Embermesék

A félelem folytatása ..

Ùristen, mi lesz velünk? Ez volt a bumerángként visszatérő gondolat. Nehéz ám bármiféle megoldást, kiutat elképzelni és klasszul azt vizualizálni, ha egyik sincs. Reális, elképzelhető terv híján álmodni se lehet. Aludni meg főleg nem. 🙂 A legrosszabbak azok az éjszakák, amikor még a legvadabb álomban se érzem magam biztonságban, mert az aggodalom onnan is kirángat, felébreszt. Éppen a gyilkos elől menekülök, amikor kitör az álombeli tehetetlen pánik. Mindenki ismeri, a legnagyobb erőfeszítés dacára se tudunk tovább lépni, főleg nem elrohanni. Kiabálni szeretnénk, figyelmeztetni másokat, segítséget kérni, de bármennyire is erőlködünk, nem jön ki hang a torkunkon. Ilyenkor megváltás, ha felébredünk, vagy valaki (aki már nem bírja elviselni az nyöszörgésünket ) felébreszt. Nekem nem. Ha felébredtem, akkor egyből érkezett a gyomorrándulás, hozzá a szokásos gondolatok, a variálás ezerrel, mi lesz most, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet …. én inkább kértem volna vissza a gyilkosomat, vagy a boszorkányomat! 🙂 Még velük is kellemesebb volt.

Aztán itt vannak a jól ismert mondatok:  “belebetegedett a gondjaiba”, “az összes szervi probléma lelki eredetű”, “ha megbomlik az összhang, a harmónia, könnyen beteggé válhat a test is a lélek után”, “az idegrendszert ért sokk, bánat leképeződik a fizikai testben, ami sokszor bizonyíthatóan felelős a halálos betegségek megjelenéséért”.  Na ezektől se voltam túl nyugodt, mivel hiszem, hogy igazak. Igyekeztem nem gondolni ilyenekre, sőt örültem, hogy legalább a betegségek megkímélnek, de valahol ezek is csendesen megfordultak a fejemben. Igen, a félelem szerintem ott van mindenkiben, főleg akkor, amikor az életünk egy embertelen nehéz részhez ér. Ilyenkor ezeknek a dolgoknak sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, hiszen már mindentől rettegünk. Amíg minden okés, addig még a gondolata se merül fel egy lehetséges komoly betegségnek.
Durván 2 hete figyeltem fel valamire, ami nem teljesen illeszkedett bele a szokott “műsorba”. Először csak fura volt, aztán úgy tűnt elmúlt. Aztán újra, aztán mást is észleltem, aztán újra elmúlt, aztán ahogy teltek a napok egyre jobban belelovaltam magam az izgalmakba, megállapítottam, hogy valami nagy baj lehet. Elkezdtem utánakeresni az interneten. Hiba volt? Lehet.
Az összes találat, ami a szimptómáimmal kapcsolatosan találtam, az sajnos a legrosszabbat, egy gyilkos kórral kapcsolatos betegséget írta le. Ùgy emlékszem 2 napon keresztül nem is voltam magamnál a rettegéstől. Persze, hogy olvastam azt is, hogy a tüneteket kiválthatja (sőt, elég gyakran elő is fordul) szimpla stressz, problémák, hormonális kever-kavar, de nem tudtam elszakadni a legszörnyűbb diagnózistól.

 – kis kitérő: Rettenetesen féltem a kis életemet, úgy szeretnék még sokáig élni, a pénz tényleg le van tojva! 🙂 A kisfiamat még nagyon sokáig szeretném látni, imádjuk egymást. Istenem ahogy mondja, hogy anyuciiiii! Így magyarul! 🙂 – 
Ahogy egyre inkább tudatosult bennem a dolog, kezdtem az állati ijedtség mellett valamiféle kiutat keresni. Felállítottam magamnak egy teóriát, amit úgy nagyjából alá is tudtam támasztani. (Nem írom le ide, de ha valaki érintett, vagy csak kíváncsi, annak nagyon szívesen megírom. Persze az egész csak a 2-el kezdődő személyi számok tulajdonosait érinti.)

…mindjárt mesélem tovább a történetet. A következő állomás:  Az orvosnál

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .