Embermesék

Nekem nem a rádió diktálja a zenei izlésemet, nekem van sajátom

Hogy mit művelnek néhány rádióban! Kiakasztó! Ahogy a főnököm  mondaná, Da haut´s dir den vogel raus!! Mondom én is. 🙂 Ha kizárólag csak azt kéne hallgatnom, amit a rádiók adnak, már rég kidobtam volna a készüléket. Nekem ez a tömegszar nem kell!

Még otthon éltem, amikor beindult a slágerrádió. Az elején szuper volt, izgalmas, élveztem, hogy régi kedvenceket újra hallhatok, végre Koncz Zsuzsa Andréja, Zorán Apám hittemje, LGT, stb, de pár hónap múlva egyszercsak rádöbbentem, hogy rettenetesen unom, hiszen mindig csak ugyan az! Csömört lehetett kapni.
Erről nem Zorán tehetett, vagy Presser Gábor, hanem az idióta műsorszerkesztők, akik csak és kizárólag ugyan azt a számot nyomatták az előadóktól. 
Külföldről hazafelé autózva, máris a határ után rátekertem magyar zenei adókra, háát, újra csalódás volt. A danubius, meg mittuomén, talán fm nevű adókon ugyan azok a jellegtelen, értéktelen limonádék mentek orrvérzésig, mint Nürnbergben az elsősorban fiataloknak szóló rádiókban. (Érthető, hogy nem tartozom a zielgruppéjukhoz.) De tényleg nem kőőőőő! Csak ezek és állandóan ezek nem érdekenek!! 
A magyar rádiók (ismétlem, csak a nagyobbakra gondolok, azokat tudtam csak útközben befogni) játszottak magyar zenéket is, de ismét csak az ótvart. Nem hatottak üdítően, nem  tudom elmúlt a zene? A mostaniaknak már nincs izlésük? Műmájeres műzenék, friss ropogós, buzimódra susogó és vonyítóra preparált kanyokkal. A női rész dettó, jellegtelen. Egyenritmus, egyenhang, egyenmelódia. Hova tűnt a szinvonal, az egyéniség? Persze az egyéniség fogalma alatt nem a külsőségeiben túlburjánzó pszichopatákat értem, hanem azt a bizonyos “újat”, “frisset”, a tömegtől teljesen elütő értékeket a zenében, azt a valamit, ami el tudna minket varázsolni. A susugós hangú félbuzi fiúk és műlányok sóhajtozása, no meg a tuctuc, nem fognak.

De nehogy valaki azt gondolja, hogy itt jobb a helyzet, mint Magyarországon! Dehogy! Kiráz a hideg a rádiók zenei ajánlatától. És ilyenkor büntetek. Nyomom tovább a következő rádióra. Lehet miattam akármilyen szimpatikus a műsorvezető, velem akkor se fognak se Madonnát, se Áj Lávju Dzsekszont meghallgattatni, mert utálom mindkettőt. Soha nem is szerettem, egyszerűen idegesítenek. Aztán megőrülök a Bondzsovira, meg észidiszire rákattant jópofi rádióstól, aki úgy érzi, hogy a megfelelő jókedv és az üzemi hőmérséklet eléréséhez feltétlenül hiányzik a highway to hell. Minden reggel. Brrrrr. A fene vigye el a jókedvét. Ezzel a zenével az a személyes problémám, hogy sajnos annyira soha nem tetszett. Viszont azzal, ahányszor meg kellett hallgatnom, úgy igazán megutáltam. Amit nem értek: ha már mindenképpen ilyen zenéket akarnak lejátszani, akkor miért nem színezik a műsort? Tuti léteznek még jó rockzenék a múltból, akár a jelenből, miért muszáj mindig ugyanazt nyomni? Nekem nem kell, engem mint hallgatót ezzel csak elveszítenek.
Ami még érdekelne: a zenekaroknak és az énekeseknek az egész pályafutásuk alatt tényleg csak 1-3 számuk van? Mást tényleg nem lehetne tőlük lejátszani? A zenei szerkesztőket tényleg nem értem.

