Embermesék

Késő este a virslisnél Bécsben

Kifelé faraltunk a Praterből, a hátunk mögött hagyva egy pár órás üldögélést a Schweizerhausban egy grillezett csülökkel és egy jó pár krügel Budweiser sörrel. (A Jelineket a pálinkájukat majdnem elfelejtettem megemlíteni, pedig az is vót!) Még mentünk egy kört. Aztán még egyet. Jö, schau, ott egy virslis a sarkon! Hmm, azért egy fél főtt kolbit meg tudnék enni, menjünk csak oda. Ha már a kedvencünkhöz a Würstelstand Leo-hoz nem jutunk el, akkor itt lesz muszáj valamit enni, de legalább egy Ottakringer sört illik meginni. Ez a minimum.

Lassan közeledtünk a kolbászoshoz, amikor feltűnt nekünk egy férfi, kvázi az egyedüli vendég, aki a felállított asztaloknál jópofizott a virslissel és az újfajta trendnek (idiótáknál) megfelelően, valakivel hangosan videótelefonált. Jaj, remélem kilövi magát és elhúz innen, micsoda idegesítő, ki akarja a másik ember hülye telefonálását végighallgatni, ki a francot érdekel? Odaértünk. Jézus máriám, a pali egy nővel telefonált, a mobiltelefont egyhén megdöntve kitámasztotta egy hamutartóval és nem úgy tűnt, hogy befejezné …. ez nem igaz. Nincs szerencsénk.
Csöndben odaoldalogtunk, meghúztuk magunkat az egyik bisztró asztalnál, kellő távolságra a telefonáló vendégtől. Igen, mi vagyunk olyan hülyék, hogy hasonló helyzetekben meghunyászkodunk, nem kezdünk el zavartalanul fecsegni mintha minden rendben lenne, nem próbáljuk meg túlharsogni a másik embert, de nem is kérjük számon tőle, hogy mi a faszt hangoskodik? Mi a nyulak, csak hallgatunk és csendben szidjuk a nem létező szerencsénket. Kényelmetlenül éreztük magunkat, de most már mindegy, ezt a kolbikát elfelezzük, a sört kiisszuk, aztán eltoljuk a biciklit. Kár ezért az estéért.

Aztán a falatozás közben valamelyikük mondott valamit, valami olyat, ami minket is érdekelt, amihez muszáj volt hozzászólnunk. Már nem tudom mi volt ez a mondat, mi volt a téma, de egy biztos, leomlottak a falak. Beszélgetni kezdtünk. Aztán az első össznépi röhögést követően egyek lettünk mi mindahányan: mi a nyulak + a telefonálásával idegesítő férfi + a virslis.
Máris oldódtunk, a telefonálgató hapsi már nem volt unszimpatikus, sőt! Jópofa volt, tele humorral, ez pedig nekünk nagyon fontos. 2 napos továbbképzésre érkezett Bécsbe, a szállodája a Prater közelében volt. Az isteni meleg idő kicsalta őt is a szállodából, gondolta összehozza a kellemest a másik kellemessel. Enni, inni valamit, de nem tök egyedül, hanem az internetnek köszönhetően a feleségével beszélgetve. Nagyon hamar megismerkedtünk egymással és egy pár pillanat múlva már be is mutatott minket a b. nejének, Irenenek Grazból, akivel nem sokra rá, már én magam skypoltam. Nem is én lennék, ha nem. A tüneményes, bájos és rettentően jó humorú feleség segített férjurának elcseszni az időt a virslisnél. Eszméletlen vidám este lett belőle, még sokáig emlegettük. A virslis diszkréten lelépett tőlünk, bevonult a a bodegájába, nem tudott, de nem is akart velünk együtt tartani, gondolom minden napra jut neki valami hasonló vidám bagázs, valamikor már elég.
Körbeálltuk az asztalt, aminek a közepén ott ült Irene egy pohárnak nekitámasztott Iphoneban, és így együttesen jókat beszélgettünk. Külön röhögés tárgya volt persze a ki honnan jöttöt követő megállapítás, hogy mi itt mind gyüttmentek vagyunk itt, hiszen mi Nürnbergből jöttünk, de valójában én magyar vagyok, ők pedig szintén külföldinek számítanak Bécsben, mivel Grazból származnak. Jujj, Graz, szeretem, nagyon tetszik a zenekarotokkal együtt a Granada-val! Milyen Granada? Nem mondod, hogy nem ismered őket?
Néhány Granada nóta részletét lejátszottuk Irenenek és a kedves férjnek. Nem ismerték, de el voltak tőle olvadva.
Iréne kis időt kért az internet másik felén, egy újabb pohár bort kívánt tölteni magának, majd miután visszatért elismerte, úgy tűnik hiányos a műveltsége (ezen már hahotáztunk), de már fel is irta egy papírra a Granada nevét, holnap az lesz az első, hogy a már alvó kisfiát megkérdezi róla. És nagyon köszöni nekem az információt, valóban egész jó zenét játszik ez a band Grazból. És ezen ismét felnyihogtunk.
Lassan szedelőzködtünk, elköszöntünk egymástól. Visszafelé a szállodánkig egyre csak vigyorogtunk az előzményeken. Na ja, azért volt egy kis lelkiismeretfurdalásunk, mivel ezt az estét kicsit rövidebre és visszafogottabra terveztük, de mindezt kár lett volna kihagyni.
Remélem azóta már Irene is felfedezte magának a városa zenekarát, talán már ezt a számukat is Bécs Ottakring városrészéről. Szerintem szenzációs.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .