Embermesék

Nők és férfiak: másként vagyunk bekötve

Szeretem figyelgetni az embereket. Gyakran hasonlítgatom a reakciójaikat is a sajátjaimhoz. Próbálom kitalálni, mi fog történni az éppen soronkövetkező jelenetben, aminek megoldásához saját magamból indulok ki. Vajon mit mondanék, mit tennék én, ebben a helyzetben? Àltalában megdöbbentő az eredmény, mivel az emberek reakciója, az adott válaszaik merőben eltérnek az általam logikusnak és lehetségesnek tartott választoktól!
Teljesen másként reagálnak!
Valahol érdekes ám ez az egész, hogy hányfélék is vagyunk mi emberek, hányfélének látjuk ugyanazt a képet!
Amennyire szeretem figyelgetni a körülöttem lévő embereket, annyira utálom, ha valaki velem ugyanezt teszi. Kimondottan idegesít. Feszengve figyelgetem a ruházatom, kotorászok a táskámban a tükröm után, hogy megnézzem, mi az? Mit néz rajtam? Milyen furcsa,  amíg én minden háttérgondolat nélkül perceken keresztül képes vagyok mondjuk egy társaság nézegetésében elmerülni, addig rettentően zavarbajövök, ha velem valaki ugyan ezt teszi. Ez egy furcsa dolog, igaz? Részletekbe menően elemzem magamban a látott képeket, az elhangzott mondatokat, szinte mindent kiértékelek a fejemben. Ezzel szemben a párom még arra se emlékezik, hogy voltak-e még rajtunk kivűl emberek az étteremben! 
Arra a kérdésemre, hogy 
– Na ne viccelj, hát nem emlékszel, amikor az a piros pulóveres hapi olyan hangosan beszélt a mobiltelefonján? 
– Piros pulóver? Hapsi? Telefonált? Egy helyen voltunk egyáltalán?! – és vigyorog rám.
– Tényleg nem emlékszel?
– Miért kéne emlékeznem, hát ki a fenét érdekel, hogy valakin piros pulóver van, meg hangosan beszél? Lehet, hogy ott volt, de nem érdekel, tehát nem jegyzem meg. – hangzik általában az ehhez hasonló válasz.

Na itt álljunk meg! Ez már az a pont, ami a férfiakat és a nőket alapvetően elválasztja. Mi nők másként látunk és nézünk, nekünk egy piros pulóver fontos információ. Vagy azért, mert szép szín, vagy azért mert oltári randa, de felfigyelünk rá. Àtmustráljuk, gyorsan kielemezzük : de jó lenne egy ilyen a páromnak is, vagy jézus hogy vehet fel valaki kövér emberként kötött pulóvert, ráadásul ilyen bikavadító színben? Ès az infót már tovább is adtuk a fejünkben. Mivel feldolgoztuk a piros pulcsis pali látványát, érthető, hogy valamennyire emlékezni is fogunk rá. Egy férfinek ilyen nem tűnik fel, illetve ha ránézve mondjuk megállapítja magában, huuu de csúf ez a szín, csak ennyi volt. Azonnal törlődik a merevlemezéről. 🙂
Egy nappal később aztán már hiába is kérdezem, nem emlékszik semmiféle piros pulóveres palira! 

A férfivé válás apróbb jelei már a kisfiamnál is megfigyelhetőek, így van ő ezzel az emlékezetkieséssel is, bár nála ez még igazándiból csak dac és nem annak a valódi, férfias megfelelője.  A „mi volt ma a suliban?” kérdésre a „mi lett volna?!” válasz érkezik, de ez természetesen nem csak a saját nemének és korosztályának a egyedüli kincse, ez a lányoknál sincs másként. Bár a lányok inkább beszédesek, több mindent elmesélnek, így szerencsémre aránylag időben szoktam értesülni az iskola részére beszerzendő cuccokról a fiam barátnőjétől, akivel egy osztályba jár. Èrdekes módon a kislány emlékezik arra, hogy mit mondott a tanárnő és kivel mi történt. A fiam szerint a tanár nem mondott semmit és senkivel semmi nem történt. 🙂
Apropó, hogy is néz ki nálunk egy ilyen párbeszéd? 
Vegyük az alappéldát, amikor is az aktuális dolgozatok osztályzatai iránt érdeklődnék lelkesen. 
– Ès sok egyes lett?- indítok
– Nem. Csak kettő.
– Ès ki az a kettő?
– Honnan tudjam?
– Azt hittem egy osztályba jártok!
– Also, bitte, hát mégis, honnan kéne tudnom, kinek lett egyes a matekdogája? 
– Hát csak felugrott két gyerek örömittasan nem? 
– Nem.
– A tanár se mondta, nem gratulált nekik?
– Miért kéne mondania bármit is?! 
….. ilyenkor persze már fujtatok …
– A Laurának tudod hányas lett?
– Nem.
– Azt se tudod?
– Miért kéne tudnom?
– Mellette ülsz nem? Vagy csukott szemmel ülsz?

