Beza, és néha csak apró baromságokon!
A múlt pénteken 10.00 órára várt a leendő főnöknőm az új munkahelyemen. Előtte nap apus elvitt autóval a helyszínre, hogy saját szemeimmel láthassam az utcát, a környéket. (Tudja ő jól, hogy Pánik Andi izgalmának csillapítása érdekében minderre szükség van 😉 ) Igen, meg kell néznem, hogy hol a buszmegálló, hol kell bemenni az épületbe, stb.
Elhaladtunk a cím előtt egyszer …. kétszer, amikor megjegyezte, hogy ott vannak bent az udvarban. Mármint a cég.
– Hopp! Hol is? – habogtam
– Leparkoljak? Meg akarod nézni közelről? – kérdezte apus, mivel ismer engem jól 🙂
– Dehogy, felesleges! Látom én hol a házsszám, gondolom ott kell valahogy bemenni és hátramenni ….. nem gond, biztosan meg fogom találni …..
– Na még egyszer. Leparkoljak?
– Dehogy….. neeeeem kell ….. nem szükséges …… Jaj a fenét nem! De!!! Állj meg légyszíves valahol!!
(megjegyzem ez majdnem mindig így történik .. :)) )
Az autót letettük, majd testületileg feltérképeztük a buszmegállókat mint a két irányba, azután sorra vettük a lehetséges hamizókat. Sajnos nincs a környéken egy fia Beck-Caffee, de még egy döneres se. Az egyetlen alternatíva egy Backbude, ami azért megnyugtató, éhen nem fogok halni.
A megadott házszám alatt a kapubejárón besurrantunk és egészen a hátsói udvarban álló üvegépületig settenkedtünk. Megvan!
Megnyugodva próbáltam memórizálni az irodaház képét. Az utcára kiérve többször visszapillantottam, a retinámra égetve az utcafrontot. Sima ügy, ide fogok találni!
Este aztán a helyi közlekedési társaság, a VGN weboldalán pár kattintással össze is állítottuk az útvonaltervet. Szépen, precízen kidolgoztuk a menetet a lakásunktól a cégig, az összes átszállással. Azt persze tudtam, hogy a sínfelújítás miatt a 7-es villamos vonalán mentesítő buszok járnak, de ez nem lehet gond, hiszen onnan indulnak a buszok is ahonnan a villamosok indulnának.
Elérkezett a péntek. A busz, a metró, minden úgy volt ahogy terveztem. A gebasz a Hauptbahnhof előtt történt, ugyanis a 7-es busz megállóját nem találtam. A villamospótló busz nem a 7-es villamos megállójából indult. A rossebb vinné el, hát erre nem számítottam.
4 percem volt az átszállásra …. hát ideges lettem eléggé. Néztem jobbra, néztem balra, semmi! Futottam egy kört mint a mérgezett egér, aztán feladtam. Megrohamoztam az egyik VGN információs hölgyikét, de pechemre egy idősebb pár két lépéssel előttem ért a hölgyhöz. Türelmetlenül hallgattam a tipikus turistás kérdéseiket és a dialektusukból kihallva az észeknémetségüket, pár pillanatig úgy voltam mint a bajorok. Utáltam a poroszokat. 🙂 Mivel nem volt időm, így megszakítottam az állati ráérős beszélgetésüket, schuldibuldiztam az udvariatlanságom miatt, de a húrok közé csaptam. Elmondtam, hogy másodperceken belül indul a buszom, csak nem tudom honnan!
A hölgyike útbaigazított, hát rémülten hallgattam a „vagy ott elől át tetszik menni az úton a másik oldalra, vagy ismét lemegy az aluljáróba és a másik felén feljön …. aztán ott tovább és a sarkon a jobboldalon lesz a megálló” Atya-gatya! Ha még itt le-fel menegetnem kell, az az jelenti, hogy a buszt már el nem érem. Fasza nagyon, mindjárt az első alkalommal elkések. 🙁
Különben én soha nem szoktam elkésni sehonnan se, sőt überpünktlich vagyok.
Odavágtáztam a megállóhoz és magamban szitkozódtam. Ennyire nem cseszhet ki velem a világ!
A vége viszont happyend lett, ugyanis a következő busszal pillanatok alatt, a csak 1 megállóra levő címre érkeztem. Talán pár percet ha késhettem, de ez se volt gáz, mert a cégnél a földszinten egy főnökféleségnek kinéző bácsiba botlottam, aki néhány mondatnyi „Smalk-talk” után lehívta hozzám a főnökasszonyt. Persze az első dolgom az volt, hogy elmeséltem a pár perces késésem történetét, a kinyomtatott útvonaltervet is meglobogtatva. Mit csináljunk akkor, ha mindent előre lejárunk és megtervezünk, de nem találjuk a megállót?! 🙂 A főnöknéni jókat nevetett és csak legyintett, ismeri a szitut és különben is pár perc miatt ….áh ne is csináljak magamnak belőle ügyet.
A majd egy órás megbeszélés után már megkönnyebbülve várakoztam a buszmegállóban, amikor közelített a busz. Széles vigyorral konstatáltam, hogy ugyan az a sofőr, aki idehozott és akivel ritka jól elbeszélgettem az indulásra várva az ideiglenes buszmegállóban és az út alatt. Együtt szidtuk az állandó sín- és útjavításokat, az össze-vissza módosításokat és kezét ökölbe szorítva szurkolt nekem, hogy nehogy elkéssek a terminemről. 🙂 Megérkezett a busz, a sofőr kinyitotta az első ajtót, felszálltam, ránéztem és vigyorogva megjegyeztem:
– Hát ne ám már megint maga! 🙂
– ..na meséljen, klappolt minden? – vigyorgott vissza rám a soför
– Minden a legnagyobb rendben! – válaszoltam nevetve, de ekkor már araszoltam az egyik ülőhely felé.
Körbenéztem, és nagyon jó volt amit láttam: mosolygó utasok néztek vissza rám. 🙂 Igaz nem tudták miről van szó, de ugye a derű, a jókedv ragadós, hát ezen a délelőttön pár embert megfertőztünk.
Én és a 7-es villamospótló busz sofőrje.
hű, cím olvastán nem hepiendre gondútam.
de jó ám ez így ahogy van. sőt, überszuperjó.
hű, cím olvastán nem hepiendre gondútam.
de jó ám ez így ahogy van. sőt, überszuperjó.
Übertuti! 😉 / era
Übertuti! 😉 / era