Sokat vacilláltam, mi legyen azoknak a szédületes életrajzoknak és leveleknek a sorsa, amikhez a munkám során sajnos szerencsém van. Szabad-e belőlük közreadnom, vagy a közreadással megsérteném az emberek jogait, illetve az én titoktartási kötelezettségemet?
Úgy érzem nem lesz jogsértés akkor, ha név nélkül, a kezem közé került iratokból kiragadok részeket, mert nem öncélúan teszem. (De nem ám, had röhögjön más is! 🙂 )
A félrefordítások közreadásával azt szeretném elérni, hogy szembesüljenek az emberek azokkal az óriási hibákkal, amiket a hiányzó nyelvtudásukból fakadóan elkövetnek. Azzal, ahogy nem lenne szabad!
A lehető leghülyébb módon, gyakorta a google-fordítóra bízzák az életrajzuk komplett fordítását és a levelük megírását.
Elnézést, de néha ténylen nagyon hülyének kell lenni ehhez.
A jelenség nem egyedi, naponta érkeznek hozzám a hasonló anyagok.
Jó lenne, ha jövő szakemberei, vagy megtanulnának rendesen németül, vagy kerülnék az amatőrmunkát! Ha a Józsi kilfeldre készül, akkor szánjon már pár ezer forintot a pofásra rendezett és aktuális önéletrajza fordíttatására. Ha nem megy, akkor küldje el magyarul.
Hozni fogom a pályázatokból összeállított Best of összeállításomat, ami szinte naponta bővül (sajnos), de addig is egy aranyos történet.
Egy kolléga hívott telefonon és panaszkodott a szállásadó nénire, aki nem engedi bekapcsolni a nappaliban álló televíziót. Sőt, egy cédulát is ráakasztott, hogy még nyomatékosabb legyen az utasítás.
– „Márpedig, ha valaki bérel egy lakást, akkor valószínüleg nemcsak a WC használatára jogosult, hanem akár még tévét is nézhet, nem?” – dohogott a kolléga.
Mivel el nem tudtam azt képzelni, hogy a néni megtiltsa a tévézést, ezért próbálkoztam.
– „Biztos vagy benne, hogy tiltja? Nem azt mondta, illetve nem az áll a papíron, hogy „kaputt”?
– „Nem-nem, a papíron valami olyan áll, hogy nem szabad, meg az, hogy „maschinen”. Vagy valami hasonló, de ugye a Maschine a gép, szóval egyértelmű, hogy a tévét nem szabad bekapcsolni. – méltatlankodott a kolléga.
– „Hmm. Nem tudom, felhívom a nénit!
Azt tudtam, hogy olyan kifejezés, hogy „maschinen” nem létezik, de ez nem jelent semmit, a kolléga nem tud németül, valamilyen cetli meg akkor is lóg a tévén.
Utánajártam.
Aranyos, idősebb frank nénikének szereztem egy pár vidám percet a hívásommal.
– „Ő ilyet, soha nem mondott, hogy nem lehet a tévét nézni. Biztosan nem. Hát azért van a szobában a készülék, hogy nézzék. Micsoda schmarri! ” – értetlenkedett a néni
– „De a kollégák szerint, még egy cetlire is fel tetszett írni a tiltást.” – kezdtem én se érteni ki kivel van.
– „Cetli?!?! A tévén?!? Ja! Azon az van, hogy nem szabad dohányozni! Bitte nicht rauchen!”
Egy pillanat alatt megvilágosodott. A nénike kézírását nézhették el a fiúk. A rauchen-ből lett a maschinen. Azóta már ők is vigyorogtak rajta. Ráadásul tanultak egy új kifejezést.