Embermesék

Kedvteléseim

Bezony, többek között a képbuzerálás. Bár messze nem úgy mint a profik akik portréfotózással foglalkoznak, majd a kész felvételeket felturbozzák, retusálják. Én csak kicsiben űzöm az ipart. Arra használom a Photoshopot, amire szükségünk van. 
Elsősorban a munkáinkhoz, másodsorban ehhez a bloghoz. 
Bár az arányok az utóbbi időben durván eltolódtak a blog javára. Ez azért kár, mert azt jelenti, hogy kevés tennivalóm akadt……. És ezzel a mondattal azt hiszem válaszoltam is a kedves régi ismerősnek, aki 2 év után újra jelentkezett nálam emailban. 🙂 L. ugyanis kedvesen érdeklődött a vállalkozásunk eredményességével kapcsolatosan  és ezt írta: Aztán gondoltam, biztosan annyira elfoglalt vagy, hogy nem jut idöd semmi másra. Csakhogy akinek blogolni van ideje az mégsem lehet olyan elfoglalt   Ezt leszámítva, különben nagyon örültem a levelének és örülök, hogy újra hallatott magáról! :)))) Ès puszi is neki!
A mai világban simán Word-del nem lehet szép munkákat szerkeszteni. Bár ennek a kisfiam ellentmond, véleménye szerint ő mindent meg tud oldani a szövegszerkesztővel, de ilyenen csak nem fogunk vitatkozni? Ráhagyom. 
Egy szinvonalasabb expozé, főleg egy flyer, vagy prospektus a Worddel nekem nem menne.  Bár a nem túl modern PageMakert használom, ami a mostani ötcsillagos InDesign (mindkettő Adobe termék) elődje, de remekül lehet vele dolgozni! Viszont hozzá a beszúrt képeket előtte Photohoppal át kell gyúrni.  
Az InDesign sokkal profibb szoftwer, ötvözi magában a kiadványszerkesztőt és a Photoshopot. A kívánt effektekhez (árnyék, képszegély, belső fény, külső fény, stb.) nincs szükség a képek előzetes variálásához.  Ha szeretnék például egy képnek árnyékkal mélységet adni, ezt a Page Makerral nem tudom megcsinálni, de az InDesignnel igen. 
Egy sreenshot az InDesign-ról  
http://i1-win.softpedia-static.com
Ez pedig a a PageMaker-om. 
Lényegesen egyszerűbb mint az utódja.

http://screenshots.en.softonic.com
Ìgy néz ki az én kis régi 6.0-ás Photoshopom is 
www.activewin.com    
Az összes fogást, ismeretet könyvekből, illetve az internetről tanultam, lestem el.  Èvek óta folyik az autodidakta képzésem, de egy PS-t soha nem lehet teljesen megtanulni. Èn legalábbis folyamatosan új dolgokat tanulok hozzá. Majdnem mindig a “jééé” effektussal. Jééé, ezt se tudtam! Jééé, hogy ez a bigyó ezt is tudja? :))
Végigmentem a tanulás ösvényén, az elején a bonyolultnak tűnő fogalmakat kapásból kihagytam. Ilyenek voltak többek között a rétegek és a maszkok. Első hallásra tényleg furák, a rétegeket nem is tudtam elképzelni, ehhez hónapokra volt szükségem. Mindent egy rétegen csináltam, tényleg tiszta amatőr módon, de az alapok megértéséhez egy réteg is elég volt. Változtattam színt, csökkentettem a csúcsfényeket (bár ezt még ma se tudom, hogy mi 🙂 ), vettem le a színélességből, sötétítettem, vettem le a kontrasztból, helyeztem át objektumokat ide-oda, retusáltam a sziklák repedéseit, borítottam be a völgyben álló házakat fákkal, rettenetesen élveztem a gyakorlást. Èlvezem most is.
Ha  valakit érdekelne a téma, vagy szüksége lenne egy kép megváltoztatására, feljavítására, akkor írjon nyugodtan. (Rendkivül rossz minőségű, életlen képpel én se tudok mit csinálni, ezt már jól előre mondom.)
Bár az ígéreteimmel azt hiszem egy kicsit óvatosabban kéne bánnom,  mivel beugrott, hogy egyszer nagyvonalúan ajánlottam “Sofynak”, hogy segítek neki eladni a lakásukat, aztán nem lett belőle semmi. Egy darabig még tudtam róla, addig folyamatosan elnézést is kértem a késésért, majd csöndben maradtam. Sajnos elfelejtettem.  🙂
Elnézést Sofy! 🙂 Akkor ezt a témát majd átvesszük újra privátban. 

Az alábbi képen jól látható, hogy a gyűjteményem büszkeségei nem fiatal versenyzők, ahogy az is, hogy keverednek a nyelvek, de ez mind az enyém! (Egy könyv hiányzik, az irodában felejtettem a polcon.) A német nyelvű PS Biblia nagyon klassz kis vásárlás volt, az Ebay-en sikerült megcsippentenem, 1 euró 50 centért!! A licitnél az én ajánlatom volt a legmagasabb. :))
 A Photoshop Biblia se csak egy “víkonyka” füzetecske. 🙂

A Photoshop jelenleg már a CS5-ös verzióval nyargal, de én még mindig csak a 6.0-al élek nagy egyetértésben. (ez után jött a 7.0-ás, aztán a CS- széria) A gond csak az a közel 1.200,-EUR, amibe kerül. Kerülne… 😉

9 thoughts on “Kedvteléseim

  1. ööö…izéééé….hogyismonnyam? ezt akár echte dajcsul is írhattad vóna, mett magyarul bár óvasni tudok, nem igazán értem, sajnos.

  2. Mézeskalács: megnyugtattál.
    Akkor mi maradunk a konyhában, Andit meg beküldjük a gép elé.
    Andika: fényképzési technikákat ha vágja kiskegyed, akkor bejelentkezem egy továbbképzőre Nürnbergbe. Mett az azértt kicsivel jobban megy nekem mint azt kezdjem kapisgálni mijjaza screenshot, Page Maker, InDesign.
    Ja és több idő kellett mire felfedeztem, a Photoshop CS nem két példányban szerepel, hanem 2 kötetes. Atyám, egy programról ennyi duma? Ezt képtelen lennék áttanulmányozni.
    Inkább megyek s főzök egy kis ebédet. Salátalevest összedobni max annyi idő kell mint a kétkötetes fő fejezetcímeit elolvasni.

  3. Mézeskalács: megnyugtattál.
    Akkor mi maradunk a konyhában, Andit meg beküldjük a gép elé.
    Andika: fényképzési technikákat ha vágja kiskegyed, akkor bejelentkezem egy továbbképzőre Nürnbergbe. Mett az azértt kicsivel jobban megy nekem mint azt kezdjem kapisgálni mijjaza screenshot, Page Maker, InDesign.
    Ja és több idő kellett mire felfedeztem, a Photoshop CS nem két példányban szerepel, hanem 2 kötetes. Atyám, egy programról ennyi duma? Ezt képtelen lennék áttanulmányozni.
    Inkább megyek s főzök egy kis ebédet. Salátalevest összedobni max annyi idő kell mint a kétkötetes fő fejezetcímeit elolvasni.

  4. Lányok a fenét bonyolult! Csak annyira mint nekem a fözés. :))

    Kormi, a fotózáshoz nem értek. Sajnos. Ez a következö célom a zongorázás után. 🙂

  5. Lányok a fenét bonyolult! Csak annyira mint nekem a fözés. :))

    Kormi, a fotózáshoz nem értek. Sajnos. Ez a következö célom a zongorázás után. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .