Bécs – Grinzing 2023. augusztus 29.
A bécsi Grinzing egyik Heurigerében (Jó, legyen konkrét. A Zum Martin Sepp Heurigerben) ültünk, a rántott csirkénkre vártunk. Véleményünk szerint itt készül Bécs egyik legfinomabb rántott csirkéje (májjal és sült petrezselyemmel együtt!).
Kora délután volt, még nem voltak sokan, tisztán hallottam a többi vendég beszélgetését. Mivel a radarjaim azonnal felfigyelnek a magyaros akcentusokra, a magyar beszédre, ezúttal is jeleztek. Egy kisebb társaság érkezett, a tőlünk két asztallal arrébb levő, jó kis sarokasztalnál kaptak helyet. Hárman voltak, egy idősebb, világos színű cappy sapkát viselő hölgy és nála kissé fiatalabb kísérői, akik egy házaspárnak tűntek. Gondoltam, ők is Bécsben élnek, vagy turisták. Kicsit próbáltam fülelni, de egyáltalán nem hallottam miről folyik a szó, csak az ételek dicsérete jött át. A nénit a kísérői egy pár percre egyedül hagyták, és ő egyszer csak magához intette a pincért. A pincér átsuhanó üzemmódban (mert ők mindig sietnek) egy pár méterről kérdezte őt és próbálta kitalálni, hogy mire lenne szüksége a kedves vendégnek, a gnädige Fraunak. Kíváncsian figyeltem, szerettem volna tudni, hogyan beszél németül a néni, illetve azt, hogy beszél-e egyáltalán, hátha tudok segíteni.
Kizárólag magyarul beszélt. Kérdezte a pincért, hogy elmondhat-e neki valami nagyon fontosat? Amikor észrevette, hogy nem érti őt a másik, rá is kérdezett, hogy „ungarisch”…? A pincér rázta a fejét, nem beszélt magyarul, csak tellegetett, hogy leider ich kann nicht ungarisch, talán majd a hozzátartozói segíteni fognak, de es tut mir leid, ich verstehe Sie nicht, és már sasszézott volna tovább. Ekkor avatkoztam be. Odaszóltam, hogy esetleg én tudok segíteni, meg tudom kérdezni a nénit, hogy mit szeretne. A néni ennek megörült, és megismételte, hogy szeretne a pincérnek valamit elmesélni, szabad-e? Erre így nem számítottam, ezért azt feleltem, hogy nem hiszem, hogy az úr nagyon ráérne, nem tudom…… A még mindig toporgó Herr Obernek szóltam, hogy es dauert noch, azaz még eltart egy darabig, de intézem a hölggyel. Hümmögött valamit, meg elhangzott egy bitte danke és perdült tovább. A hölgy felállt és odajött hozzánk. Mosolygott. Először is megkérdezte, hogy nekünk elmesélhet-e valamit, valami nagyon fontosat?
Elképzelni se tudtam miről is lehet szó, előtte azt hittem csak rendelni szeretett volna egy málnafröccsöt, vagy egy gesztenyepürét. Persze, tessék csak nyugottan elmondani, nagyon szívesen meghallgatom, nyugtattam meg a nénit.
Tudja, komoly agyműtétem volt, ezért is a cappy sapka a fejemen. A fiam azzal bíztatott, hogy anyu, meg fogsz gyógyulni hidd el, fogunk mi még császármorzsát enni Bécsben! Megígérte nekem, hogy amint túl vagyok a nehezén, kijövünk Bécsbe. És ma lett a napja. Eljöttünk Kaiserschmarrnit enni, itt vagyunk Bécsben. És tovább mosolygott, a szeme is.
Később már sajnáltam, hogy nem öleltem meg, de őszintén nem számítottam egy ilyen szívhez szóló történetre.
Amint a kísérői (ekkor már tudtam, hogy a fia és a menye) visszatértek, természetesen egyből megszólítottam őket, szívből gratuláltunk az anyuka sikeres műtétjéhez és ehhez a szenzációs ötlethez, aminek a Mama úgy örült. Dunaújvárosból érkeztek aznap, tényleg csak ezért, hogy az anyuka egészségére fogyasszanak valami finomat és igazi császármorzsát egyenek a császárvárosban. A vacsora után készültek ismét visszatérni Dunaújvárosba. Az idős hölgy sugárzott.
Ha esetleg eljutna a családhoz ez a történet,
akkor feltétlenül tudniuk kell, hogy elmondtam a pincérnek az egészet, hogy mit szeretett volna az anyuka neki elmesélni. Odáig volt, többször ismételte meg elragadottan, hogy interessant, meg ganz lieb, hogy mik vannak. Neki is tetszett ez a nagyon emberi történet.
További jó egészséget kívánunk az anyukának!
Ki tudja, talán még ismét találkozunk a Grinzingben?
Úgy legyen!
