A csata nálunk is zajlik. Helyszíne a konyha és az étkező. A magyar gyomor és a frank konyha rengeteg ponton tér el egymástól, és ezt még megfejeljük mi ketten, a párom és én, két rendkivül finnyás ember. Ha valami nekem nem ízlik (és itt elég ám annyi is, hogy fura a színe, az állaga), akkor én köszönöm szépen nem kérek többet. A falatozást rögtön abba is hagyom, de tapasztalatból tudom, hogy ez rendszerint már akkor is késő. A gyomromat már elcsesztem. Elég 2 kanálnyi étel ahhoz, hogy további 1-2 napon keresztül csak arra gondoljak. 🙂 Èrzem az illatát, az ízét,
Szerző: Andi
Végre kiderül, mi is az a rántás!
Az alábbi képekkel be szeretném bizonyítani azt az állításomat, hogy nekem Horváth Ili szakácskönyve az etalon. 🙂 Az első képen a jelenleg is „használt”, agyonforgatott, szétlapozott könyvem, amit 1993-ban adtak ki. A könyv tényleg már szétesőben, a szárazbabfőzeléket és a perkeltet már csak a jóindulat tartja meg a lapok között. A második képen a gondoskodó előrelátásom, hiszen beszereztem a könyv újabb, 2008-as kiadását. Ili néni szépen elmagyarázza a szakácskönyvében mi is az a rántás, a habarás, úgy egyáltalán a sűrítés, de a szöveg azért már felnötteknek íródott. A hasonlóan szakszerű, de mégiscsak nekünk fiataloknak 🙂 szóló hangnemet a kedvencemben,
Èn és a gasztroblog! :)
Ha-ha-ha, én tényleg ahhoz az embercsoporthoz tartozom, amelyik a kedve és lelkesedése ellenére teljesen befuccsol a konyhában. Eleinte a lelkes, majd én megmutatom időszakomban fogtam a kottát (receptek) és szigorúan a leírás szerint haladtam pontról-pontra. Azt hittem, ha kellőképpen figyelmes vagyok és betartom az összes utasítást, sikerülni fog! A fenét! Valamin mindig elúsztam. Emlékszem, az elején még azon is dühöngtem, hogy micsoda szemtelenség olyan receptet megjelentetni, amelyikben ilyeneket írnak: ízlés szerint sózni, meg fűszerezni! Hát pont ez az! Ki a fene tudja az elején, hogy egyáltalán mi az a mennyiség ami ezekbők az ételízesítőkből szükséges? Gramm, vagy deka? :)) Na
Megoldódott
A sajátoméval együtt, 15 ember sorsa dőlt el a múlt csütörtökön: a munka végetért. A megbízónál a kampányt idő előtt lefújták, nem volt többé szükség a rendes létszám feletti dolgozókra. Dilettánsan hangzik, minekután elvesztettem a munkahelyemet, de rúgjatok seggbe, én akkor is megkönnyebbültem és örültem! A többi 14 gondolom nem volt túl lelkes, de nem mutatták. Tudomásul vették és nem sírtak, nem kiabáltak. A németek sokat tűrnek, edzettek. Én voltam az egyedüli, aki egy kicsit morgolódott, hogy azért a mai világban, a jelenlegi technika mellett, talán lehetett volna minket értesíteni is, mégpedig időben, már olyan időben, hogy ne jöjjünk ide
Még mindig nem …
….nem megy az írás, még nem. Ez a 3. hét amit még mindig tökéletes izgalomban és össze-visszaságban töltök. A munka NEHÈZ, mert sokrétű, szinte minden nap újabb esetekkel találkozom, állandóan kérdezek, jegyzetelek, próbálom megjegyezni a kódszámokat, a tennivalókat, miközben az izgalomtól, nehogy elcsesszek valamit és a koncentrációtól teljesen kimerültek a telepeim. A legnagyobb „Scheiße” (bocsánat) az a műszakozás. Az egész nap a halaké. Reggel wake up 3/4 7-kor, mert a Kismucit látnom kell!!!!! Együtt reggelizek vele, aztán ő elballag az iskolába. Kismuci ez alatt a reggeli 1 óra alatt sikeresen feltornázza a vérnyomásom kb. 320-ra, mert amit a ráérőségével művel,
Az első (fél) munkanap
Izgulok! Nagyon. 13.00 órára kell menni, ma lesz a betanítás. Ha rágnám a körmeimet, akkor az elközvetkező 3 óra alatt tuti lerágnám őket tövig. De én nem rágok körmöt, én hajat pödrök. Ez is jó, ezzel is lehet ártani, mivel egy-két erőteljesebb csavarintás után apad a számuk. 🙂 Pozitívan kell hozzáállnom a mai naphoz. Tele van a gatyó elől is hátul is, ezért most agykontroll a köbön. 🙂 Elképzelem, hogy ott vagyok az irodában. A feladatok ismertetése és a magyarázatok után megkönnyebülök, és egy nagy sóhaj tör fel, juhuuuu, ez tök könnyű!! Èrtem!! Nem lesz gond! Ezt most háromszor elképzeltem
A gimiről
A suli hatalmas, navigációs biszbasz nélkül én eltévednék benne. Nemcsak a gimi, hanem egy reáliskola is üzemel a falak között, 2200 gyerekkel a fedélzeten. Ez iszonyatos mennyiség, főleg a frissen bekerült miniknek, a mostani ötödikeseknek. Ott szambáznak a nagyok között, el tudom képzelni azt a levegővisszatartást, amit annak a rengeteg nagy, lakli gyereknek a látványa okozhat. A kisfiam barátnőjének (régi barátság, az első osztályt is együtt kezdték) komoly problémája volt vele, félt a nagyoktól. Èrtem én, hiába nem harapnak, akkor is csak ott vannak, tornyosulnak a lépcsőházban, a szünetben az udvaron és az aulában. Érettségi felé ballagó 18 évesek, termetük,
Gimnázium
Hát elkezdődött a gimi. Állítom a nyuszkónak nem téma, de nekünk felnőtteknek egy kicsit macerásabb erre az új iskolára való átállás. Macerás, mert aggódunk. Ezek az aggodalmak kimerítik az összes lehetséges, meg persze az összes, igazándiból még szóba se jöhető agyrém kincsestárát, de hát ezért vagyunk kérem szülők! Na jó, pontosítok. A gyerekünk apukája csak a lehetséges dolgokat gondolja végig, én pedig a piroska és a farkastól kezdve mindent. Tegnapelőtt véletlenül megláttam a tévében Scully és Mulder ügynököt, azóta az ufóktól is tartok egy kicsit. 🙂 A szülőknek a gimiből küldött levelek alaphangja is már más. Általános iskola: Liebe Eltern!
Bewerberrunde
Bizony, már ilyenen is voltam! Hogy mi ez? Sofort mesélem, csak előtte a bevezető. 🙂 Aki még nem tudná, annak elmondom, hogy évek óta munkát keresek. Még arra is képes voltam (40 felett), hogy elmenjek egy kaufmännische (kereskedelmi, közgazdasági) továbbképzésre. Erre az itteni képzésre égetően szükségem volt ahhoz, hogy az önéletrajzom „up to date” legyen, tehát tök friss és naná, hogy német vonatkozású. Persze az is szempont volt, hogy az iskolai végzettségem ne az 1984-es ungarische cucialista tervgazdálkodásos közgáz-érettségiben csúcsosodjon ki. 🙂 Az, hogy Magyarországon mit csináltam mit nem, az itt a „hol volt hol nem volt” kategória, a kutyát
A Meccs vége
Oda voltam, meg vissza az egésztől az elején, tényleg! Aztán hirtelen arra eszméltem, hogy elkezdődött a meccs én én ebből a kezdésből semmit, de semmit nem vettem észre! :)) Itt jön a képbe egyszer a „Spielfeld”-től, azaz a pályától levő távolság, illetve az, hogy korábban ezeket a meccseket szinte kizárólag kisebb-nagyobb kivetítőkön, tévéképernyőkön néztem, és a kezdés előtt az utolsó másodpercekben mindig ugyan azt a reklámot nyomták. Feltűnik egy sziget, és az előtérben egy pohár söci. Igaz már több százszor láttam, a haj akkor is szőke, most meg nem mondom melyik…. doch, megvan! Krombacher!:)) A reklám zenéje pedig beleég az