Kedves Világ, gyere ide, had öleljelek keblemre!! Bizony ilyen a hangulatom, fel vagyok dobva!
Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen jól fogom érezni magam egy német munkahelyen! Azt hittem, a nyelvi/kultúrális különbözőségek miatt ez eleve ki van csukva. És ebben az állításomban aztán tényleg nincs semmi előítélet, csak pusztán tapasztalat.
Aki ismer, illetve olvasta tőlem a Schatziról szóló beszámolómat, azt tudja, hogy milyen mélyen megsebzettként kerültem ki egy korábbi munkaadóm, a Frau Dög (Schatzi) kezei közül. A nő az állandó kritizálásával nemcsak mélyen megbántott, hanem hihetetlenül visszavett az önbizalmamból. Mivel amúgy is állandó önértékelési zavarokkal küzdöttem, hát egy ilyen találkozás (amikor a másik egyértelművé teszi, hogy te egy tehetségtelen hülye vagy 🙂 ) komoly válságba sodort. Kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy a Macának még a végén igaza lesz …. és ez azt jelenti, hogy valóban alkalmatlan vagyok mindenre…. 🙁
Semmi nem passzolt neki, olyan volt mint az APEH. Valahol mindig talált hibát. Ha mondat szórendjében nem talált kivetnivalót, akkor nyüsszent a kiejtés miatt. Ha azzal se volt gond, akkor megkérdezte, hogy miért nem sportolok, meg hány kilót is nyom, Frau Andrea? Udvariasan és önkritikusan válaszoltam meg a kérdéseit (pedig magamban jól seggberúgtam néhányszor), de a méregfogát nem sikerült elsőre kihúzni. Egy kicsit basztatott még a „de hát mit eszik?” hülyeségével, aztán a többedik válaszom után ujjonghatott, mert ismét hibát vétettem a szórendben, vagy ungarischésch lett a kiejtésem. :))
Tudom, hogy nem szabad senkinek se rosszat kivánni, mert visszakapjuk mint a bumerángot, de isten bizony mondom, léteznek olyan személyek, akik miatt kedvem lenne kipróbálni, hogy tényleg? 🙂 Scatzinak nagyon tudnék egy-két dolgot kívánni, de mégse teszem, mert félek, hogy az átkom a rossz szórend miatt nem fog rajta, majd néhány céltévesztett kör után visszatér hozzám. :))
A jelenlegi munkahelyemen megtörtént a csoda: állati jól érzem magam. Viszont a napi 8 és fél óra munka, a közel egy órás utazgatással és a reggeli 3/4 6-os keléssel együtt, kemény próbatétel. Estére elhány erőm, ezért is kések a beszámolóval, ahogy a többek között a Faber-Castellékkel is. :)))
Remélem hétvégére sikerül feltöltenem az akkuimat és ismét a szavak közé vághatok!
Addig is: JÓKEDV!!
No, legalább akkó neked gyerebe amit találtál.
Mert az enyém nem fenékig tejfel (hétfőtől én is a dógozók sorait erősítem), második nap már kicsesztem a cirkuszt, mett a szerződésben rögzített 8 órás mókaidő a valóságban 10 volt. Most épp ott tartunk, hogy lenyelték nekem, s lett belőle 8,5 persze ehhez lemondtam az 1 órás kajaszünetet. Tudom, rám fér ha a kilók nem fel hanem le, de nem ez a téma.
Azonban lehetséges jövő hét második felétől már útilaput kötnek a talpam alá, akkor jön vissza a kollegina, akinek hasonló a munkaköre az enyémmel.
Meglátjuk, hisz még a vak is azt mondta.
A kiváló kedvednek, amit a minkád miatt az írásod is sugároz, gratula.
Köszi Kormi! Viszont a téged érintő részről, ezek szerint nagyon lemaradtam. Te is munka?? Privátban jöhet minden vele kapcsolatosan, érdekel.
Én is napi 8,5 órát dolgozom, ebből az ebédszünet a fél óra. Kemény volt újra a 8 órás munkára visszaszoknom.
Szeretem ezt a munkahelyet, szuperül érzem magam itt, de ahogy már írtam ez is „projektbezogenes”, szóval egy projekthez kötött. Amint befejeződött a projekt, vége a dalnak is. A dalomnak. Sajnos.