Das Balaton Combo

Nem tudom mikor, talán 2003-ban hallottam őket először, méghozzá a Bitte-bitte sör c. számukat és jókat vigyorogtam rajta. Már a nevük is jó, hiszen aki kicsit kiismeri magát a német névelőkkel (az nem én vagyok), annak egyből feltűnik a hibás “das”. Mivel a Combo az “der”. Nekem naná, hogy nem tűnt fel, nem hiszem, hogy valaha is gondolkodtam volna a Combo szó névelőjén. De ez így autentikus, hiszen mi külföldiek a büdös életben nem fogjuk tudni elsajátítani a névelők helyes használatát. Óh bocsánat a tökéletesektől, tudom léteznek ők is, de kisebb számban mint mi, tökéletlenek. Csak azok tudják hibátlanul elsajátítani,

Tschuschn (már megint Bécs)

Biztosan ismeritek a kifejezést, de pontosan kit is hívnak Bécsben Tschuschnak? A 70-es évektől a jugókat nevezték így, de manapság már nem állnak meg a Balkánnál, a bécsiek a külföldieket nevezik Tschusch-nak. Egy lehetséges magyarázat szerint a kifejezés a szerbhorvát ćuš (kiejtve: tschusch) szóból ered, amit az igásállatok hajtásánál mondogattak, hasonlóan a magyar “gyia” és “hö” szavakhoz. (Hogy ez a hö nekem honnan ugrott be, nem tudom, lehet nem is létezik.) Ezeket az állathajtókat nevezték “Tschuschen-nek” és ez a szó korábban minden volt, csak nem lekezelő. Az idők változásával vált a kifejezés lenézővé, a hozzá csapódó negatív mellékízzel majdnem sértővé.

Késő este a virslisnél Bécsben

Kifelé faraltunk a Praterből, a hátunk mögött hagyva egy pár órás üldögélést a Schweizerhausban egy grillezett csülökkel és egy jó pár krügel Budweiser sörrel. (A Jelineket a pálinkájukat majdnem elfelejtettem megemlíteni, pedig az is vót!) Még mentünk egy kört. Aztán még egyet. Jö, schau, ott egy virslis a sarkon! Hmm, azért egy fél főtt kolbit meg tudnék enni, menjünk csak oda. Ha már a kedvencünkhöz a Würstelstand Leo-hoz nem jutunk el, akkor itt lesz muszáj valamit enni, de legalább egy Ottakringer sört illik meginni. Ez a minimum. Lassan közeledtünk a kolbászoshoz, amikor feltűnt nekünk egy férfi, kvázi az egyedüli vendég,

Háborús hangulatban Bécsben – hogy ott rohadjon meg az a vírus!

Szeptemberben hazalátogattunk a második hazánkba Bécsbe. Tettük mindezt a vírusos idők kellős közepén. Sokat tököltünk előtte, menjünk, vagy ne? A tervezett út előtti héten húztak bele a számok, napi 200-400 új fertőzést regisztráltak a városban. Egy baromság most utazni, igaz? Vagy mégse? Vagy mégis? Most mit csináljunk? Ez ment az utazás napjáig, szombatig. Valahogy éreztük, hogy nem kéne odautaznunk. Még ezen a napon is visszamondhattuk volna a hotelfoglalásunkat, nem ért volna minket anyagi kár. De sajnos hagytuk magunkat eltéríteni, eh kloar! Befolyásolt minket a rettenetes honvágyunk, illetve a Wolfgang Ambros koncertre váltott jegyünk. Naívan abban bíztunk, hogy ha a koncertet

Hova tűnt a bátorságunk?

Gyermeknek segítenünk kell, egy kisebb költözés előtt áll, ehhez viszont kell egy nagyobb autó. Mit autó? Kisbusz! Transzporter! Napokon keresztül izgultam, hogy adja be E. a párom végre a derekát és egyezzen bele a bérlésbe. Ehhez viszont le kellett küzdenie a fenntartásait, úgymint, még soha nem vezetett buszt, meg transzportert, csak nagy autókat és nem 20 éves, nem biztos, hogy most kéne megpróbálni milyen egy nagy, zárt dobozzal egy ismeretlen nagyvárosban rodeózni. Talán beleférünk mégis porszívóstól és tányérostól a kisfiam autójába? … Jaj! Neeee. Hogyan férnénk el?! Nem értettem: mit kell ezen ennyit tökölni? A korábbi autónk is nagyobb volt

Hogy is van bekötve egy Nürnberg-szurkoló?

Először is tudni kell, hogy velem együtt ők talán a legszomorúbb szurkolók az egész Bundesligában. Sokszor szomorúak, hiszen a csapat állandó meglepetésekkel szolgál, melyek nagyobb része elkeserítő. Magam is már végigkísértem egy két Bundesliga liftezést, többször játszottunk az első és a második osztályban, az 1.FCN-vel, azaz a Glubbal soha nem unalmas. A Corona-vírus utáni időszak első iszonyat meccsei után, szurkolók hozzászólásait olvasva, az ember felröhögött: “Óh, végre visszatértek a régi szép idők! Semmi nem változott! A hétvégi meccs után hétfőn végre újra mehetünk morcosan, felpaprikázva dolgozni, úgy mint a vírus előtt!” Jelenleg tényleg rettentő időket élünk, a csapat a német

Egy meglehetősen rövid állásinterjú

2011. júniusa óta űzöm ezt a szakmát itt Nürnbergben és teszem vele lehetővé magyar szakemberek németországi munkavállalását, illetve teszem lehetővé a német iparnak a szakemberek pótlását. A német iparnak szüksége van a jó szakemberekre, a magyar szakembereknek pedig szüksége van jól fizető munkahelyre. Ezt hozom össze. Mindenki jól jár. Én is, mi is.Ez alatt a 9 év alatt rengeteg pályázóval beszéltem, számos remek embert ismertem meg, és isteni sok jó sztoriban volt részem! Gondolom megbocsátja nekem mindenki ha elárulom, hogy néha jókat lehet vigyorogni az emailban megküldött, a Google fordítóval összehozott önéletrajz fordításokon. Saját Best of gyűjteményem van, de nem

Spárga, te isteni!

Végre itt a szezonja ennek a fantasztikus zöldségnek. Magyarországon még nem ismertem, itt Nürnbergben kezdtem el úgy igazán kóstolgatni. A legelején még semmiképpen nem tartottam a zöldségek királynőjének, úgy találtam nagy a hűhó körülötte és baromi drága. Aztán pár éve beleszerettem. Az idei Corona-vírus miatti kényszerszabadságom, illetve a helyi lakhelyelhagyási korlátozások miatt, szinte minden nap ugyanazt a 7-8 km-es túrát jártuk le, ami gyönyörű és részben az egyik itteni spárgaföld mellett vezet. Hetekről-hetekre figyeltük a terület “mozgását”, a spárga életre kelését. Annyiszor jártunk arra, olyan sokszor beszéltünk a spárgáról, hogy nem volt visszaút. Ennem kellett belőle. Korábban csak étteremben ettünk

Emberek, sorsok 1. – Gustav Klimt

Az a határtalan kíváncsiság, ami egy jó ideje már rányomja bélyegét a jelenkori énemre, ami jellemez azzal a mindent tudni és megismerni szeretnékkel, nem volt mindig az enyém. Mikortól kezdett el ilyen rettenetesen érdekelni a világ a saját kis világomon túl? Nem tudom. Talán 10-15 éve. Információk, amikre régebben még csak legyinteni is lusta voltam, hirtelen elkezdtek érdekelni, felvillanyozni. Talán tényleg csak ennyi történt, hogy én is nagy nehezen, de mégis csak felnőttem és lehiggadtam? Sajnálom, hogy nem korábban történt ez a fajta eszmélésem, gazdagabb lennék élményekkel, tudással. Régen nem érdekeltek a festmények, a történelem se túlzottan. Nagyon is a

Lájkok, kedvelések hova tűntetek? Már megint Tschüß?!

Bánatba estem. Hasonlóan másokhoz, akik a történeteiket szintén megosztják az interneten, én is vágyok icipici visszajelzésre, leginkább pozitívra. Negatív feedback nincs, mert simán törlöm és letiltom, de psszt! Jó, ez vicc volt. Eddig negatív kommentekben, bántó üzenetekben nem volt részem. Maximum a robotok kívánnak viagrát eladni nekem és Serenával (a nagycsöcsűvel!) összehozni. Nagy örömömre jó néhány történetem, blogbejegyzésem kedvező fogadtatásra talált. Ezek közvetlen hátrahagyott nyomai voltak a “lájkok”, kedvelések. Jó néhány történetemnél jelentős számban. Mostanra mindezek kivétel nélkül mind eltűntek. Mély sóhaj, szomorú szemek. Bezárom a laptopot, nincs hozzá kedvem. Hogy mi történt? Az ami már korábban is, de akkor