Egyrészt rettenetes pofátlanságnak tartom a szegényes kínálatukat, másrészt kiröhögöm az egész, a marketingpszichóik által irányítónak és ízlésformálónak tartott, célzott és tervezett törekvéseit, amivel a deppert zenéikkel el kívánják érni, hogy a hallgató úgy érezze, ez az! Erre van szüksége, ezeket a zenéket kell, hogy ismerje, szeresse, csak így tartozhat a “Haute Volée-hez”, ezzel válik maivá. Nagy szart! Azzal válsz valakivé, pontosabban azzal maradsz saját magad, ha megőrzöd az egyéniséged, de ettől függetlenül minden irányba nyitott és elfogadó maradsz, és ha ragaszkodsz a saját izlésedhez, és nem a mások által diktált, irányítotthoz. Természetesen tetszhet a tiniknek az éppen aktuális zenei stilus, a bandák, nem is erről van szó, de nem szabad tőlük elvenni a választás lehetőségét, a további opciókat! Nemcsak az van, nemcsak az a jó, amit a tuctucadó óránként lead, hanem a paletta hála isten, elég széles! 
A háttérben mocorgó, irányító, a lejátszható zenék ügyében tevékenykedő biznisszcápák érdeke egyértelmű, ők nem akarnak mást, csak eladni. Eladni a produkciót, a cd-t, a pólót, a koncerjegyet …. 
Had legyen beleszólásunk! Ne csak azt lehessen hallgatni, amit “eladásra” szánnak, hanem azt is, ami még érdekel, tetszik, vagy akár tetszhet (mivel nem ismerjük)! Fantasztikus zenéket, zenészeket törölnek le egyszerűen a föld színéről azzal, hogy nem jutnak bemutatkozási lehetőséghez. Ez pedig szemétség.

Aztán van a másik véglett, az idősebbeknek (khmm, mondjuk 40-től fölfele ..) szóló zenei kínálat, kvázi a nürnbergi slágerrádió. Azt a sok régi trallalás szemetet, istenem! Az egyik ilyen helyi rádió aztán tényleg túlment minden határon. Csörpicsörpicsipcsippet és egy modern talkingos számot játszottak le a múlt héten. Persze észnél voltam, rögvest kinyomtam a szemét a ládikónak, de meghült bennem minden. Azt hiszik ezek, hogy ennyire hülyék az emberek? Azért Dieter Bohlenre nincs mentség, nem igaz?
Nem hiszem el, hogy ennyire ne találjanak régi, remek, kevésbé agyonjátszott nótákat, amit az ember szívesen elhallgatna reggeli háttérzajként, vagy vezetés közben! Tessék kérem megemberelnie magát a zenei szerkesztőnek, magának a rádiónak és valóban váljanak szórakoztatóvá, ne idegesítővé. Ne csak a 30 %-ot szolgálják ki, gondoljanak a többire is, akiknek a zene nem plastik biebernél, meg rihannyánál kezdődik, de nem is feltétlenül a buzibrádersznél végződik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Nekem nem a rádió diktálja a zenei izlésemet, nekem van sajátom

Hogy mit művelnek néhány rádióban! Kiakasztó! Ahogy a főnököm  mondaná, Da haut´s dir den vogel raus!! Mondom én is. 🙂 Ha kizárólag csak azt kéne hallgatnom, amit a rádiók adnak, már rég kidobtam volna a készüléket. Nekem ez a tömegszar nem kell!

Még otthon éltem, amikor beindult a slágerrádió. Az elején szuper volt, izgalmas, élveztem, hogy régi kedvenceket újra hallhatok, végre Koncz Zsuzsa Andréja, Zorán Apám hittemje, LGT, stb, de pár hónap múlva egyszercsak rádöbbentem, hogy rettenetesen unom, hiszen mindig csak ugyan az! Csömört lehetett kapni.
Erről nem Zorán tehetett, vagy Presser Gábor, hanem az idióta műsorszerkesztők, akik csak és kizárólag ugyan azt a számot nyomatták az előadóktól. 
Külföldről hazafelé autózva, máris a határ után rátekertem magyar zenei adókra, háát, újra csalódás volt. A danubius, meg mittuomén, talán fm nevű adókon ugyan azok a jellegtelen, értéktelen limonádék mentek orrvérzésig, mint Nürnbergben az elsősorban fiataloknak szóló rádiókban. (Érthető, hogy nem tartozom a zielgruppéjukhoz.) De tényleg nem kőőőőő! Csak ezek és állandóan ezek nem érdekenek!! 
A magyar rádiók (ismétlem, csak a nagyobbakra gondolok, azokat tudtam csak útközben befogni) játszottak magyar zenéket is, de ismét csak az ótvart. Nem hatottak üdítően, nem  tudom elmúlt a zene? A mostaniaknak már nincs izlésük? Műmájeres műzenék, friss ropogós, buzimódra susogó és vonyítóra preparált kanyokkal. A női rész dettó, jellegtelen. Egyenritmus, egyenhang, egyenmelódia. Hova tűnt a szinvonal, az egyéniség? Persze az egyéniség fogalma alatt nem a külsőségeiben túlburjánzó pszichopatákat értem, hanem azt a bizonyos “újat”, “frisset”, a tömegtől teljesen elütő értékeket a zenében, azt a valamit, ami el tudna minket varázsolni. A susugós hangú félbuzi fiúk és műlányok sóhajtozása, no meg a tuctuc, nem fognak.

De nehogy valaki azt gondolja, hogy itt jobb a helyzet, mint Magyarországon! Dehogy! Kiráz a hideg a rádiók zenei ajánlatától. És ilyenkor büntetek. Nyomom tovább a következő rádióra. Lehet miattam akármilyen szimpatikus a műsorvezető, velem akkor se fognak se Madonnát, se Áj Lávju Dzsekszont meghallgattatni, mert utálom mindkettőt. Soha nem is szerettem, egyszerűen idegesítenek. Aztán megőrülök a Bondzsovira, meg észidiszire rákattant jópofi rádióstól, aki úgy érzi, hogy a megfelelő jókedv és az üzemi hőmérséklet eléréséhez feltétlenül hiányzik a highway to hell. Minden reggel. Brrrrr. A fene vigye el a jókedvét. Ezzel a zenével az a személyes problémám, hogy sajnos annyira soha nem tetszett. Viszont azzal, ahányszor meg kellett hallgatnom, úgy igazán megutáltam. Amit nem értek: ha már mindenképpen ilyen zenéket akarnak lejátszani, akkor miért nem színezik a műsort? Tuti léteznek még jó rockzenék a múltból, akár a jelenből, miért muszáj mindig ugyanazt nyomni? Nekem nem kell, engem mint hallgatót ezzel csak elveszítenek.
Ami még érdekelne: a zenekaroknak és az énekeseknek az egész pályafutásuk alatt tényleg csak 1-3 számuk van? Mást tényleg nem lehetne tőlük lejátszani? A zenei szerkesztőket tényleg nem értem.

Egyrészt rettenetes pofátlanságnak tartom a szegényes kínálatukat, másrészt kiröhögöm az egész, a marketingpszichóik által irányítónak és ízlésformálónak tartott, célzott és tervezett törekvéseit, amivel a deppert zenéikkel el kívánják érni, hogy a hallgató úgy érezze, ez az! Erre van szüksége, ezeket a zenéket kell, hogy ismerje, szeresse, csak így tartozhat a “Haute Volée-hez”, ezzel válik maivá. Nagy szart! Azzal válsz valakivé, pontosabban azzal maradsz saját magad, ha megőrzöd az egyéniséged, de ettől függetlenül minden irányba nyitott és elfogadó maradsz, és ha ragaszkodsz a saját izlésedhez, és nem a mások által diktált, irányítotthoz. Természetesen tetszhet a tiniknek az éppen aktuális zenei stilus, a bandák, nem is erről van szó, de nem szabad tőlük elvenni a választás lehetőségét, a további opciókat! Nemcsak az van, nemcsak az a jó, amit a tuctucadó óránként lead, hanem a paletta hála isten, elég széles! 
A háttérben mocorgó, irányító, a lejátszható zenék ügyében tevékenykedő biznisszcápák érdeke egyértelmű, ők nem akarnak mást, csak eladni. Eladni a produkciót, a cd-t, a pólót, a koncerjegyet …. 
Had legyen beleszólásunk! Ne csak azt lehessen hallgatni, amit “eladásra” szánnak, hanem azt is, ami még érdekel, tetszik, vagy akár tetszhet (mivel nem ismerjük)! Fantasztikus zenéket, zenészeket törölnek le egyszerűen a föld színéről azzal, hogy nem jutnak bemutatkozási lehetőséghez. Ez pedig szemétség.

Aztán van a másik véglett, az idősebbeknek (khmm, mondjuk 40-től fölfele ..) szóló zenei kínálat, kvázi a nürnbergi slágerrádió. Azt a sok régi trallalás szemetet, istenem! Az egyik ilyen helyi rádió aztán tényleg túlment minden határon. Csörpicsörpicsipcsippet és egy modern talkingos számot játszottak le a múlt héten. Persze észnél voltam, rögvest kinyomtam a szemét a ládikónak, de meghült bennem minden. Azt hiszik ezek, hogy ennyire hülyék az emberek? Azért Dieter Bohlenre nincs mentség, nem igaz?
Nem hiszem el, hogy ennyire ne találjanak régi, remek, kevésbé agyonjátszott nótákat, amit az ember szívesen elhallgatna reggeli háttérzajként, vagy vezetés közben! Tessék kérem megemberelnie magát a zenei szerkesztőnek, magának a rádiónak és valóban váljanak szórakoztatóvá, ne idegesítővé. Ne csak a 30 %-ot szolgálják ki, gondoljanak a többire is, akiknek a zene nem plastik biebernél, meg rihannyánál kezdődik, de nem is feltétlenül a buzibrádersznél végződik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .