Bezony, többek között a képbuzerálás. Bár messze nem úgy mint a profik akik portréfotózással foglalkoznak, majd a kész felvételeket felturbozzák, retusálják. Én csak kicsiben űzöm az ipart. Arra használom a Photoshopot, amire szükségünk van. Elsősorban a munkáinkhoz, másodsorban ehhez a bloghoz. Bár az arányok az utóbbi időben durván eltolódtak a blog javára. Ez azért kár, mert azt jelenti, hogy kevés tennivalóm akadt……. És ezzel a mondattal azt hiszem válaszoltam is a kedves régi ismerősnek, aki 2 év után újra jelentkezett nálam emailban. 🙂 L. ugyanis kedvesen érdeklődött a vállalkozásunk eredményességével kapcsolatosan és ezt írta: „ Aztán gondoltam, biztosan annyira elfoglalt