Roland von Faber-Castell (1905-1978), a hetedik generáció.
Természetesen sokkal több minden történt a Faber-Castelléknél, mint amit leírtam. Léteztek családon belüli konfliktusok is. Lothar még a halálakor se tudott megbocsátani testvéreinek, elsősorban Johannak aki ötletét lenyulva, létrehozta Nürnbergben Lothar konkurrenciáját. Amerikában pedig Eberhard hozott rossz gazdasági döntéseket, amik Lothar komoly millióiba kerültek.
A céget se egy folyamatosan fejlődő és növekvő impériumnak kell elképzelni, voltak komoly visszaesések, veszteségek. Az első világháború komoly veszteségeket okozott a Faber-Castellnek, a külföldi kirendeltségeik elkobzásra, az amerikai üzemek eladásra kerültek. Hosszú évekbe tellett, mire ezeket a veszteségeket kiheverték. A termékek se korlátozódtak kizárólag a ceruzákra, a termékeikhez tartoznak még például a radírgumik, töltőtollak, majd később golyóstollak, illetve a legújabb időkben a kozmetikai ceruzák.
A tehetségük, a hozzáértésük lehetővé tette, hogy mindig a víz felett tartsák a céget. Tanult, intelligens emberekről van szó, akik üzletileg igyekeztek mindig a lehető legjobb döntéseket hozni, sikerrel. Nem megszállottság, hanem elhivatottság jellemzi a generációkat. A céljuk mindig a név, a cég fennmaradása volt, természetesen a szociális érzékenységükkel a dolgozóik jövőjét, érdekeit is szem előtt tartva.
A dolgozók, a “Faberek” kivételes helyzetben voltak, akkoriban sok nürnbergi volt rájuk irígy. Faber-Castellék a dolgozóikat elsősorban a steini, azaz a helyi polgárok közül választották és aki egyszer náluk felvételt nyert, az maradt örökre Faberer. Nem igazán bocsátottak el dolgozókat, felelősnek érezték magukat mindegyikért. A szociális érzékenységükről már írtam, úttörők voltak a példaértékű intézkedéseikkel. A kórház, a betegsegélyezés, az óvoda, iskola, könyvtár, a munkaidő-szabályozás, a munkáslakások, mind-mind tipikusan Faber-Castell. Ez a szociális érzékenység jellemzi őket a mai napig. Ottilie gyerekkorában a kastélyban lakó személyzet is naponta evett húst és angolvécéjük volt. Ez akkoriban a munkások, szolgálók világában teljesen ismeretlen volt, tiszta luxus.
Ottilie és Alexander fia Roland, 23 éves korában kerül a cég élére. Handicapje volt rendesen, hiszen az anyanyelvén kivül semmiféle más nyelvtudással nem rendelkezett (Az első világháború alatt az iskolákban nem volt lehetőség nyelvtanulásra, az u.n. „tutorok”, azaz házitanítók se tanítottak ezekben az időkben.), ráadásul föld- és erdőgazdálkodás tanult, messze nem bankügyleteket és cégvezetést. De nem Faber-Castell lenne, ha nem oldotta volna meg a feladatát, ráadásul hibátlanul. Ükapjához Lothárhoz hasonlóan rendkivüli figyelmet szentel a termékek külsejének, a megjelenésnek. A termékek ennek köszönhetően nagyon népszerűek voltak.
A történelem ismét sötét napokat hozott a világra, a második világháború Faber-Castelléket se kerülte el. Roland nem támogatta a náci pártot, semmiféle nyomásnak nem engedett, a pártba se lépett be, így kiérdemelte náluk a rosszpontot. A nácik a céget 1928-ban részvénytársasággá alakították, vezetőjének egy Krüger nevű illetőt megtéve. Roland von Faber-Castellen bosszút álltak, a gróf csak a felügyelőbizottságban kaphatott helyet, illetve maradt főrészvényesként, de a cég (gondoljatok bele, a saját cégéről van szó!) közvetlen irányításába nem szólhatott bele.
Roland von Faber-Castellnek 1940-ben sikerült a részvénytársaságot a korábbi egy tulajdonossal rendelkező céggé visszaalakítania, és ez az akciója is mutatja a kimagasló üzleti rátermettségét. Kis közgazdaságtan a témához. Ha részvényeseid kezében van a céged, akkor először is meg kell győznöd a részvényeseidet arról, hogy egyezzenek bele és a közös akaratotoknak megfelelően az rt. megszűnjön, majd arról, hogy ezeket a részvényeket neked vissza is adják, pontosabban lehetővé kell tenniük, hogy visszavásárolhasd.
A háborúban megjárta Lengyelországot és Franciaországot. Hasonlóan sok más Wehrnmacht tiszthez, ő sem volt a náci párt tagja, de a zászlóra és a hazára felesküdött hazafi, aki harcolt Németországért. Már nagyon korán (talán a Lengyelországban átéltek hatására) kételkedni kezdett a háború kimenetelében és annak értelmében. Sztálingrádba parancsolták, amit szerencsés módon a közbejött tifuszbetegsége miatt megúszott, egy tábori kórházba került.
Fia a következő szavakkal emlékszik rá: Apám egy arisztokra volt a feje búbjától a talpáig és nemcsak a kinézeténél fogva. Nagyon világos és főleg nagyon emberi értékrendje volt, amit soha nem tett hangosan közhírré. Az emberekre mély benyomást tett a szerénysége és az emberi mivolta.
Háromszor nősült. Összesen 10 gyermeke született. Közülük, a hagyományoknak megfelelően csak egy örökölhette a céget, csak egyet választhatott ki a folytatásra. És kiválasztotta őt, a kedvencemet, akibe biztosan még mindig szerelmes vagyok, Anton Wolfgang von Faber-Castellt.
Vele folytatom és egyben zárom is a Faber-Castell családról szóló történetemet.
A történetek sorrendben, az alábbi linkeken érhetőek el:
A halálhír: Elhúnyt Gróf Anton Wolfgang von Faber-Castell
A Faber-Castell család története 1
A Faber-Castell család története 2
A Faber-Castell család története 3
A Faber-Castell család története 4
Ez is érdekes. Kár, hogy a végéhez közeledünk!