Ugye arról már meséltem, hogy semmiben sincs szerencsém. De szó szerint. Legyen az akár munkakeresés, vagy szívószál az üdítőhöz. Az enyémnek mind a két fele zárva, az 1 db gyártási hibást én húzom ki a kupacból, nem más. 🙂 A szerencsétlenség, pechszéria tartós, sajnos a dög jól érzi magát velem, sőt, velünk. A párommal együtt nyűjjük a cipőt, igaz rá a hétköznapi „melléütések” nem jellemzőek, ő már nagyban csinálja. 🙂 Az autózástól is kezdek lassan félni, velem mindig történik valami. Már-már vicces a rendszeresség, de tényleg, ha én vezetek, akkor valamilyen veszélyhelyzet mindig adódik. A több sávból történő kanyarodásnál már tudom előre mi fog történni: az addig jobbról, a mellettem levő sávban haladó autós egyszercsak úgy dönt, hogy nem közösködik, az út az övé és senki másé, így már a kanyarban átzúdul a sávomba. Mindezt teszi persze úgy, hogy nem is veszi észre mit csinál. Félelmetes, olyan mintha láthatatlan lennék! Àtveszi a helyemet engem szabályosan letolva. Erre persze nehéz reagálni nagy forgalomban, amikor előttem, mögöttem, mellettem és talán még fölöttem is autók járnak. 3 lábbal fékezek, vagy balra húzódok a szembejövő forgalom sávjába arra a pár nanoszekundumra, amíg vissza tudok sorolni a helyemre. Hiába dudálok, látom, hogy nem is tudja a sofőr, hogy neki szól. Hihetetlen!
Előfordult az is, hogy megyek a védett útvonalon és látom, hogy egy autó várakozik a kereszteződésben. Ha a párom vezet nyugodt lehetek, az autó biztosan nem fog megmozdulni. De én autózom, tehát tuti: a kocsi ki fog hajtani, mégpedig úgy, hogy közel legyünk a karambolhoz. Nekem sokkal inkább deffenzíven kell vezetnem, mint másnak. Az összes lehetséges veszélyhelyzetet fel kell mérnem és sajnos egy az egyben számolnom is velük! 🙂 Anno dominó, még Győrben, az autós iskolában megtanultuk, hogy a biciklis más, másként van bekötve! (na ja, az original verzió szerint a biciklis nem ember, de ezt nem merem leírni, nehogy valakit megsértsek!. 🙂 Pista, az elméletet oktató szimpatikus ismerősünk elmagyarázta, hogy mindig figyeljük az előttünk haladó kerékpáros lábát, és ha az megállt a tekerésben vigyázzunk, valami történni fog! Vagy jobbra, vagy balra, de kanyarodni fog! 🙂 Nálam ez úgy nézett ki, hogy a biciklis elöttem 2 méterre a pedálmozgás megszakítását követő x-dik másodpercben befékezett és nem kanyarodott el elöttem balra nagy ívben, ahogy jobbra se indult, hanem mit csinált? A lábait a pedálokról levéve, páros lábbal leugrott a biciklijéről az aszfaltra, és állva maradt. Ott előttem az úton.
Kisfiam már előre vigyorog amikor viszem edzésre, bármennyire is rövid az út az egyesületig, velem rengeteg kaland történhet útközben! 🙂
Ez a pechszériára, ahogy írtam, rám az élet minden pontján érvényes, sőt már-már kezdik mások is komolyan venni. A héten voltam a doktornőmnél, aki a legújabb híreim hallatán csak rázta a fejét és már nem a jól bevált, mostantól már biztosan jobb lesz felelettel próbált nyugtatni, mostanra már ő is megtorpant. Èrtetlenkedve, kicsit mosolyogva, bár teljesen együttérezve szólt hozzá a legújabb fejleményekhez és tette fel a költői kérdést: „Ez hihetetlen, egyszerűen nem lehet igaz! Csak tudnám miért? Tényleg, miért mindig csak maguk?” Különben kabaré, mert a történések szinte már komikusak, de nem tudok rajtuk tiszta szívvel nevetni (csak kicsit vigyorogni), mivel a mi bőrünkröl van szó. 😉
Elárulom mik azok, amik miatt fontolgatom 🙂 az ördögűzést:
Jelenleg 2 nagyon komoly „projekten” dolgozunk, itt persze elsősorban a párom munkájáról van szó, aki az üzletet viszi, bonyolítja. Alapvetvően a vállalkozásunkon múlik az életünk, igazándiból nem lenne szabad nevetnem a történéseken, de másképp nem megy.
Mindjárt mesélem tovább!
De új postban, mert ez már tele van.
Ahogy a púpom is.
Hmmmm–Hasonlókat én is tudnék mesélni. A vállalkozásról is. Meg az életről. De ez itt nem publikus. Én is gondolkoztam, nincs-e ebben már valami természetfeletti. Nem zárom ki.
Mikor robban le az autóm,na mikor? Naná, hogy akkor, ha a férjem 4 napra elutazik. Én meg maradok 2 gyerekkel(3. egyetemen), meg a sok elintéznivalóval kocsi nélkül….Király.(Tegnapi történés épp.)
Amúgy rosszul tudod: az 1000 tökéletes termékből ÉN VAGYOK MINDIG, aki az egyetlen selejtes darabot hazaviszi. Ez tuti:)) Ezen már a férjem is csak nevet-még jó, hogy ált. ki lehet cserélni:)))
Trinity azt mondod, hogy nem vagyok egyedül? Ezek szerint már Te is eljutottal a dolgok normalitását kétségbevonó gondolatokig?! :))
Sokszor gondolok a karmikus büntetésre. Ehhez viszont nagy gonoszságokat kellett elkövetnem valamelyik elözö életemben. Nem fair. Akkor voltam rossz, nem most. Tessék engem békénhagyni. 🙂
Szabadítson már meg valaki a gonosztól, ígérem a következö életeimben is jó leszek!! 🙂