Embermesék

Ismét a román étteremben jártunk … bár most kevesebb szerencsével mint az elmúlt héten

De az éttermesek nem tehetnek róla, mi húztunk mellé.
A párom egy tipikus frank ételt választott (bár ugyibár a kérdés automatice adódik, hogy mi a fenének? 🙂 A német étteremben én se kérek ungarische gulyáslevest. ). Én belevágtam a töltöttkáposztába, gyerek maradt a korábban már kipróbált lángosnál, de tejföl nélkül kérte, ugyanis a korábbi lángoson levő mennyiség az éves szükségletét bőven betakarta. 🙂
Az eredmény: 
Apus szerint ehető volt a töltött marhatekercs, nem volt rossz, csak teljesen más ízű mint az itteniek általában. Viszont a hozzá szervírozott krumpligombóc pont olyan volt mint ahogy a nagykönyvben megírták. 

A töltött káposztümről. Hát nagyon örültem a hozzá extra rendelt salátának, mert azt betömtem az utolsó falatig és ízlett is. A töltött káposzta teljes mértékben savanyúkáposztából készült, amibe legalább 2 zacskónyi feketeborsot öntöttek. A borsok kikerülése és kituszkolása a villával komoly nehézséget okozott, legalább 8 darabra haraptam rá. A fasirt izesítése teljesen más volt, én a töltött káposztát nem így ismerem. Mindegy, legalább nem volt drága. 
Az étlapon a falatom különben polentával áll, de előrelátóan “Salzkartoffeln”-el kértem és csak egy pici kóstolót abból a bizonyos polentából. Mit csináljak, nem ismerem …… Már a jó múltkor kacérkodtam a gondolattal, hogy megkóstolom ezt a bizonyos polentát, de hibás voltam, megkérdezhettem volna az egyik erdélyi barátnőmet, aki ráadásul a konyhák tündére és ehhez mérten egy remek gasztroblogot vezet: Egy Konyhatündér Brassóból, hogy mi a fene ez az izé? 🙂
A nagyon kedves pincérlány aki különben Aradról jött, megpróbálta nekem elmagyarázni, mi is ez. Azt mondta, hogy ez a puliszka, de sajnos ilyet tényleg soha életemben nem ettem, okkal féltem. 
A polentát apus Olaszországból ismerte, arra emlékezett, hogy ott létezik, de hogy milyen??? Egyszer talán régen evett is olyat, de már nem emlékszik rá. Az pedig, hogy később soha többet nem evett az olaszoknál ilyet, szerinte elég információ kéne, hogy legyen. 😉
Hát igen. Most már tudom, miután megkóstoltam. Asszem a polenta meg én …….. nem harmónikázunk.

Az André a “langosch” felét tudta csak lebírkózni, többre az éhsége ellenére se volt képes. A kérdésemre, hogy mi a fenének kértél már megint lángost? – beleegyezően bólogatott és kijelentette, hogy ezentúl inkább Schnitzit fog kérni. 
A lángos (nem tudom, tényleg nem akarom leszólni, de ezek szerint a románok Pizza Hut szerű vastag tésztát szeretnek lángosként? ) nekem se nyerte el a tetszésemet, de én nem igazán vagyok mérvadó, én nem különösebben lépek érte. Tele volt fokhagymával, az jó volt benne!! :)) 2 házi stampelt nyomtam le a szagra, és a gyomorégésre, isteni volt! 🙂 
A leveseknél pedig az áll, hogy fehérkenyérrel, tejföllel és pepperónival szervírozzák őket. Hát az állam leesett! 3 fiatalember rendelt (indításnak) levest és mindegyik kivétel nélkül valami eszméletlen mennyiségű tejfölt lapátolt bele. Tejfölös bablevesbe oké, de nem húslevesbe?!?! Meg nem az a mennyiség amit a srácok beleküldtek a levesekbe. Nem értem. Ennyire eltér a román konyha a magyartól? 

És persze újra kezünkbe vettük az étlapot!
Az italoknál időztünk és vigyorogtunk. 

Persze még vannak hibák az étlapon, de megyünk még oda, hozunk még képeket! 🙂

3 thoughts on “Ismét a román étteremben jártunk … bár most kevesebb szerencsével mint az elmúlt héten

  1. dánke-dánke.
    szebbé tetted az estémet. itt rötyögök, baromi nagyokat.
    és köszi szépen a fizetetlen reklámot.

    egyre inkább meg vagyok győződve, hogy csak felvágnak azok, az nem is igazi itteni lángos.

    vecs szó, életemben nem ennék puliszkát töltött káposzta mellé. pedig én nem az útálom kategóriát erősítem. igaz készíteni is ritkán van alkalmam, mikor rajtam kívül a másik nagykorú elhúz a városból, akkor lehet vetődni a témára. egyébként a szagát sem szereti.
    ja, és most tudtam meg (hihi, alig ismerem ezek szerint), hogy a pirított darát sem komálja.
    olajbogyó útálatunk egyezik, amit ő enne, de én nem készítek, az a (nem)kel(l)káposzta.

    ja, és tettek-e bele juhtúrót a puliszka közepébe? mert az az autentikus román kiszerelése a kukoricadarának megfőzve. igaz, akkor a neve már bulz.

    na, kiselőadás vége, pusszantalak.
    és Zoltán mindkettőtöket mint puliszkát utáló csapattagokat.

  2. Hi-hi-hi :))

    A puliszkát eddig csak a népmesékben olvastam, enni a múlt vasárnapig nem volt szerencsém … na ja, szerencse ez se volt.
    Nem is ízével volt gondom, hanem az állagával. Olyan grízes volt ez a grízgomboc. 🙂

    Igen, a pincérnéni többször is megjegyezte a juhsajtos variácót, hogy Romániában így eszik a népek. Kérdezte, szeretem-e a juhsajtot. Mondtam, hogy azt igen. 🙂 De a biszbasz nélkül. 🙂

    Az olivabogyókat viszont imádom. Mindenféle méretben, színben és majdnem mindenféle töltelékkel. 🙂

    Viszontpussz a családnak!! 🙂

  3. akkó majd autentikus helyen ecceris fotózok neked olyant.
    régen a székelyek (sok román ma is) a puliszkát jó keményre főzték, egy vágódeszkára kiborították, majd szelték mint a kenyeret. annyira nem szeretem, de pl. tejes puliszkának, rakott puliszkának (túróval rétegezve, tejföllel nyakonöntve, sütőben kisütve) szeretem. a gyerekeim is. lehet péntekre meg is kockáztatom, főleg ha apjuknak marad holnapról egy adag kaja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ismét a román étteremben jártunk … bár most kevesebb szerencsével mint az elmúlt héten

De az éttermesek nem tehetnek róla, mi húztunk mellé.
A párom egy tipikus frank ételt választott (bár ugyibár a kérdés automatice adódik, hogy mi a fenének? 🙂 A német étteremben én se kérek ungarische gulyáslevest. ). Én belevágtam a töltöttkáposztába, gyerek maradt a korábban már kipróbált lángosnál, de tejföl nélkül kérte, ugyanis a korábbi lángoson levő mennyiség az éves szükségletét bőven betakarta. 🙂
Az eredmény: 
Apus szerint ehető volt a töltött marhatekercs, nem volt rossz, csak teljesen más ízű mint az itteniek általában. Viszont a hozzá szervírozott krumpligombóc pont olyan volt mint ahogy a nagykönyvben megírták. 

A töltött káposztümről. Hát nagyon örültem a hozzá extra rendelt salátának, mert azt betömtem az utolsó falatig és ízlett is. A töltött káposzta teljes mértékben savanyúkáposztából készült, amibe legalább 2 zacskónyi feketeborsot öntöttek. A borsok kikerülése és kituszkolása a villával komoly nehézséget okozott, legalább 8 darabra haraptam rá. A fasirt izesítése teljesen más volt, én a töltött káposztát nem így ismerem. Mindegy, legalább nem volt drága. 
Az étlapon a falatom különben polentával áll, de előrelátóan “Salzkartoffeln”-el kértem és csak egy pici kóstolót abból a bizonyos polentából. Mit csináljak, nem ismerem …… Már a jó múltkor kacérkodtam a gondolattal, hogy megkóstolom ezt a bizonyos polentát, de hibás voltam, megkérdezhettem volna az egyik erdélyi barátnőmet, aki ráadásul a konyhák tündére és ehhez mérten egy remek gasztroblogot vezet: Egy Konyhatündér Brassóból, hogy mi a fene ez az izé? 🙂
A nagyon kedves pincérlány aki különben Aradról jött, megpróbálta nekem elmagyarázni, mi is ez. Azt mondta, hogy ez a puliszka, de sajnos ilyet tényleg soha életemben nem ettem, okkal féltem. 
A polentát apus Olaszországból ismerte, arra emlékezett, hogy ott létezik, de hogy milyen??? Egyszer talán régen evett is olyat, de már nem emlékszik rá. Az pedig, hogy később soha többet nem evett az olaszoknál ilyet, szerinte elég információ kéne, hogy legyen. 😉
Hát igen. Most már tudom, miután megkóstoltam. Asszem a polenta meg én …….. nem harmónikázunk.

Az André a “langosch” felét tudta csak lebírkózni, többre az éhsége ellenére se volt képes. A kérdésemre, hogy mi a fenének kértél már megint lángost? – beleegyezően bólogatott és kijelentette, hogy ezentúl inkább Schnitzit fog kérni. 
A lángos (nem tudom, tényleg nem akarom leszólni, de ezek szerint a románok Pizza Hut szerű vastag tésztát szeretnek lángosként? ) nekem se nyerte el a tetszésemet, de én nem igazán vagyok mérvadó, én nem különösebben lépek érte. Tele volt fokhagymával, az jó volt benne!! :)) 2 házi stampelt nyomtam le a szagra, és a gyomorégésre, isteni volt! 🙂 
A leveseknél pedig az áll, hogy fehérkenyérrel, tejföllel és pepperónival szervírozzák őket. Hát az állam leesett! 3 fiatalember rendelt (indításnak) levest és mindegyik kivétel nélkül valami eszméletlen mennyiségű tejfölt lapátolt bele. Tejfölös bablevesbe oké, de nem húslevesbe?!?! Meg nem az a mennyiség amit a srácok beleküldtek a levesekbe. Nem értem. Ennyire eltér a román konyha a magyartól? 

És persze újra kezünkbe vettük az étlapot!
Az italoknál időztünk és vigyorogtunk. 

Persze még vannak hibák az étlapon, de megyünk még oda, hozunk még képeket! 🙂

3 thoughts on “Ismét a román étteremben jártunk … bár most kevesebb szerencsével mint az elmúlt héten

  1. dánke-dánke.
    szebbé tetted az estémet. itt rötyögök, baromi nagyokat.
    és köszi szépen a fizetetlen reklámot.

    egyre inkább meg vagyok győződve, hogy csak felvágnak azok, az nem is igazi itteni lángos.

    vecs szó, életemben nem ennék puliszkát töltött káposzta mellé. pedig én nem az útálom kategóriát erősítem. igaz készíteni is ritkán van alkalmam, mikor rajtam kívül a másik nagykorú elhúz a városból, akkor lehet vetődni a témára. egyébként a szagát sem szereti.
    ja, és most tudtam meg (hihi, alig ismerem ezek szerint), hogy a pirított darát sem komálja.
    olajbogyó útálatunk egyezik, amit ő enne, de én nem készítek, az a (nem)kel(l)káposzta.

    ja, és tettek-e bele juhtúrót a puliszka közepébe? mert az az autentikus román kiszerelése a kukoricadarának megfőzve. igaz, akkor a neve már bulz.

    na, kiselőadás vége, pusszantalak.
    és Zoltán mindkettőtöket mint puliszkát utáló csapattagokat.

  2. Hi-hi-hi :))

    A puliszkát eddig csak a népmesékben olvastam, enni a múlt vasárnapig nem volt szerencsém … na ja, szerencse ez se volt.
    Nem is ízével volt gondom, hanem az állagával. Olyan grízes volt ez a grízgomboc. 🙂

    Igen, a pincérnéni többször is megjegyezte a juhsajtos variácót, hogy Romániában így eszik a népek. Kérdezte, szeretem-e a juhsajtot. Mondtam, hogy azt igen. 🙂 De a biszbasz nélkül. 🙂

    Az olivabogyókat viszont imádom. Mindenféle méretben, színben és majdnem mindenféle töltelékkel. 🙂

    Viszontpussz a családnak!! 🙂

  3. akkó majd autentikus helyen ecceris fotózok neked olyant.
    régen a székelyek (sok román ma is) a puliszkát jó keményre főzték, egy vágódeszkára kiborították, majd szelték mint a kenyeret. annyira nem szeretem, de pl. tejes puliszkának, rakott puliszkának (túróval rétegezve, tejföllel nyakonöntve, sütőben kisütve) szeretem. a gyerekeim is. lehet péntekre meg is kockáztatom, főleg ha apjuknak marad holnapról egy adag kaja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .