Embermesék

Késő este a virslisnél Bécsben

Kifelé faraltunk a Praterből, a hátunk mögött hagyva egy pár órás üldögélést a Schweizerhausban egy grillezett csülökkel és egy jó pár krügel Budweiser sörrel. (A Jelineket a pálinkájukat majdnem elfelejtettem megemlíteni, pedig az is vót!) Még mentünk egy kört. Aztán még egyet. Jö, schau, ott egy virslis a sarkon! Hmm, azért egy fél főtt kolbit meg tudnék enni, menjünk csak oda. Ha már a kedvencünkhöz a Würstelstand Leo-hoz nem jutunk el, akkor itt lesz muszáj valamit enni, de legalább egy Ottakringer sört illik meginni. Ez a minimum. Lassan közeledtünk a kolbászoshoz, amikor feltűnt nekünk egy férfi, kvázi az egyedüli vendég,

A Granada Grázból – szerelem ez a zene

Már évek óta tudnom kéne róluk, ha egy picit odafigyelek. Amikor a kisfiam nekifutott, hogy megmutassa nekem ezt a Granadát, szerinte nekem ez a zene tetszeni fog és két nótájukat játszotta le (a Wien wort auf di-t és az Ottakringet), még nem voltam rájuk vevő. Emlékszem nem is nagyon figyeltem oda, rá-rápillantottam a videójukra, de nem érdekelt. A számokból két-két rövid sort meghallgattam, hümmögtem, talán még idegesített is, hogy nekem most ezeket kell néznem és hallgatnom és valami hasonló ítéletet alkottam, hogy na ja, jó-jó, elmegy, de szerintem egyik se nagy durranás. Bocs ez nem az én zeném, nem érdekel.