Az előző történethez szervesen hozzátartozik: a fiamat elkísérő nagymama megjegyzése: teljesen le volt nyűgözve attól, milyen szépen beszéltem az elveszettnek hitt kismucimmal, pedig el tudja képzelni mennyire ideges lehettem. A muci nem kapott se manuális, se verbális pofont és ez szerinte klasse.:) Az ő férje márpedig jól megpofozta a fiát régen, amikor az sötétedésig nem tért haza a focizásból. Az apuka utána ment, megtalálta, leb….ta és megpofozta. Persze előszőr én is hőzöngtem magamban, de valahogy kristálytisztán kirajzolódott a szitu. A kisfiam elvesztette a mobiltelefonját útközben és rettegett az okozott kár miatt. Nem mert se visszajönni, se bennünket felhívni. Megpróbálta felnőtt segítséggel elsimítani az ügyet, megkeresni az elvesztett telefont .:) És ez volt ami motiválta, a kárt igyekezett jóvátenni. Ezért nem engedte, hogy az ismerősék felhívjanak minket a görögnél, nem akarta, hogy kitudódjon a balhé. Állati mérges voltam, de ennek ellenére úgy, de úgy megsajnáltam szegényt! Néztem a kis szemeit, az arcát, istenem ezek a gyerekarcok annyira szépek és hihetetlenül őszinték! Drága kis szivi, hogy izgulhatott, hogy mit kap majd tőlünk az elveszett mobilért! Pedig tudja, hogy tőlünk aztán nem szabad félnie, itt nincs kérem se verés, se más. Még ha kajabálok (istenem előfordul ..) is lelkiismeretfurdalásom támad és bocsánatot kérek tőle. Bizony, szerintem nagyon fontos, hogy a szülők is lássák be, ha hibáztak. Az erőfölény miatt, például hogy erősebb a hangunk, jobban tudunk kiabálni borzasztó perceket okozhatunk a gyerekeknek. Nem szabad ilyenekkel élni! Mi már elég korán bevontuk a Mucit a beszélgetésekbe, mindenről van tudomása és mindenről szabad kérdeznie. Nincs olyan válasz, hogy ehhez semmi közöd, vagy ah, te ezt úgyse érted, nem! Még a legbonyolultabb dolgot is megprószáljuk lefordítani, érthetővé tenni, hogy tényleg ne érezze magát kirekesztve.
De visszatérve a múlt szombatra, ekkor azért már izgult. Na ja, telefont még nem hagyott el, el se tudta képzelni mi lesz a reakciónk. Annyira szeretem ezt a kis tutukát!! Jaj de sok marha nevet mondok ám neki, de csak úgy, pusztán szeretetből. És ő szereti is, mert vigyorgunk rajta jókat.
Különben totális happy end lett a történet vége, még az elvesztett mobilját is megtaláltam az úton visszafelé! És a második félidőben Bunjaku (egy issten!! :)) )további 2 gólt rúgott amit már teljes mellszélességgel élveztem!
Gyerek megvan, mobiltelefon megvan, és a Nürnberg GYŐZŐTT!!! :))
Nagyon tetszett!!! Igazi szeretò anyuka vagy! Bizony, gyereknèl vàlogatja, hogy àllunk hozzà a tèvedèseikhez!
De azt nem ìrtad, hogy vesztette el a mobilt? Kicsùszott a zsebèbòl?
Igen, kicsúszott! Az úgy volt, hogy gyerek lévén muszáj volt neki egy hókupacot átugrania. Amikor később észrevette a telefon eltünését, akkor jött rá, hogy az a fura valami amit a kupacugrás után hallott, ezek szerint a telefon lehetett, ami kicsúszott a kabátjából és landolt valahol a földön.
Én pedig úgy találtam meg az izét, hogy a visszafelé úton intenzíven hivogattam a Muci számát és az általa behatárolt részen ténylegesen meghallottam a hóban fekvő bigyó ciripelését.
Minden jó ha jó a vége. Hát nem csodálatos?
Minden jó ha jó a vége. Hát nem csodálatos?
Mèg az a szerencse, hogy nem merùlt le a telò, vagy èppen nem taposott rà valaki azòta!
De az kedves Tuta! 🙂
De az kedves Tuta! 🙂
Sofy a „rájjjalépés” az eszembe se jutott! Feltöltve felvolt …, én inkább azon izgultam, hogy meghalljam a csörömpölését. Nagyon reméltem, hogy nem állította át a csengöhangot valamilyen kerregésre, vagy pluty-pluttya, hiszen azt, az életben meg nem hallottam volna.
:DD Hàt igen, a csengòhang…amit ezek a kòlkòk rà tudnak tenni mostanàban..annak màr csak a csillagos èg a hatàra! Haha..
:DD Hàt igen, a csengòhang…amit ezek a kòlkòk rà tudnak tenni mostanàban..annak màr csak a csillagos èg a hatàra! Haha..