Az ilyen és hasonló párbeszédek vége szinte mindig ugyanabba a felkelésbe torkoll, amelyben a két férfi egymást támogatva velem szembeszáll. 🙂
– Papchen, Papchen, hallod miket kérdez az anyu? Hogy ki milyen jegyet kapott az osztályban! – harsan a kiálltás az apja felé, kérve az erősítést
–  Már miért kéne neked ilyeneket tudnod kisfiam! – érkezik is rendesen a „háttér”.
– Ugye Papchen! Hát én azt mondom, hogy egyáltalán nem érdekel ki hányast kapott a dolgozatára, nekem csak az a fontos, hogy az enyém kettes lett! A többi totál mindegy!!!! – csilingel a megkönnyebbült gyerekhang
– Igazad is van kisfiam! Mi, férfiak csak fontos dolgokkal foglalkozunk, nem merülünk el a részletekben! Én se foglalkoznék azzal, hogy a többinek hogyan sikerült a tesztje! – blablabla …
– Már bocsánat, de csak meg szabad kérdeznem, hogy mi lett az átlag, hogyan sikerült az osztály egészének ez a rész nem???? – méltatlankodom
– Nem! – érkezik egyszerre két irányból a válasz és már röhög is mindenki. 
Èn is. 🙂 
Bár én hozzáteszem fejet rázva: Tipikus férfiak!!!

A párom viszont egyből a szombati bevásárlást hozza fel ellenpéldaképpen, szemléltetve mi lenne az, amire a nők egyáltalán nem képesek:

– Bezzeg a szombati, a többméteres bevásárlócetlin alapuló nagybevásárlást, csak mi ketten férfiak(és közben már harsan is a kiálltás: ugye kisfiam? ) tudjuk szuverén, a lehető legnagyobb szakértelemmel, pillanatok alatt elintézni!
– Még szép Papchen! – süvít a válasz rögvest a kisszobából, mert persze a „Nagyobbik” is számíthat a „Kisebbik” támogatására 
– Sőt! Olyan pikk-pakk lerendezzük, hogy még bőven marad időnk kávéházakban forrócsokizni / sörözni, olykor még a városban is sétálni! 
– Bezzeg, ha mindezt az Anyuval kéne elintéznünk, hát még a fél négyes meccskezdés is veszélybe kerülne!
– Ùgy van! Az Anyu képes lenne minden boltba bemenni és megállni az összes polcnál, mérlegelve: nem is tudom, vegyem? Ne vegyem? Ès mindent kézbevesz, megforgat, jaj de jó, jéééé …. talán főzhetnénk a hétvégén ebből is valamit, de nem is tudom …. hát mi férfiak ezt a tökörészést nem bírjuk! Igaz, Papchen? 🙂
– Ùgyvan kisfiam!  – és újabb röhögés. De ez már nélkülem. 🙂
Nemek közti eltérések! Ha-ha-ha! Ezt a témát lehetne vég nélkül folytatni! Hogy is állunk a vásárlással, a térképolvasással, a színek megkülönböztetésével? 
Egy biztos: másként vagyunk bekötve. 🙂 Mégpedig a születésünktől kezdve. 

kép: aboutpixel.de / ungleiches Paar © schachspieler
A fenti kitérő után azért ha nehezen is, de visszatérek az eredeti gondolathoz, ami miatt nekiugrottam ennek a bejegyzésnek: megpróbálom összegyűjteni ezeket a „Csak ülök és figyelek” történeteimet és összerendezve leírni. Szeretném velük visszadni, veletek megosztani az átélt perceket, az idegen emberek színeit, érdekességét, másságát. A hozzám képesti másságát.
Remélem a tervem minél hamarabb sikerül!

1 thought on “Nők és férfiak: másként vagyunk bekötve

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .