Rátérek egy mellékvágányra: A tervem az volt, hogy megszakítások nélkül folytatom a Faber családról szóló történetet, de nem fog menni, mivel annak megírásához sok idő kell, a rövid „jut eszembe” mesélnivalómhoz meg általában kevés, ezért, ha azt akarom, hogy utóbbiakról se feledkezzek meg, le kell írnom. 🙂 Természetesen Faberék folyamatosan íródnak a háttérben, de ahogy említettem, ez rendkívül időigényes.
…. és már vissza is tolatok a célhoz vezető sínpárra
Az én kis családomból sikerült „multikultit” csinálnom a magyarosch származásommal. Ha jól megnézzük itt van a párom, teljes németckije felmenőkkel, sehol egy beütés a bőmöktől, délsvédektől, vagy akár franciáktól, de főleg nem a magyaroktól. Nyilegyenes vérvonal. Aztán tessék. Itt a kisfiunk. A többedik német, ill. (tülem nézve) a magyar generáció apró kis Mucipucijának már két ország a hazája, és két nyelve van. Jó pár évvel ezelőtt ez a találkozás eleve kizárt lett volna: az NSZK-s hapsi és a cucilasta Magyarországról származó csaj találkozása még-még, de a hosszútávú kapcsolatuk egyenlő lett volna a lehetetlennel.
A mi multikulti familynkben, pont a bennünket megkülönböztető nyelvekből adódik a legtöbb engem idegesítő, elkeserítő és dühítő szitu, de persze rengeteg poénnak is a forrása. Mi a dühítő? Hát amikor a másik nem értékeli Zorán, az LGT …. stb. zenéjét, szövegét. Amikor nem érti és nem is érzi, hogy miért nem lehet csak úgy, egyszerűen meghallgatni (azaz miért kell tökig feltekerni a hangerőt és együtténekelni ;), a „Madarak jönnek, madarak jönnek, halál esőt permeteznek …..” és a többi Popfesztiválos számot, ahogy azt se, hogy miért csordul ki a könny, ha Zorán az Apám hittébe és a Csík zenekar a Most múlik pontosan-ba belekezd. Egyszerű a válasz, de kegyetlen. Neki egyik se mond semmit, számára semmiféle töltéssel nem rendelkeznek a nóták, a szövegét pedig egyáltalán nem is érti. Ez nem az ő története. A zenék, a mondatok nem részei a történelmének, nyelvének, gyerekkorának, fiatalkorának, semmit nem érez a hallgatásuk közben. A legrosszabb az, amikor kimondottan idegesítőnek találja az általam imádott zenéket. Szörnyű érzés, nekem elhihetitek. 🙂 A zenétől függök, imádom. Teljesen nyitott vagyok német, ill. angolnyelvű zenék felé is mert ezeket nagyjából értem (persze nem mindenre) de nekem a magyar zene szent. Apus mégcsak meg se próbálja a magyar zenék kostolását, mert nem érti, nem beszél magyarul. Ez pedig sokszor „vita” tárgya, ugyanis néha olyan, de olyan sz@r érzés az, amikor éppen rácuppanok a Fenyő Mikis filmre, annak dalaira, vagy éppen a Presser Gábor és a Csík zenekar közösen előadott gyönyörűségére és a háttérben nem együttörülés fogad, meg tánc és rockandroll és hujujujuuuu, hanem méla … nem undor, de közömbösség. Lelombozó amikor a széles mosolyomra és a „na ezt hallgassátok meg”-re zavart krákogás, meg udvarias „aha” a válasz és látom, hallom, érzékelem, hogy már alig várják, hogy vége legyen. Na ilyenkor szokott a kisebb sértődéssel egybekötött vita kitörni, aminek már a szele közeledtén a legszívesebben felülnék a repülőre, vagy (inkább) a repülő szőnyegre, hogy minél gyorsabban elmehessek innen.
Bár voltak a zenében is szerencsés átfedéseink, de ezeket az újjaimon meg tudnám számolni. Egy ilyen volt a Republic, amit a párom is nagyon szeretett. Igaz nem értette a szövegét (hozzáteszem, én se), de a zene kivételesen megfelelt neki nagyon.
Vita tárgya többek között a folyamatos rádiózás az autóban, miven nekem nem kell. A hirek rendben vannak, de a sok ökör és egyre inkább üvöltő reklámra nem vagyok kíváncsi. Továbbá hiába mondják, hogy „ugyan már mindjárt vége, nem kell ezen annyira kiakadni „, nem és nem vagyok meghallgatni semmiféle Madonna meg Máj KellDzsekszon számot, mert ki nem állhatom őket. Nekem nem muszáj állandóan mennie a rádiónak, mert előfordulhat, hogy éppen becsúszok egy Áj láv jú-ba ettől a Jackson gyerektől és attól kimondottan ideges leszek. 🙂 CD-imet szeretem hallgatni, de erre csak akkor van lehetőségem, ha egyedül autókázom. Ha én vagyok a sofőr és velem utazik a család, akkor azért tekintettel vagyok rájuk. Nem (tényleg csak ritkán 🙂 ) muszáj nekik az én kedvenceimet hallgatniuk, de a rádió gombjain ilyenkor kiméletlenül zongorázom. Ne adj isten kezdődne egy olyan nóta amitől a hajam égnek áll, máris nyomom át a ládikót a következő állomásra. Ha nincs szerencsém (általában nincs), akkor a további 6 adón se találok fogamravalót.
Nem tudom hogyan élik meg más vegyespárok a különböző kultúrák ütközését, nekem a zene mindig is egy fájó pont marad.
A zenén kívül, a többi témában szerencsém van, maximális érdeklődés és figyelemben van részem. A párom az összes Magyarországgal kapcsolatos hírt elolvassa a német újságokban és az interneten, egy pisszenés nélkül nézi meg az összes Magyarországról szóló dokumentumfilmet és képes róla még napokon keresztül is velem beszélgetni, mert érdekli. Egy, a pusztán élő egyszerű emberek életét bemutató potréfilm például neki is könnyeket csalt a szemébe, mert azonosulni tud velünk magyarokkal, szereti Magyarországot.
De ez a zene gyerekek! Őrület! :))
Ahogy írtam, a nyelvi különbözőségekből azért rengeteg poén születik. Majd ha eszembe jutnak, el fogom őket is mesélni. 🙂
A kisfiam hála isten már tudja/érti, hogy bizonyos kifejezéseket, mondatokat néha egyáltalán nem lehet lefordítani a másik nyelvre. Mégha le is tudnánk fordítani, akkor se lenne semmi értelme.
Bár néha akkor is megpróbálkozik a lehetetlennel. Ahogy a napokban is.
Az esti fürdések után kivétel nélkül ezzel a csatakiáltással szokta elhagyni a fürdőszobát:
Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok! – kiáltja és rettenetesen élvezi a rímelő szavakat és a saját hangerejét.
Az egyik este csak az apukájának próbálta meggyőzően előadni ezt hülye kis mondást, persze németül
Trillázva érkezett: „Hier bin ich, glänze ich, wie der schwarze Asphalt …..” aztán már az utolsó szavaknál levitte a hangsúlyt, megadóan legyintett, inkább hagyjuk. :)))
Ha már a zenéket említettem, akkor az egyik (új) nagy kedvencem nem maradhat ki a sorból. Szívet szorító nóta, de leginkább azért, mert értjük.
Magyarul van. A nyelvünkön szól a lelkünkhöz. Más ezt úgysem érti.