Embermesék

Kiskarácsony, nagykarácsony – vírus előtt és után 1/2

Lelassultunk. Kénytelenek voltunk visszavenni a tempóból, a Covid vírus megfékezése miatt meghozott törvények durván elvették a mozgásterünket (a szükségességüket maximálisan megértem, csak a tényeket közlöm!), és mi mindannyian kvázi visszakerültünk a nagyszobába. A nagy utazások, shoppingolások, munka után beugrom a városba, kirándulások ideje nem most van. Várni kell. Ezt a várást lehet persze nagyon utálni, én is utáltam. Aztán egyszercsak elsimultak a hullámok, lecsendesedett bennem a világ. Visszaváltozott azzá, amit már nagyon régen nem találtam. Valami történt a világgal, valami történt velem is. Ez a változás nekem bejött.

Ünnepvárás a vírus előtti időkben:

Nézem a siető, bevásároló, ajándékokat keresgélő embereket a belvárosban, meg ahogy ott ülnek az éttermekben, kávéházakban, kedélyesen beszélgetnek és várják a karácsonyt. Figyelem a kivilágított utcákat, áruházakat, a rengeteg jézuskás, angyalkás díszt, a készülődést karácsonyra és csak részben ragad el az áhitat. Az én gondolataimba máris megjelenik a mondat, te úristen, milyen szar lesz majd januárban, mekkora lesz a kontraszt a mostani angyalhajas, csillagszórós világhoz képest, minden hirtelen hideg lesz, szürke, fáradt és fénytelen, bele fogunk hirtelen esni a nihilbe, a semmivárásba, hiszen minden elmúlt. Újra 6-kor kell kelni, indul a robot, sokáig nem lesz mire várni. Le lehet szedni a dekorációkat, a fáról a díszeket, véget ért a film. A szerencsétlen fát, amit akkor gondosággal választottunk ki, ami már a feldíszítése közben egyre inkább megtelt lélekkel, akit szerettünk, aki elfogadott minket és szeretett, na őt is egyszerűen le kell csupaszítanunk és megalázva az erkélyen keresztül a földre dobnunk. Utána mint egy darab szart elhúznunk a legközelebbi fatemetőbe, ahol aztán az élete végetér. Fasza dolog ez a karácsony, igaz? Minek ez az egész? Itt ez a hülye felhajtás a karácsonyi menükkel is, brrrr, ebbe bele se akarok gondolni, nem érdekel, csak ideg leszek tőle.
Sajnos ilyen gondolatok vannak a fejemben, mert én másként vagyok bekötve. Van pozitív gondolkodás, folyamatos jókedv, röhögés, persze, de a melankólia körbeleng, ez szerintem születési adottság. Hogy is mondjam, ha kell, ha nem, én meglátom a rosszat is, megtalálom a bánat búvóhelyét, ez egy adottság. Inkább teher, mint áldás. Jelenleg a többség örömmámorban úszik, várja az esti, soha véget nem érő szilveszteri szuperbulit, a feledhetetlen pillanatokat, csillogó szemek, jó kedély mindenhol. A levegőt betölti a féktelen egyszer élünk, ja, meg, a soha nem halunk meg életigenlés. Az örömet sugárzó arcok között azonban csak az enyémet látom a tükörben, hozzá a szokott gondolataim, hát mit mondjak, nincs ok túlzott jókedvre. Ez a szilveszter! Ez is mekkora szar, nem? Holnap meg minden ismét elmúlik.
Pedig nagyon igyekszem. Igyekszem nem elcseszni mások jókedvét.

Aztán jött a vírus…

folytatás itt: https://embermesek.blog/kiskaracsony-nagykaracsony-virus-elott-es-utan-2-2/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .