Embermesék

Pechszéria

Ugye arról már meséltem, hogy semmiben sincs szerencsém. De szó szerint. Legyen az akár munkakeresés, vagy szívószál az üdítőhöz. Az enyémnek mind a két fele zárva, az 1 db gyártási hibást én húzom ki a kupacból, nem más. 🙂 A szerencsétlenség, pechszéria  tartós, sajnos a dög jól érzi magát velem, sőt, velünk. A párommal együtt nyűjjük a cipőt, igaz rá a hétköznapi „melléütések” nem jellemzőek, ő már nagyban csinálja. 🙂  Az autózástól is kezdek lassan félni, velem mindig történik valami. Már-már vicces a rendszeresség, de tényleg, ha én vezetek, akkor valamilyen veszélyhelyzet mindig adódik. A több sávból történő kanyarodásnál már tudom előre mi fog történni: az addig jobbról, a mellettem  levő sávban haladó autós egyszercsak úgy dönt, hogy nem közösködik, az út az övé és senki másé, így már a kanyarban átzúdul a sávomba. Mindezt teszi persze úgy, hogy nem is veszi észre mit csinál. Félelmetes, olyan mintha láthatatlan lennék! Àtveszi a helyemet engem szabályosan letolva. Erre persze nehéz reagálni nagy forgalomban, amikor előttem, mögöttem, mellettem és talán még fölöttem is autók járnak.  3 lábbal fékezek, vagy balra húzódok a szembejövő forgalom sávjába arra a pár nanoszekundumra, amíg vissza tudok sorolni a helyemre. Hiába dudálok, látom, hogy nem is tudja a sofőr, hogy neki szól. Hihetetlen!
Előfordult az is, hogy megyek a védett útvonalon és látom, hogy egy autó várakozik a kereszteződésben. Ha a párom vezet nyugodt lehetek, az autó biztosan nem fog megmozdulni. De én autózom, tehát tuti: a kocsi ki fog hajtani, mégpedig úgy, hogy közel legyünk a karambolhoz. Nekem sokkal inkább deffenzíven kell vezetnem, mint másnak. Az összes lehetséges veszélyhelyzetet fel kell mérnem és sajnos egy az egyben számolnom is velük! 🙂 Anno dominó, még Győrben, az autós iskolában megtanultuk, hogy a biciklis más, másként van bekötve! (na ja, az original verzió szerint a biciklis nem ember, de ezt nem merem leírni, nehogy valakit megsértsek!. 🙂 Pista, az elméletet oktató szimpatikus ismerősünk elmagyarázta, hogy mindig figyeljük az előttünk haladó kerékpáros lábát, és ha az megállt a tekerésben vigyázzunk, valami történni fog! Vagy jobbra, vagy balra, de kanyarodni fog! 🙂 Nálam ez úgy nézett ki, hogy a biciklis elöttem 2 méterre a pedálmozgás megszakítását követő x-dik másodpercben befékezett és nem kanyarodott el elöttem balra nagy ívben, ahogy jobbra se indult, hanem mit csinált? A lábait a pedálokról levéve,  páros lábbal leugrott a biciklijéről az aszfaltra, és állva maradt. Ott előttem az úton. 
Kisfiam már előre vigyorog amikor viszem edzésre, bármennyire is rövid az út az egyesületig, velem rengeteg kaland történhet útközben! 🙂 
Ez a pechszériára, ahogy írtam, rám az élet minden pontján érvényes, sőt már-már kezdik mások is komolyan venni. A héten voltam a doktornőmnél, aki a legújabb híreim hallatán csak rázta a fejét és már nem a jól bevált, mostantól már biztosan jobb lesz felelettel próbált nyugtatni, mostanra már ő is megtorpant. Èrtetlenkedve, kicsit mosolyogva, bár teljesen együttérezve szólt hozzá a legújabb fejleményekhez és tette fel a költői kérdést: „Ez hihetetlen, egyszerűen nem lehet igaz! Csak tudnám miért? Tényleg, miért mindig csak maguk?” Különben kabaré, mert a történések szinte már komikusak, de nem tudok rajtuk tiszta szívvel nevetni (csak kicsit vigyorogni), mivel a mi bőrünkröl van szó. 😉 
Elárulom mik azok, amik miatt fontolgatom 🙂 az ördögűzést:
Jelenleg 2 nagyon komoly „projekten” dolgozunk, itt persze elsősorban a párom munkájáról van szó, aki az üzletet viszi, bonyolítja. Alapvetvően a vállalkozásunkon múlik az életünk, igazándiból nem lenne szabad nevetnem a történéseken, de másképp nem megy. 
Mindjárt mesélem tovább!
De új postban, mert ez már tele van. 
Ahogy a púpom is. 

2 thoughts on “Pechszéria

  1. Hmmmm–Hasonlókat én is tudnék mesélni. A vállalkozásról is. Meg az életről. De ez itt nem publikus. Én is gondolkoztam, nincs-e ebben már valami természetfeletti. Nem zárom ki.

    Mikor robban le az autóm,na mikor? Naná, hogy akkor, ha a férjem 4 napra elutazik. Én meg maradok 2 gyerekkel(3. egyetemen), meg a sok elintéznivalóval kocsi nélkül….Király.(Tegnapi történés épp.)

    Amúgy rosszul tudod: az 1000 tökéletes termékből ÉN VAGYOK MINDIG, aki az egyetlen selejtes darabot hazaviszi. Ez tuti:)) Ezen már a férjem is csak nevet-még jó, hogy ált. ki lehet cserélni:)))

  2. Trinity azt mondod, hogy nem vagyok egyedül? Ezek szerint már Te is eljutottal a dolgok normalitását kétségbevonó gondolatokig?! :))

    Sokszor gondolok a karmikus büntetésre. Ehhez viszont nagy gonoszságokat kellett elkövetnem valamelyik elözö életemben. Nem fair. Akkor voltam rossz, nem most. Tessék engem békénhagyni. 🙂

    Szabadítson már meg valaki a gonosztól, ígérem a következö életeimben is jó leszek!! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Pechszéria

Ugye arról már meséltem, hogy semmiben sincs szerencsém. De szó szerint. Legyen az akár munkakeresés, vagy szívószál az üdítőhöz. Az enyémnek mind a két fele zárva, az 1 db gyártási hibást én húzom ki a kupacból, nem más. 🙂 A szerencsétlenség, pechszéria  tartós, sajnos a dög jól érzi magát velem, sőt, velünk. A párommal együtt nyűjjük a cipőt, igaz rá a hétköznapi „melléütések” nem jellemzőek, ő már nagyban csinálja. 🙂  Az autózástól is kezdek lassan félni, velem mindig történik valami. Már-már vicces a rendszeresség, de tényleg, ha én vezetek, akkor valamilyen veszélyhelyzet mindig adódik. A több sávból történő kanyarodásnál már tudom előre mi fog történni: az addig jobbról, a mellettem  levő sávban haladó autós egyszercsak úgy dönt, hogy nem közösködik, az út az övé és senki másé, így már a kanyarban átzúdul a sávomba. Mindezt teszi persze úgy, hogy nem is veszi észre mit csinál. Félelmetes, olyan mintha láthatatlan lennék! Àtveszi a helyemet engem szabályosan letolva. Erre persze nehéz reagálni nagy forgalomban, amikor előttem, mögöttem, mellettem és talán még fölöttem is autók járnak.  3 lábbal fékezek, vagy balra húzódok a szembejövő forgalom sávjába arra a pár nanoszekundumra, amíg vissza tudok sorolni a helyemre. Hiába dudálok, látom, hogy nem is tudja a sofőr, hogy neki szól. Hihetetlen!
Előfordult az is, hogy megyek a védett útvonalon és látom, hogy egy autó várakozik a kereszteződésben. Ha a párom vezet nyugodt lehetek, az autó biztosan nem fog megmozdulni. De én autózom, tehát tuti: a kocsi ki fog hajtani, mégpedig úgy, hogy közel legyünk a karambolhoz. Nekem sokkal inkább deffenzíven kell vezetnem, mint másnak. Az összes lehetséges veszélyhelyzetet fel kell mérnem és sajnos egy az egyben számolnom is velük! 🙂 Anno dominó, még Győrben, az autós iskolában megtanultuk, hogy a biciklis más, másként van bekötve! (na ja, az original verzió szerint a biciklis nem ember, de ezt nem merem leírni, nehogy valakit megsértsek!. 🙂 Pista, az elméletet oktató szimpatikus ismerősünk elmagyarázta, hogy mindig figyeljük az előttünk haladó kerékpáros lábát, és ha az megállt a tekerésben vigyázzunk, valami történni fog! Vagy jobbra, vagy balra, de kanyarodni fog! 🙂 Nálam ez úgy nézett ki, hogy a biciklis elöttem 2 méterre a pedálmozgás megszakítását követő x-dik másodpercben befékezett és nem kanyarodott el elöttem balra nagy ívben, ahogy jobbra se indult, hanem mit csinált? A lábait a pedálokról levéve,  páros lábbal leugrott a biciklijéről az aszfaltra, és állva maradt. Ott előttem az úton. 
Kisfiam már előre vigyorog amikor viszem edzésre, bármennyire is rövid az út az egyesületig, velem rengeteg kaland történhet útközben! 🙂 
Ez a pechszériára, ahogy írtam, rám az élet minden pontján érvényes, sőt már-már kezdik mások is komolyan venni. A héten voltam a doktornőmnél, aki a legújabb híreim hallatán csak rázta a fejét és már nem a jól bevált, mostantól már biztosan jobb lesz felelettel próbált nyugtatni, mostanra már ő is megtorpant. Èrtetlenkedve, kicsit mosolyogva, bár teljesen együttérezve szólt hozzá a legújabb fejleményekhez és tette fel a költői kérdést: „Ez hihetetlen, egyszerűen nem lehet igaz! Csak tudnám miért? Tényleg, miért mindig csak maguk?” Különben kabaré, mert a történések szinte már komikusak, de nem tudok rajtuk tiszta szívvel nevetni (csak kicsit vigyorogni), mivel a mi bőrünkröl van szó. 😉 
Elárulom mik azok, amik miatt fontolgatom 🙂 az ördögűzést:
Jelenleg 2 nagyon komoly „projekten” dolgozunk, itt persze elsősorban a párom munkájáról van szó, aki az üzletet viszi, bonyolítja. Alapvetvően a vállalkozásunkon múlik az életünk, igazándiból nem lenne szabad nevetnem a történéseken, de másképp nem megy. 
Mindjárt mesélem tovább!
De új postban, mert ez már tele van. 
Ahogy a púpom is. 

2 thoughts on “Pechszéria

  1. Hmmmm–Hasonlókat én is tudnék mesélni. A vállalkozásról is. Meg az életről. De ez itt nem publikus. Én is gondolkoztam, nincs-e ebben már valami természetfeletti. Nem zárom ki.

    Mikor robban le az autóm,na mikor? Naná, hogy akkor, ha a férjem 4 napra elutazik. Én meg maradok 2 gyerekkel(3. egyetemen), meg a sok elintéznivalóval kocsi nélkül….Király.(Tegnapi történés épp.)

    Amúgy rosszul tudod: az 1000 tökéletes termékből ÉN VAGYOK MINDIG, aki az egyetlen selejtes darabot hazaviszi. Ez tuti:)) Ezen már a férjem is csak nevet-még jó, hogy ált. ki lehet cserélni:)))

  2. Trinity azt mondod, hogy nem vagyok egyedül? Ezek szerint már Te is eljutottal a dolgok normalitását kétségbevonó gondolatokig?! :))

    Sokszor gondolok a karmikus büntetésre. Ehhez viszont nagy gonoszságokat kellett elkövetnem valamelyik elözö életemben. Nem fair. Akkor voltam rossz, nem most. Tessék engem békénhagyni. 🙂

    Szabadítson már meg valaki a gonosztól, ígérem a következö életeimben is jó leszek!! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.