Embermesék

Schätzchen II.

Nem is tudom hol folytassam? Azt hiszem jobb lesz, ha előlről kezdem. Az előzmények nélkül nehéz lesz életszerűvé és érthetővé tennem.Kezdem akkor az elején:
Àllatira örültem, hogy sikerült, az egyik pályázatom célba ért, hiszen felhívtak a cégtől. Egy nővel beszéltem, azt mondta tetszett neki az életrajzom és szeretne személyesen is megismerni. Az ilyen személyes találkozást itt úgy hívják Vorstellungsgespräch, azaz bemutatkozó beszélgetés. Otthon (magyarul?!?! :)))  ez az interjú. Márpedig, ha valakit ilyen Vorstel…..-re hívnak, az már nagyon klassz – ismerve az itteni munkanélküli rátát és a reális esélyeket a hasonló munkakörökben. A megbeszélt időre pontosan érkeztem, remegett a térdem, rettenetesen izgultam. Nagyon tetszett az irodaépület, maga az iroda. Aztán hülye voltam, hogy minden más elkábított. Az interjún már kellett volna valamit éreznem, de hibás voltam. ….. folyt. köv.

**** (látom, ez egy hosszú történet lesz, egyszerre nem fogom tudni leírni) ****

A legelső találkozásom Schätzchennel már fura volt. Beszélgettünk erről-arról-amarról, de egyfolytában az volt az érzésem, hogy arra amit mondok nem is figyel, hiszen nem lehet neki újat mondani, az ő zsenialitásához nincsen fogható, ő mindent tud. A saját, a szakmával kapcsolatos történeteit furcsállva hallgattam, rémtörténetek voltak a jelenlegi építési standard falairól, a styroporban fészket rakó dögökről és ezen kártevők tevékenységének köszönhető totális tönkremenésről. Izgatottan mesélt a még senki álltal nem ismert (asszem Elvirát mondott) figyelő rendszerről, amit a munkaügyi hivatal fejlesztett ki. Szerinte, már kötelező a cégeknek a minimálbéres munkavállalókról az ARGE (Arbeitsagentur=Munkaügyi hivatal) felé havi jelentést beküldeni, de ezek a piszkok (szóval az ARGE), nem teszik hozzáférhetővé a kitöltendő adatlapokat, nem tudnak felvilágosítást adni róla, senki nem tud róla. Visszakérdeztem: létezik egy új adatszolgáltatási kötelezettség, amiről maga az ARGE se tud? – néztem nagyot. Igen! – válaszolta Schatzi. Hát nem is tudom Frau X, én erről még semmit se hallottam és olvastam, ez nekem teljesen új. – válaszoltam. Pedig így van, így próbálják becsapni a cégeket ….blablabla ….. hogy aztán jó kis büntetést ránk húzhassanak! – tobzódott tovább Schatzi, de sajnos nem tudtam mit kezdeni se az aggodalmával, se a felháborodásával. Teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy titokban rendeljen el bármely hivatal  új adatszolgáltatást. Egyrészt nonszensz, másrészt teljesen törvénytelen. Fura volt Schatzi már ekkor is. Aztán kérdezte, hogy mi milyen házakat építünk? Csak azért, mert ő biztosan lebeszélne mindenkit új házak építéséről, egyrészt minden fal túl vékony, amikre a szükséges vastagság eléréséhez ráteszik a styropolt (erről feljebb írtam) és ez teljesen rossz, másrészt, amikor készen van a ház, kijönnek az ellenőrök egy hivataltól, akik a jelenlegi építészeti-energetikai előírásokat, normákat és a minőséget ellenőrzik az elkészült házon és tuti hibát találnak! Az építtetőnek bírságot kell fizetnie, több ezer eurót. Schatz teljesen ki volt kelve magából, isten bizony nem tudtam ezekkel az információkkal mit kezdeni, csak annyit makogtam, hogy nem tudom elképzelni, hogy komoly, évek óta a piacon levő építő cégek, mint a mi partnerünk is, ne ismerje az aktuális építészeti normatívákat. Az építési engedélyek és a többi szakhatósági engedély is csak-csak kézbentartja ezeket a dolgokat …….nem tudom. De Frau Schatzi meglobogtatott előttem egy újságot és rámutatott egy cikkre, abban olvasott róla! 🙂 Megkönnyebbültem vigyorogtam a nénin magamban, ezek szerint nem a saját tapasztalatairól mesélt, csak óooovasta valahol. 🙂 Mindegy, ijesztő volt az okoskodása és a rémmeséi. Azt mondta, hogy az egyedüli megoldás csak az lehet, ha az építtető megbíz egy független szakértőt és annak a szakvéleménye lesz a döntő, azt a hatóság is elfogadja. Ez persze kb. 10.000 euróval drágábbá teszi majd az építkezést, de mindenképpen megéri! Már vártam, hogy mondja, rendelkezik egy-két megbízható szakértővel ….. :)))) de nem mondta. Valszeg azért, mert kicsit vállvonogatva hallgattam a hülye meséjét, láthatta, hogy nem vagyok rá vevő. Hogy mennyire amatőr és segg hülye az egész szakmához azt hamar megtapasztaltam. Otthon elmeséltem apusnak a a történeteit, aki aztán egy-egy mondattal zárta rövidre az egészet, kézlegyintések és ahhh-ok kíséretében. Nem részletezem, csak az utóbbihoz fűzött véleményét osztom meg veletek: az építő cégeknek kötelezően követniük kell az érvényes jogszabályokat (ahogy én is gondoltam, meg végül is teljesen evidens, másképp nem is lehet). A velünk kooperáló cég épitési leírásai se u.azok mint 2 éve, ill. 5 éve. Nagyon komolyan megszigorították az energiával kapcsolatos rendelkezéseket, ezt az EnEv 2009 ( Energieeinsparverordnung – magyarra „Rendelet az energiamegtakarításról”-nak fordítanám) tartalmazza. Apropó itt van róla infó, hátha valakit érdekel:  Energieeinsparverordnung Németországban Ahol változtatni kell, ott változtatnak. Különben is, a komoly cégek TÜV-fel, (Technischer Überwachungs-Verein) azaz a Technikai Felügyelettel dolgoznak együtt, szóval kész, pont. De ez evidens, ezen nem kell tökörészni. 🙂   (A TÜV -nek nem tudom mi a magyar megfelelője, pontosabban azt nem tudom, melyik Hatóság. Dojcslandban a TÜV-re visszük az autót is, amikor lejárt a forgalmi.)

