Az előzőekkel kapcsolatosan. Tényleg nem bonyolult ez az egész, csak első hallásra tűnhet kicsit annak.
Akkor válasszuk ketté a témát!
Egyszer legyen a Photoshop, ami egy szuper kis program. A segítségével a fotókat lehet gatyába rázni, feljavítani, módosítani, egymásra pakolni, feliratozni. A blogom headerjét is azzal csináltam, 3 képet fektettem egymásra, persze a méretüket és a fekvésüket is módosítva. Az alapképre rápakolt képeknek adtam egy kis árnyékot és fehér keretet.
Aztán a másikkal, a kiadványszerkesztőnek is becézett PageMakerral, vagy InDesignnel pedig magukat a doksikat hozzuk létre. Háttérszín, hasábtördelés, úgy képzeljétek el, mint egy újság, prospektus megszerkesztését.
De vissza a Photoshopra. A „Müttyögéseim” bejegyzésben feltettem már egy példát, ide akkor most újra beszúrom. Mert mire van szükségünk az ingatlanos szakmában? Ha csak a vállalkozásunk egyik ágát, a klasszikus közvetítést nézzük, akkor ugyebár ott vannak a lakások/házak/telkek, amiket szeretnénk eladni. Róluk készülnek felvételek és ezekhez tartoznak továbbá helyszínrajzok, valamint a házas ingatlanok esetén az alaprajzok. Na és ez nem mindegy, hogy hogyan mutatnak. Még a legszebb ingatlanról is lehet szar képet csinálni, nem is kell hozzá különösebb tehetség. 🙂 Fotózásból sajnos nem rendelkezem ismeretekkel, a gépem se túl jó, ezért a képek készítésekor marad csak a megérzés, a szemem, az izlés és a végén a Photoshop. 🙂
Ugyanezzel a programmal természetesen nemcsak fényképeket, hanem minden más dokumentumot is meg tudok gyurmázni. Csak annyi a lényeg, hogy a PS számára érthető legyen a formátuma, tehát pl. jpg, tiff, pdf, png.
Ha van egy régi, igen randa, összemaszatolt, összefirkált pecsétes alaprajzod, azt nem igazán nyerő. Sokan nem tudnak vele mit kezdeni, de én az életben nem adnék ki egy ilyen munkát a kezemből! A rajzot beszkenelem és a programmal a foltokat kiradírozom. Továbbá áthúzom újra a vonalakat és szinekkel kitöltöm a felületeket. Ìgy egyrészt barátságosabb lesz a külseje, másrészt gusztusosabb.
Elmondanám, hogy erre már ipar is alapult! Léteznek oldalak, ahol némi money ellenében a feltöltött alaprajzokat lehet kozmetikázni. Bár nem tudom, hogy a felesleges firkákat hogyan tüntetik el róla, mert nem próbáltam egyet se, de nem is fogok, meg tudom oldani házilag. 😉
A jó minőségű alaprajzokkal nincs gond, lehet színezni, de a régieknél, amiket már többször fénymásoltak, faxoltak, ott már nem mindig folytonosak a vonalak, azoknak még sok mindenre szükségük van.
Az alábbi képen (már voltak) egy iroda alaprajza szerepel. Az irodát mi szerettük volna kivenni és a cél csak az volt, hogy elkülönüljenek a helyiségek, hogy tervezni tudjuk, mi és hova férne be.
Az egyik képen az eredeti átfaxolt, leevett, lekávézott alaprajz, a másikon a letisztázott változata. Hogy melyik-melyik, nem árulom el. 🙂
Természetesen nemcsak erre használom a Photoshopot. A privát felvételeimhez is jól jön, hiszen egy belógó lófej, egy zavaró kuka, vagy pattanás eltüntetésére is kiváló!
A PS-el letörlöm az arcokon csillogó izzadságot, fehérítem a fogakat, és szüntetem meg a szemek pirosát. Alkalomadtán szelek is le falatokat a túl kövér karokból, sonkákból. 🙂
A PS-el szoktam jönni akkor is, amikor valaki valamilyen lehetetlenséget kér tőlem, mint például főzzek ezt, vagy süssek azt. 🙂 Azt szoktam mondani, hogy ilyet ne kérjetek tőlem, nem fog menni, de Photoshoppal megcsinálom! Olyan filésteaket rittyentek, fóliás krumpkival a képernyőre, hogy ihajj! :))
Na, hát így már lényegesen fogyaszthatóbb volt:) Így már legalább azt értem miről van szó:)
Na azé´! 🙂