Embermesék

Pause …

Ez a pause nem volt se szándékos, se tervezett, de nagyon muszáj.Biztosan nem én vagyok az egyetlen, akinek, ki tudja miért, de mégsem úgy mennek a dolgai, ahogy kellene. Amíg a problémáim lefoglalnak, nem találom a nyugalmam, a kellő lendület az íráshoz ilyenkor nyomtalanul eltűnik. Pedig annyira sajnálom, hiszen annyi, de annyi minden történik, tele van a jegyzetfüzetem, de este ideülni és vidáman, vagy a sztoritól függően esetleg csak energikusan írni ……., azt nem lehet. Legalábbis én, nem tudok. De a rossz, úgy tűnik, elhúzott, fellélegezhetek. A normalitás visszatért.Pár nap és jövök.  Addig is, kivánok mindenkinek boldog   (boldog =kirándulós, tojáskeresős, sonkaevős, mosolygós,

Pause …

Ez a pause nem volt se szándékos, se tervezett, de nagyon muszáj.Biztosan nem én vagyok az egyetlen, akinek, ki tudja miért, de mégsem úgy mennek a dolgai, ahogy kellene. Amíg a problémáim lefoglalnak, nem találom a nyugalmam, a kellő lendület az íráshoz ilyenkor nyomtalanul eltűnik. Pedig annyira sajnálom, hiszen annyi, de annyi minden történik, tele van a jegyzetfüzetem, de este ideülni és vidáman, vagy a sztoritól függően esetleg csak energikusan írni ……., azt nem lehet. Legalábbis én, nem tudok. De a rossz, úgy tűnik, elhúzott, fellélegezhetek. A normalitás visszatért.Pár nap és jövök.  Addig is, kivánok mindenkinek boldog   (boldog =kirándulós, tojáskeresős, sonkaevős, mosolygós,

Vasmarok és boszorkányság

A mummusaimnak egyrészt hihetetlen erejük, másrészt kitartásuk van. Vasmarokkal szorítottak egy egész héten át, megmérgezték a napjaimat. Hogy egyedül valóban képesek-e erre a teljesítményre ..hmm, nem vagyok benne biztos. Az egészhez nagyban hozzájárul a boszorkányságom, mivel egyszerűen megérzem, a rossz érkezését.  A múlt héten egy pillanatra se hagytam el a lakást, régen nem érzett borzalmas hangulatba kerültem. Tudtam, éreztem, hogy valami lesz, valami újra betart nekem, nekünk. A problémáim fontossága a héten egészen egyszerűen a százszorosára növekedett, elborítottak, beszőtték a gondolataimat, szünet nélkül foglalkoztattak amivel térdremegéstől kezdve a bőgésig, mindent produkáltam. De csak magamnak persze, másokat a világért se terhelnék. 

Ne hagyj egyedül a röntgenképpel!

Nyugodtan kijelenthetem, hogy nálamnál jobban senki nem fosik, (hoppárdon) fél az orvosnál. Mit mitől?! Hát attól a diagnózistól, amire nem vagyok felkészülve! Odamegyünk teljesen egészségesen, mit sem sejtve a dokihoz, ő pedig felállít egy kórképet és megmondja mi a bajunk. Szörnyű! Tetszik a mondás, miszerint nem kell mindennel orvoshoz futkosni, de ezt sajnos a többi hipochonderségre hajlamos pácienssel együtt nem tudom a magamévá tenni. Mit tegyünk a bajainkkal, a hirtelen fellépő sosemvolt szimptómáinkkal? Az őrület eleve otthon kezdődik, a megfejtés utáni vadászattal az interneten. A találatok, a lehetséges betegségekről minden elképzelést felülmúlnak. Nekünk félőseknek nem akceptálható az ésszerű magyarázat, ismerősök

Szerencse a szerencsétlenségben

A pechszériát felsoroló „sorozatomban” meséltem ugye két férfiről, a két legfontosabb főszereplőről. Egyszer a jujj, de sokszor elszidott és a pokolba kívánt majdnem vevő „Wolfgangról” és szegény, egyre inkább velünk kooperáló „Seppről”, aki a múlt héten az életét vesztette. Namost van ám itt egy érdekes dolog! Wolfgang a vevőjelölt megjelenésével kicsit besűrűsödtek a dolgok, hirtelen vége lett a Pató Pálos ej, ráérünk arra még tempónak. Előtte pedig másként volt. Seppet a betegsége és a kezelések miatt kíméltük, heteket vártunk rá, amíg egy-egy kórházi tartózkodás után újra jelentkezett és megbeszélést hívott össze. Kicsit helybetopi volt az egész. Vártunk, vártunk, reménykedtünk az

A pechszériáról konkrétan 2. rész

Az előzőekből kiderült, hogy vállalkozásunk egyik sarkalatos pontja Herr Sepp, akiről az operáció hetében csak annyit tudtunk, hogy váratlanul többet nem ébredt fel. (Azóta már magához tért, de még mindig az intenzív osztályon fekszik, nem tudni hogyan tovább.) El lehet képzelni a helyzetünket Seppel kapcsolatosan. Ha ő nincs, nekünk befellegzett. A hozzá kapcsolódó munkáink nem frisskeletűek, mindegyik mögött hosszú hónapok előkészítő munkája fekszik, a részünkről is komoly anyagi befektetéssel. Ha Sepp nincs, akkor nincs tovább. Örültem a szerencsének ami végre hozzánk szegődött, de ez az öröm korai volt. 🙁 De folytassuk a pechszériát! Ez a történetem újkeletű, nincsenek a múltba

A pechszériáról konkrétan 1. rész

Vegyünk egy 50 feletti férfit, legyen a neve mondjuk Sepp (a magyar általános alany -ami nincs- hímnemű alakjának, a Józsinak itteni megfelelője), akinek földjei és telkei vannak. Ja, meg bérházai is, de nem egy ingatlanmogulról van szó. A földek már évszázadokkal ezelőtt a családjának birtokában voltak, Sepp ezeket egyenesági, vagy ferdeági 🙂 rokonként simán csak megörökölte. A termőföldek jó része szintén az örökkévalóság óta művelésre bérbeadva, Seppinek gondja egy szál se. Sőt! Voltak egyéb jó ötletei is. A szülői házhoz tartozó telken (annak mérete miatt) nyugodtan meg lehetett volna rendezni az Octoberfestet, és Sepp a telekben rejlő lehetőséget felismerve úgy

Pechszéria

Ugye arról már meséltem, hogy semmiben sincs szerencsém. De szó szerint. Legyen az akár munkakeresés, vagy szívószál az üdítőhöz. Az enyémnek mind a két fele zárva, az 1 db gyártási hibást én húzom ki a kupacból, nem más. 🙂 A szerencsétlenség, pechszéria  tartós, sajnos a dög jól érzi magát velem, sőt, velünk. A párommal együtt nyűjjük a cipőt, igaz rá a hétköznapi „melléütések” nem jellemzőek, ő már nagyban csinálja. 🙂  Az autózástól is kezdek lassan félni, velem mindig történik valami. Már-már vicces a rendszeresség, de tényleg, ha én vezetek, akkor valamilyen veszélyhelyzet mindig adódik. A több sávból történő kanyarodásnál már

Pechszéria

Ugye arról már meséltem, hogy semmiben sincs szerencsém. De szó szerint. Legyen az akár munkakeresés, vagy szívószál az üdítőhöz. Az enyémnek mind a két fele zárva, az 1 db gyártási hibást én húzom ki a kupacból, nem más. 🙂 A szerencsétlenség, pechszéria  tartós, sajnos a dög jól érzi magát velem, sőt, velünk. A párommal együtt nyűjjük a cipőt, igaz rá a hétköznapi „melléütések” nem jellemzőek, ő már nagyban csinálja. 🙂  Az autózástól is kezdek lassan félni, velem mindig történik valami. Már-már vicces a rendszeresség, de tényleg, ha én vezetek, akkor valamilyen veszélyhelyzet mindig adódik. A több sávból történő kanyarodásnál már