Most visszagurulok az irodába: miközben beszélgettünk ezekről a „komoly” dolgokról” Schatzi kóstolgatott engem (nem túl kellemesen), állandóan a kiejtésemet, az akcentusomat piszgálva. Még nem bántott nagyon, de már elkezdődött az, amivel később rettenetesen megkeserítette a napjaimat.

Egy kép a Madamról, ahogy én őt látom:
(nagyon utálom őt, ugye ez átjön a képen? )

kép: fringo.de 

A történetnek még nincs vége!!!!

3 thoughts on “Schätzchen II.

  1. Hàt nem semmi.Valòszìnùleg a nèni egy okostojàs lehet, vagy azt hiszi megfèlemlìthet tèged.
    De mivel keserìti meg konkrètan a munkanapjaidat?
    Mègha el is tudom kèpzelni valamennyire.

  2. Sofykám, a történet még folytatódik! Most vagyunk a legelején. Késöbb szerintem minden világos lesz.

  3. Hát ez enyhén szólva elkeserítő. De nem akarom hogy bánatos légy. A problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Ha ezt tartod a szemed előtt, akkor meg is oldod őket. Csak semmi elkeseredettség. Mert ha látják hogy esetleg gyenge vagy, az annál rosszabb. Csak fel a fejjel! Állj a sarkadra és minden szép lesz. Sok sikert.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .