panírozott, de valami hasonló bundába pakolják), az a neve, hogy:

fränkischer Karpfen és nagy-nagy kedvencem.  Pontyot különben csak az R-betűs hónapokban lehet kapni, szóval májustól-augusztusig nyista pontyika. Magyarországon nem ismert ez a fajta elkészítési mód, otthon jellemzően U-formára levágott rántott pontyfiléket eszünk. Errefelé (és úgy tudom ez áll egész Németországra) nem ismert a mi kis rántottpontyunk, U-formára csak lazacot vágnak. A karácsonyi ponty utáni hajszának már évek óta pontot tettem a végére, mivel maximum pontyfiléket lehet kapni, a klasszikus patkókákat el lehet felejteni, sehol nem lehet kapni. A halas csak egy fél, ill. egész pontyot ajánl, azt mondja, ha  nekem levágna egy pár szeletet a döglött állatból, akkor gondja lenne a maradékkal, mert azt senki nem venné meg. (pszzt, annyira nem is szeretem ám a rántott pontyot, de csönd!)

foto: www.winzerhof-weinstuben.de

 Vannak liebling hamijaim, például az egyik étteremben, ami különben a kedvenc helyem. Talán átjön a képről az is, hogy miért. Ennek a helynek valami fantasztikus pozitív kisugárzása van, itt megállt az idő. Itt nincs rohanás, idegesgedés, itt jó lenni. És jó is enni. ) Itt mindig ugyanazt eszem, a chef által készített filésteaket fóliás krumplival és salátával. Egyiket se tudnám otthon elkészíteni, mert ott kezdődik, hogy a saláta dresszingjének receptje – amitől olyan mennyei íze lesz a salátának, és amit diszkréten elfordulva, hogy a többi vendég és a személyzet ne  vegye észre, az utolsó cseppig kiiszok 🙂  –  titok! A krumplihoz órák kellenének, a filésteakkal pedig meg se próbálkozom, kár lenne annyi pénzt kidobni a kukába. 🙂 A dresszing miatt már többen érdeklődtünk a főnökasszonynál, akinek különben a saját fia a konyhafőnök, de nincs válasz. Csak az, hogy ő se tudja, és a chef azt válaszolta, hogy ha ennyire ízlik, akkor jöjjünk gyakrabban! 🙂

Hogy mit is akartam a gasztrobloggal? Ja, már megint eltértem a témától, soha nem tudom rövidre fogni! Kormi barátnőm (még soha az életben nem találkoztunk személyesen, de virtuálisan közel 10 éve ismerjük egymást) szuper kis gasztroblogját nézegettem és ott futottam bele egy krumplilevesbe (bocsánat, folyamatosan krumplit írok a burgonya helyett 🙂 ) , ami lestyánnal készült. A növényen elgondolkodtam, majd jött a felismerés. Szóval a gasztroblog kapcsán a lestyánról akartam eredetileg írni, de látom már megint eltévelyegtem. Mindegy, pótolom! Gyerünk lestyán! 🙂

10 thoughts on “Èn és a gasztroblog! :)

  1. hajajjj….fele királyság mondod?
    a fene essen bele ebbe a sok km. távolságba. bizisten ha még ecce úgy viszi Isten a szénánkat, hogy a dájcsok felé visz a Zélet, akkó megpróbálok dacolni mindenféle ellenszegüléssel, s megállunk Nálatok. Ha mást nem, akkor egy tökfőzelék erejéig, fasírtot meg inkább egészségesebb, kevésbé bűzös kiszerelésben, sütődben sütném.
    Persze ha elfogadod az ajánlatom. Csak persze tökszezon legyen, más az csak kerül.
    Halászlére meg majd várlak nálunk, az a legeslegfinomabb ha üstben/bográcsban készülhet.
    Áll az alku?

  2. Jòt vigyorogtam ezen a bejegyzèseden, az a szkaàcskònyv is nagyon retròòò, lehet, :DD.
    èn is hasonlòbòl tanultam, mert ugye èn sem otthon tanultam meg fòzni, egyszerùen, nem volt hozzà tùrelmem..Azutàn anyunak sem..:)
    Màrmint hogy egy idò utàn elsomfordàltam mellòle, mikor fòzòtt.Hàt igen ehhez kedv kell az ember lànyànak, tinikorban is.
    Jò òn nem vàrtam 34 èvig, èn olyan kàbè 25 èvesen màr tudtam fòzikèlni, arra is az akkori baràtom tanìtott meg, mert ritkasàg a fèrfiknàl, de ò egy kivètelese eset volt.
    Az èn 1.szakàcskònyvem Horvàth Ilona volt, aztàn nekiadtam a tesòkòmnak, mikoris ù kerùlt ugyanabba a cipellòbe, mint èn.

    Hù, az a ponty ott a tànyèron kissè megikjesztett, nem ismetrtem fel rògtòn, mi is az. Azt hittem egy kèz…brrr..:DD
    Most sem vagyok olyan konyhatùndèr, de eztàn màr nem is leszek az…ez van sajnos, nàlam ihlet kell.

  3. na, meg az ember lánya az átkosban, a Ceausescu korban kellett legyen egyetemista, albérletben, enni csak kellett, aztán III éves lehettem, az akkori albérlőtársam klasszul főzött, s szégyenből beálltam az ebédfabrikálók sorába.

  4. Kormi köszi az ajánlatot, nagyon örülök neki, de inkább menjünk el együtt enni! :))Oka a femili. Ungarische pocak nem fér össze frank és bécsi pocakkal. (bár utóbbival több ponton kompatibilis). Jelen sorok írója az egyedüli személy, aki tökfözelékre vágyik. A többi meg se kostolja. Fasírtra ez szintén áll, kicsit más az íze mint a megszokott (elképzelt) máris vége a falatozásnak. Mondom, jobbis, hogy nem nagyon akarok fözni, minek? Kinek? :)))))

  5. Amùgy meg bocsànat az elùtèsekèrt, elmaradt a visszaolvasàs, mire feleszmèltem, màr el is kùldtem a fentebbi bejegyzèst..:(

    Amùgy èn is szeretem àm a tòkfòzelèket, de itt mèg nem làttam azt a fajta tòkòt amibòl kell csinàlni..Meg kùlònben is anyumnak kell azt fòzni! 🙂
    Eszembe jutott, milyen jò az almafòzelèk is fasìrttal..
    Ezek a tèsztazabàlòk nem is ismerik a fòzelèkeket, csak ilyen meg olyan szòszaik vannak, de az nem az!

  6. Hát na….addig elküldhetjük a pasikat sörözni.
    Vagy netán a sör elsőbbséget élves nálad is a tökfőzelékhez képest? :p
    Na jó, akkor hagyjuk ezt az egész gasztros témát. Csak gondútam…..áh, utóbb nem igazán gyün be nekem ez a gondúkozósdi.

  7. Azt kérdezed tölem, hogy mi élvez nálam prioritást? Sör, vagy tök? Hát szégyellem magam nagyon a válaszomért, de gondolhatod!! :)))))
    Apropó az ungarische tök itt nem létezik, cukkinivel szoktam helyettesíteni és az azzal készült “ál-tökfözelékkel” átvágni magamat.

  8. Sofy, a Te tököd meg az én tököm (a hiányuk) egyezik. Itt sincs.

    Almafözelék??? Soha életemben nem hallottam róla! Mesélj! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Èn és a gasztroblog! :)

Ha-ha-ha, én tényleg ahhoz az embercsoporthoz tartozom, amelyik a kedve és lelkesedése ellenére teljesen befuccsol a konyhában. Eleinte a lelkes, majd én megmutatom időszakomban fogtam a kottát (receptek) és szigorúan a leírás szerint haladtam pontról-pontra. Azt hittem, ha kellőképpen figyelmes vagyok és betartom az összes utasítást, sikerülni fog! A fenét! Valamin mindig elúsztam. Emlékszem, az elején még azon is dühöngtem, hogy micsoda szemtelenség olyan receptet megjelentetni, amelyikben ilyeneket írnak: ízlés szerint sózni, meg fűszerezni! Hát pont ez az! Ki a fene tudja az elején, hogy egyáltalán mi az a mennyiség ami ezekbők az ételízesítőkből szükséges? Gramm, vagy deka? :)) Na aztán a következő kifejezések sikerrel kiverték nálam biztosítékot: “világosszínű, fokhagymás rántást készítünk“, “behabarjuk az ételt” … ??? Persze sehol, egy receptben se volt leírva, hogy kedves Andika, a rántás alatt a következőt értjük ……. ! 🙂 Kudarc, kudarc után. A hozzávalókkal is meg voltam lőve, mert nekem a “tegyünk hozzá annyi tejet/vizet/lisztet, amennyit a tésztája felvesz”, hagyjuk annyi ideig állni/főni/erjedni/ amennyi ideig ezt a hús/tészta/málnaszörp megkívánja. Nem tudtam mit kívánnak, mert egyrészt nekem nem mondták, másrészt egyáltalán nem volt tapasztalatom, így tökéletesen hiányzott az összehasonlítási alap. Fiatalkorban nekem aztán hiába is mutatták otthon, egyáltalán nem érdekelt, biztos voltam benne, hogy nekem ilyenekkel soha az életben nem kell majd foglalkoznom. Gazdag leszek nagyon, vagy királylány, ők pedig csak éttermekben étkeznek. 😉 
Nem is tudtam túlzottan lelkesedni a falatokért, nem voltam soha, ahogy most se vagyok nagyevő. 34 éves koromig szinte egyáltalán nem jártam főzés céljából a konyhában. Aztán jött a pánik (szó szerint), mert rádöbbentem, hogy segítség nélkül még magamat se tudom ellátni, egyáltalán nem tudok főzni! Az is kikristályosodott, hogy mekkora marhaság volt ész nélkül hadakoznom a főzés ellen. Talán mások még időben tanulnak a példámból. 
 
Szerencsémre volt egy szenzációs könyvem, az:   
“Első szakácskönyvem”. Gyerekeknek, fiataloknak íródott, pont erre volt szükségem! Rajzok még arról is, hogy néz ki egy lábos és hogyan egy fazék. Részletes leírások, rántás, habarás wunderszépen elmagyarázva, ki nem adtam a kezemből! A könyv még mindig megvan (még szép, a staubolást még csak gyakorlom 😉 ) alkalomadtán be fogok mutatni egy-két oldalt belőle, tényleg bájos! 
Ezek után érthető azt hiszem, hogy is állok a gasztrocsodákkal! 🙂 Lenyűgözőnek találom természetesen az egész konyhaművészetet, rettenetesen tetszik, de ahogy írtam: ez művészet. Mindenki nem érthet hozzá. Èlvezettel nézegetem a főzőcskés műsorokat amikben profi szakácsok főzőcskélnek és csacsognak, semmi stressz, semmi a szentségit, kifutott, hogy az az … leégett! De nem ám, sőt! Lazák,  nem izzadnak, nem kapkodnak, minden a helyén és minden tökéletesen néz ki a tányérokokon, illetve azt megelőzően a pitlikben. A hőfok is tudja, hogy kell viselkedie, a szeletek is összerántják magukat a serpenyő méretére, nem lóg ki belőlük egyetlen kóbor centiméter se. A serpenyők természetesen nem a Gut und günstig, azaz az otthoni tescotakarékos kategóriához hasonló minőségűek, hanem csúcsmodellek. Èppen csak nem dúdolnak a sülő hús alatt. 🙂 Ezeket az adásokat nézve újra lendületbe szoktam jönni, hiszen még a legbonyolultabb falat készítése közben is az az érzésem, hogy jé, milyen pofonegyszerű! De már tudom, illúziókat kergetek!
Hogy miket szeretek? Elsősorban a magyar ételeket, amik itt nincsenek. Odaadnám a fél királyságomat egy fasírtos tökfőzelékért, egy halászléért és egy kisadag eceteshalért. A szatmári (aszaltszilvával töltött) csirkemell, a kijevi pulykamell, és az őszibarackkal töltött rokonuk errefelé ismeretlen fogalom. (nem, nem, hiába is mondjátok, én nem tudom ezeket elkészíteni. 😉 ) 
A helyi konyhát még ennyi év eltelte után se szeretem, nem is eszem. Bár az itteni ponty (nem panírozott, de valami hasonló bundába pakolják), az a neve, hogy:

fränkischer Karpfen és nagy-nagy kedvencem.  Pontyot különben csak az R-betűs hónapokban lehet kapni, szóval májustól-augusztusig nyista pontyika. Magyarországon nem ismert ez a fajta elkészítési mód, otthon jellemzően U-formára levágott rántott pontyfiléket eszünk. Errefelé (és úgy tudom ez áll egész Németországra) nem ismert a mi kis rántottpontyunk, U-formára csak lazacot vágnak. A karácsonyi ponty utáni hajszának már évek óta pontot tettem a végére, mivel maximum pontyfiléket lehet kapni, a klasszikus patkókákat el lehet felejteni, sehol nem lehet kapni. A halas csak egy fél, ill. egész pontyot ajánl, azt mondja, ha  nekem levágna egy pár szeletet a döglött állatból, akkor gondja lenne a maradékkal, mert azt senki nem venné meg. (pszzt, annyira nem is szeretem ám a rántott pontyot, de csönd!)

foto: www.winzerhof-weinstuben.de

 Vannak liebling hamijaim, például az egyik étteremben, ami különben a kedvenc helyem. Talán átjön a képről az is, hogy miért. Ennek a helynek valami fantasztikus pozitív kisugárzása van, itt megállt az idő. Itt nincs rohanás, idegesgedés, itt jó lenni. És jó is enni. ) Itt mindig ugyanazt eszem, a chef által készített filésteaket fóliás krumplival és salátával. Egyiket se tudnám otthon elkészíteni, mert ott kezdődik, hogy a saláta dresszingjének receptje – amitől olyan mennyei íze lesz a salátának, és amit diszkréten elfordulva, hogy a többi vendég és a személyzet ne  vegye észre, az utolsó cseppig kiiszok 🙂  –  titok! A krumplihoz órák kellenének, a filésteakkal pedig meg se próbálkozom, kár lenne annyi pénzt kidobni a kukába. 🙂 A dresszing miatt már többen érdeklődtünk a főnökasszonynál, akinek különben a saját fia a konyhafőnök, de nincs válasz. Csak az, hogy ő se tudja, és a chef azt válaszolta, hogy ha ennyire ízlik, akkor jöjjünk gyakrabban! 🙂

Hogy mit is akartam a gasztrobloggal? Ja, már megint eltértem a témától, soha nem tudom rövidre fogni! Kormi barátnőm (még soha az életben nem találkoztunk személyesen, de virtuálisan közel 10 éve ismerjük egymást) szuper kis gasztroblogját nézegettem és ott futottam bele egy krumplilevesbe (bocsánat, folyamatosan krumplit írok a burgonya helyett 🙂 ) , ami lestyánnal készült. A növényen elgondolkodtam, majd jött a felismerés. Szóval a gasztroblog kapcsán a lestyánról akartam eredetileg írni, de látom már megint eltévelyegtem. Mindegy, pótolom! Gyerünk lestyán! 🙂

10 thoughts on “Èn és a gasztroblog! :)

  1. hajajjj….fele királyság mondod?
    a fene essen bele ebbe a sok km. távolságba. bizisten ha még ecce úgy viszi Isten a szénánkat, hogy a dájcsok felé visz a Zélet, akkó megpróbálok dacolni mindenféle ellenszegüléssel, s megállunk Nálatok. Ha mást nem, akkor egy tökfőzelék erejéig, fasírtot meg inkább egészségesebb, kevésbé bűzös kiszerelésben, sütődben sütném.
    Persze ha elfogadod az ajánlatom. Csak persze tökszezon legyen, más az csak kerül.
    Halászlére meg majd várlak nálunk, az a legeslegfinomabb ha üstben/bográcsban készülhet.
    Áll az alku?

  2. Jòt vigyorogtam ezen a bejegyzèseden, az a szkaàcskònyv is nagyon retròòò, lehet, :DD.
    èn is hasonlòbòl tanultam, mert ugye èn sem otthon tanultam meg fòzni, egyszerùen, nem volt hozzà tùrelmem..Azutàn anyunak sem..:)
    Màrmint hogy egy idò utàn elsomfordàltam mellòle, mikor fòzòtt.Hàt igen ehhez kedv kell az ember lànyànak, tinikorban is.
    Jò òn nem vàrtam 34 èvig, èn olyan kàbè 25 èvesen màr tudtam fòzikèlni, arra is az akkori baràtom tanìtott meg, mert ritkasàg a fèrfiknàl, de ò egy kivètelese eset volt.
    Az èn 1.szakàcskònyvem Horvàth Ilona volt, aztàn nekiadtam a tesòkòmnak, mikoris ù kerùlt ugyanabba a cipellòbe, mint èn.

    Hù, az a ponty ott a tànyèron kissè megikjesztett, nem ismetrtem fel rògtòn, mi is az. Azt hittem egy kèz…brrr..:DD
    Most sem vagyok olyan konyhatùndèr, de eztàn màr nem is leszek az…ez van sajnos, nàlam ihlet kell.

  3. na, meg az ember lánya az átkosban, a Ceausescu korban kellett legyen egyetemista, albérletben, enni csak kellett, aztán III éves lehettem, az akkori albérlőtársam klasszul főzött, s szégyenből beálltam az ebédfabrikálók sorába.

  4. Kormi köszi az ajánlatot, nagyon örülök neki, de inkább menjünk el együtt enni! :))Oka a femili. Ungarische pocak nem fér össze frank és bécsi pocakkal. (bár utóbbival több ponton kompatibilis). Jelen sorok írója az egyedüli személy, aki tökfözelékre vágyik. A többi meg se kostolja. Fasírtra ez szintén áll, kicsit más az íze mint a megszokott (elképzelt) máris vége a falatozásnak. Mondom, jobbis, hogy nem nagyon akarok fözni, minek? Kinek? :)))))

  5. Amùgy meg bocsànat az elùtèsekèrt, elmaradt a visszaolvasàs, mire feleszmèltem, màr el is kùldtem a fentebbi bejegyzèst..:(

    Amùgy èn is szeretem àm a tòkfòzelèket, de itt mèg nem làttam azt a fajta tòkòt amibòl kell csinàlni..Meg kùlònben is anyumnak kell azt fòzni! 🙂
    Eszembe jutott, milyen jò az almafòzelèk is fasìrttal..
    Ezek a tèsztazabàlòk nem is ismerik a fòzelèkeket, csak ilyen meg olyan szòszaik vannak, de az nem az!

  6. Hát na….addig elküldhetjük a pasikat sörözni.
    Vagy netán a sör elsőbbséget élves nálad is a tökfőzelékhez képest? :p
    Na jó, akkor hagyjuk ezt az egész gasztros témát. Csak gondútam…..áh, utóbb nem igazán gyün be nekem ez a gondúkozósdi.

  7. Azt kérdezed tölem, hogy mi élvez nálam prioritást? Sör, vagy tök? Hát szégyellem magam nagyon a válaszomért, de gondolhatod!! :)))))
    Apropó az ungarische tök itt nem létezik, cukkinivel szoktam helyettesíteni és az azzal készült “ál-tökfözelékkel” átvágni magamat.

  8. Sofy, a Te tököd meg az én tököm (a hiányuk) egyezik. Itt sincs.

    Almafözelék??? Soha életemben nem hallottam róla! Mesélj! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .