Tegnap este fél 8-kor beszéltem az anyukámmal, igazándiból csak azt mondta amit mindig. Arra a kérdésemre, hogy „És hogy érzed magad”? szinte mindig a „Hogy érzem magam? … hát … szarul ..”, vagy „Nem túl jól”, ill. „Nem vagyok jól Andikám” a válasza. Tegnap se volt másképp. De ekkor még csak nem is sejtettem, hogy ma délelőttre kórházba kerül. 🙁 Az előbb hívott a Köri (a huga), tőle tudom a rettenetet. Az anyu reggel fulladt. Az otthonban helyettesítő doktornő szerint feltelhetett vízzel, ez okozta a fulladásos tüneteket. Mentőt hívatott és bevitette a kórházba. Ott van most az én kis Anyukám,
Amikor a sors úgy rendesen seggberúg
Higyjétek el, hiába mondja bárki is, hogy sajnálja ami velem, pontosabban az Anyuval történt, meg együttérez …. igazándiból még egy picit se tudja elképzelni, se valóban átérezni azt a tragédiát, ami kénköves mennykőként belecsapódott az életembe. 🙁 Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt, amikor a kisfiam korát mégcsak hónapokban mértük, tagja voltam egy babás levelezőlistának. Kisgyerekes, többgyerekes anyuk, babát váró kismamák, illetve babára áhítozó csajok, kábé így nézett ki a társaság. Volt közöttünk egy fiatal, gyermektelen lány, aki aktív listatagként egyszercsak a határtalan boldogságáról számolhatott be nekünk: végre, végre terhes lett!! Örültünk a boldogságának, a hír engem is a mennyekbe repített,
A hal, amit köszönünk de nem kérünk: Pangazius
Tudom, hogy nem illik a megkezdett történeteim sorába, sőt lényegesen fontosabb dolgok foglalkoztatnak, mással van tele a fejem és a szívem, de ez a pangazius hirtelen aktuálissá vált. A halat már többször szóba akartam hozni, de más mindig fontosabb volt …… meg persze szokás szerint elfelejtettem. Az előbb láttam a neten egy belőle készült receptet, így már nem várhatok vele. Legelőször egy itteni kedvencem, Christian Rach étteremtesztelős műsorában hallottam róla. Egy halódó étterem étlapját tanulmányozva jegyezte meg elhúzott szájjal, hogy „jajjajaj, pangazius hal …. természetesen itt sem hiányozhat az étlapról ez a Vietnámból származó mélyhűtött hal, ami a kedvező ára
Mesélnivaló
Van. Persze, hogy van. Pontosabban csak lenne, mivel az időmet hozzá rövidre szabták. Az Anyuról csak nagyon röviden: a múlt hétfő óta egy gondozóház lakója, ahol tegnap egy kisebb csoda történt. Képes volt egy rövidebb sétát tenni az egyik gondozóhölggyel a folyosón. Ez egy fantasztikus hír, miután az elmúlt hetekben egyre rosszabb lett az állapota, már egy percig se bírt ülni az ágyban. Ehhez képest a tegnapi teljesítménye valóban egy csoda, ahogy az is, amit egy kedves régi barátnőmtől hallottam. Bent volt az anyunál és megírta nekem, hogy képes volt pár kanállal önállóan enni! Nekem ez a menyország. Bár ha
Időjárás
Szerencsére holnap szombat, így nem kell reggel a 7.20-as „bászt” elérnem. Máskülönben nagy gondban lennék az öltözékkel. Egész héten recccckenő 30-35 fok körüli hőmérséklet leledzett errefelé, az esőerdőknek megfelelő páratartalommal. A saját levünkben főttünk az irodában. Félpofának irányított ventillátorral kívántam biztosítani a légáramlást, ami nem is igazándiból a hűtést volt hivatott megoldani, pusztán csak a létezést, a friss, éltető levegő illuzióját. Telearcra (premier planra) nem lehetett irányítani, mert nem gesztenyesütőként, hanem irodai alkalmazottként dolgozom, így sajnos papírhegyek állnak az íróasztalomon. A ventillátor idomíthatatlan vadállatként kéjes örömet talál az iratok szétfújásában. Szép szóra, ostorra nem hallgat (mondom, hogy hülye), ezért egyszerűen
Nehéz a szívem …
mert mázsás köveket cipelek benne. A kövek őrzik az Anyukám tekintetét és mindazt amit láttam. 🙁 Istenem, a kis kezei! Erőtlen kis lepkék. Megfogtam őket, megszorítottam, de nem jött tőle válasz, viszontszorítás…. és nem azért mert nem akarja…. 🙁 Hősiesen végigcsináltam mindent. Csak egyszer bőgtem el magam, de ő ezt nem látta. Csak a párom és a kisfiam. Történt ugyanis: Az utolsó nap reggelén tudtam, hogy mielőtt elutazunk, még reggelit kell készítenem az Anyunak és ügyelni arra, hogy bevegye a gyógyszereit. Akkor segített nekem és készítette elő a drága kis Fürtikém a hűtőszekrényből a falatokat. (A kis Fürtikém különben a
Anyu, fogjad a kezem még sokáig! Könyörgöm!
Anyukám, drága anyukám, mi lesz velünk? Miért kell mindennek elromlania, elmúlnia, mondd miért? Neked tudnod kell a választ, hiszen te az én okos és intelligens anyukám vagy, aki ráadásul gyönyörű! Akár irigy is lehettem voltam a természetes szépségedre, a fantasztikus alakodra, arra, hogy miért muszáj egy anyukának sokkal szebbnek lennie mint a lányának és még mindennek tetejébe okosnak is?! Kreol bőr, sötét haj, az ellentétem. Mindenben. Igaz, már nem járunk kéz a kézben mint régi reggeleken az óvodába menet, meg délutánonként amikor végre engem is (általában a legutolsó ovist, mert dolgoztatok ahogy mindenki más) hazavittetek, de továbbra is összetartoztunk. Az
Mi lesz velem Ramadánkor?
Már előre félek a hétfőtől kezdődő és 30 napig tartó böjti időszaktól. Dehogy lettem vallásos, csak a közvetlen (és nagyon szimpatikus) kis kollégáim muszlimok, akik szigorúan betartják a Ramadánt. Ez pedig azt jelenti, hogy veszélyben a fincsi kis ebédem. Hetente kétszer-háromszor rendeltünk ebédet az egyik kínai (miattam aztán lehet tai is) étteremből Alig vártam, hogy végre megérkezzen és dudáljon a falatfutár az udvaron! Amint felhangzott az erőszakos (mert finoman a pali soha nem tudta hírűl adni az érkezését) duuu-duuuu, máris beindult a nyálkiválasztás a számban. Amire az elmúlt hosszú évek alatt nem volt példa, az ezen a munkahelyemen ismét megtörtént.
Az első hét után (a la munka)
Kedves Világ, gyere ide, had öleljelek keblemre!! Bizony ilyen a hangulatom, fel vagyok dobva! Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen jól fogom érezni magam egy német munkahelyen! Azt hittem, a nyelvi/kultúrális különbözőségek miatt ez eleve ki van csukva. És ebben az állításomban aztán tényleg nincs semmi előítélet, csak pusztán tapasztalat. Aki ismer, illetve olvasta tőlem a Schatziról szóló beszámolómat, azt tudja, hogy milyen mélyen megsebzettként kerültem ki egy korábbi munkaadóm, a Frau Dög (Schatzi) kezei közül. A nő az állandó kritizálásával nemcsak mélyen megbántott, hanem hihetetlenül visszavett az önbizalmamból. Mivel amúgy is állandó önértékelési zavarokkal küzdöttem,
Burul a terv
Beza, és néha csak apró baromságokon! A múlt pénteken 10.00 órára várt a leendő főnöknőm az új munkahelyemen. Előtte nap apus elvitt autóval a helyszínre, hogy saját szemeimmel láthassam az utcát, a környéket. (Tudja ő jól, hogy Pánik Andi izgalmának csillapítása érdekében minderre szükség van 😉 ) Igen, meg kell néznem, hogy hol a buszmegálló, hol kell bemenni az épületbe, stb. Elhaladtunk a cím előtt egyszer …. kétszer, amikor megjegyezte, hogy ott vannak bent az udvarban. Mármint a cég. – Hopp! Hol is? – habogtam – Leparkoljak? Meg akarod nézni közelről? – kérdezte apus, mivel ismer engem jól 🙂 –