Embermesék

Késő este a virslisnél Bécsben

Kifelé faraltunk a Praterből, a hátunk mögött hagyva egy pár órás üldögélést a Schweizerhausban egy grillezett csülökkel és egy jó pár krügel Budweiser sörrel. (A Jelineket a pálinkájukat majdnem elfelejtettem megemlíteni, pedig az is vót!) Még mentünk egy kört. Aztán még egyet. Jö, schau, ott egy virslis a sarkon! Hmm, azért egy fél főtt kolbit meg tudnék enni, menjünk csak oda. Ha már a kedvencünkhöz a Würstelstand Leo-hoz nem jutunk el, akkor itt lesz muszáj valamit enni, de legalább egy Ottakringer sört illik meginni. Ez a minimum. Lassan közeledtünk a kolbászoshoz, amikor feltűnt nekünk egy férfi, kvázi az egyedüli vendég,

Irány a Würstelstand!

Péntek este a Fendrich koncert után, kilépve a Stadthalléból az éjszaka fogadott minket. Feltúrbózva, tele a zene által kiváltott emóciókkal, az átélt koncert élményével, csak egyre vágytunk, hogy mindez folytatódjon. A fene se kívánt aludni menni. Viszont a folytatáshoz falat kell és egy sör. Hova mész Bécsben éjszaka ha éhes vagy? Még szép, hogy az egyik Würstelstandhoz (virslis, sültkolbászos)! Bécs elképzelhetetlen enélkül a standok nélkül. A Würstelstandok története A monarchia idejére datálódik az alapításuk, a háborút megjárt katonák egzisztenciáját próbálták ezekkel a – akkortájt még mozgó – kis büfékkel biztosítani.  Késő éjszakáig nyitva voltak, amivel az éjszakában dolgozók és úton