Az elmúlt hetekben az összerogyásig dolgoztam. Ma is, amikor az adagom 10 óra 50 perc lett. A héten másodszor. A munkanapom reggel 7.40-kor a főnököm hívásával kezdődött és tartott a kifulladásig. A legutolsó telefonbeszélgetést este 21.30-kor zavartam le.
Kész vagyok. De mindezek ellenére, elhiszi nekem valaki, hogy imádom ezt az egészet?
Pedig ez van. A stressz az elemem. A megoldhatatlannak tűnő problémákat imádom, a kihívások éltetnek.
Azt hiszem érthető, hogy ebben a túlpörgetett állapotban aztán mindenre fogékony vagyok. Mindenre! 🙂
Így a macira is.
Macink Bécsben, az egyik Gürtelen álló ház ablakából tekint ki a népre. A nép pedig észrevette, felfedezte.
A rajongótábora alakul. Maga a lakás különben egy rejtély, mivel nem lakott. A macus mégis, nap mint nap megjelenik, mindig másként öltözve.
Annak aki ismer, illetve megismert, asszem érthető, hogy én is a plüssi kedvelői közé tartozom, elvarázsolt a kis dög. Szegényke magányosan álldogál a nyitott ablaknál és látszik a kis gombszemeiben a vágy a társaságra, a barátságra. A Fensterbär (Ablakmaci) Bécsből magányos.
Szeressük őt! 🙂
Az osztrák Kurier ezt írja a magányos szőrmókról: http://kurier.at/kult/4505343-der-einsame-fensterbaer-am-wiener-guertel.php
A’sszem, mégis inkább elmegyek aludni ….00 óra 12 perc van, hát BUÉK mindenkinek!