Folytatás Leforrázva ódalogtam el a tetthelyről, egyrészt forrt bennem a düh a nő balkáni viselkedése miatt, másrészt komolyan megrémültem az átéltektől. Ha velem, egy hozzátartozóval ez a nő egy ilyen hangot megenged, akkor mit művelhet mondjuk az anyukámmal? Nem félreérteni, láttam ott természetesen kedves, segítőkész nővéreket is, beszéltem is velük, nem őket szeretném ócsárolni, egyáltalán nem általánosságban beszélek! Ahogy írtam, a gyógyító, ápoló munkájukért csak köszönet jár nekik. Viszont el kell azokat a dolgokat is mesélni, amiknek egyszerűen nem lenne szabad megtörténniük. Érzésem szerint egy nővérnek például soha nem lenne szabad kiabálnia egy hozzátartozóval, pláne nem kioktatnia. Márpedig a Hangoska
Decemberi utam. Első rész: Győr
A decemberben a családommal eltöltött pár nap szabadságomról eddig még semmit se írtam. Nem ment. A Győrben eltelt napokról eddig nem tudtam mesélni, a valóság ismét olyan mélyen megrázott, képtelen lettem volna összeszedni a lényegét. A Bécs-i napokról való beszámolóhoz meg főleg nem volt kedvem, őszinte leszek, én csak testben voltam ott. Másfél napon keresztül csak feküdtem a szállodai szobánkban, rettenetes volt a közérzetem. Pedig tapintható volt mindenütt a zsongás, hiszen az év utolsó napjaira főleg megtelik Bécs túristákkal, de nekem minden mindegy volt. A szomorúságom nagyobb volt, búcsúztam. Újra el kellett jönnöm Győrből, ott kellett hagynom két, hozzám rendkívül
Röviden
Addig is, amíg Évgyűrűék válaszolnak (naivitásom határtalan), meg amíg összeszedem magam az Anyukám miatt ….had mutassam meg az egyik kedvencemet, ami jobbá tesz pár percet az életemből. Az anyukám tegnap a kérésemre újra bekerült oda, ahova pedig nem kívánom: a kórházba. Sajnos nekem elég a hangját hallani és máris tudom nagy a baj. Az elmúlt pár napban kétségbeejtő volt ez a kis hang…..a beszéde is. Ahogy a hírek is az állapotáról. Kénytelen voltam. 🙁 Az egyetlen lehetőség sajnos akkor is a kórház, az otthonban nem tudnak gyógyítani, ott csak vigyáznak rá. Hála ég, ma délutánra kiengedték, visszakerült az otthonba. A
Ügyintézzünk tovább!
A posta gyors reagálásától feldobva, megpróbálkozom a lehetetlennel, megszólítom az Évgyűrűket is a blogomon, hátha! Bár attól tartok, ez a társaság kimeríti a németül Saftladen-nek nevezett kategóriát. Ha valakit érdekel, a Saftladenről áll néhány sor a Wikipédiában. Itt. Mi a bajom az Évgyűrükkel? Miért Saftládenezem őket? Mert tojnak rám! Nem válaszolnak. Az első próbálkozásom 2011.augusztus 31-éről: —– Original Message —– From: Andrea xxxxxxxxxTo: ugyfelszolgalat@evgyuruk.hu Sent: Wednesday, August 31, 2011 6:51 PMSubject: Èrdeklödés Tisztelt Èvgyürük! aztán a levél szövege, a problémámról blablabal …….semmiféle információ nem áll a rendelkezésemre, ezért fordulok Önökhöz, és kérem szíves tájékoztatásukat: …….. blablabla Mivel külföldön élek, így
A Posta válasza
Kellemes meglepetés ért, ugyanis személyesen a Magyar Posta Zrt szóvivője küldött nekem egy aranyos emailt, reagálva az előző bejegyzésemre. Meglepetés 1: egyáltalán foglalkoztak velem Meglepetés 2: megpróbálták kideríteni mi okozta a küldemény csúszását Meglepetés 3: a hangnem A levél utolsó mondatát ídézném, példás: „Kérem, amennyiben bármilyen észrevétele van szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írjon nekem, keressen, hiszen mi is úgy tudunk fejlődni, ha ügyfeleink visszajelzéseit látjuk.” Akárhogy is nézzük, ügyfélközpontúsággal állunk szemben. Kedves K., köszönöm még egyszer!
Magyar Királyi Posta
Amúgy is húzósak a napjaink az irodában, de bérelszámolásos időszakban aztán tetőzik az őrület. Tegnap többek között egy 115 euróról kiállított elismervény okozott egy kisebb fennakadást. Az egyik dolgozónk részére került kifizetésre bizonyos költségek előlegeként. Ezeknek az elismervényeknek különben az a sorsa, hogy vagy megsemmisítődnek a kezecském által, vagy maradnak és képezik a bérből történő levonás bizonylatát. Persze kiskacsóm csak akkor gyilkolja meg őket, ha a rajtuk szereplő összeg ellenszámlákkal alátámasztható…. Azt hiszem értelmetlenebbül és bonyolultabbul nem is lehetett volna ezt megfogalmazni, de most már hagyom mások elborzasztására. :-))) Még egyszer nekifutok. A felvett összeg egy előleg. Játszuk azt, hogy
Most mit mondjak? Rosszul esett .. :-(
Úgy haladnék az írással, el se hiszitek! 3-4 megkezdett, elkezdett történet, vázlat üdögél már a piszkozatok között, és akkor az összes többi, jó régen beharangozott sztoryt már csak pironkodva, szemlesütve, rebegve …. sőt már úgy se merem megemlíteni. A Fabell Castellék folytatása, a találkozás Schäffer Erzsivel, James Hunterrel, a hogyan lett belőlem 40 évi fociutálat után szenvedélyes 1.FCN focirajongó, meg-meg-meg. Késésben vagyok, tény. És itt van az anyu, a legutolsó utunk, hú, van, lenne mit mondanom. Elég sok piszkozat üldögél még mindig „átszínezésre várva”, illetve került törlésre, és nekik (ha egészen őszinte akarok lenni) jobb is így. Sok az első
Cső
Igaz műsoron kívül, de muszáj leírnom mert különben elfelejtem. Khmm … Miért van az, hogy bizonyos férfi emberek a kezdeti „kezitcsókolom”, meg „jó napot kívánok Andrea” kezdetű telefonhívásaik után, a munkakapcsolatunkból adódó (a részemről kollegális, kvázi kedves gesztusként javasolt), tegeződő formára való áttérés után valami orbitális bunkó módra váltanak. Hívom a csókát (a „csókával” most jólesően egyenlítek), aki így szól a telefonba: – „Mondd„ Én pedig mondom a kedves nevemet és üdvözlöm a kedves értelmiségit a keresztnevén. Nem ingatja meg. Talán nem is érti, hiszen tudja, hogy én hívom, ismeri a számomat, minek ez a formaság? A beszélgetés végén pedig
Jövök!
…. jönni fogok! Otthon jártam. Igaz január 2-án este visszajöttünk, de túl sok minden történt, túl sok mindent éltem át, nem volt erőm megszólalni. Több napra volt szükségem ahhoz, hogy valamennyire lenyugodjak, az őrületbe kergető gondolatok kicsit leüllepedjenek a fejemben. Az érzelmi sokk, a lelki teher ráadásul úgy néz ki, „ráment” a gyomromra. Amint elhagytam Magyarországot, máris elkezdődött. Kicsavarva, belülről kiégve nem tudtam igazán örülni semminek. Most se megy. De legalább már aludni tudok. Otthon azt se tudtam. Ott nem volt ami elterelje a figyelmemet az Anyuról és a Fürtikémről. Ott fájt minden perc, mert valóságos volt.
Jövök!
…. jönni fogok! Otthon jártam. Igaz január 2-án este visszajöttünk, de túl sok minden történt, túl sok mindent éltem át, nem volt erőm megszólalni. Több napra volt szükségem ahhoz, hogy valamennyire lenyugodjak, az őrületbe kergető gondolatok kicsit leüllepedjenek a fejemben. Az érzelmi sokk, a lelki teher ráadásul úgy néz ki, „ráment” a gyomromra. Amint elhagytam Magyarországot, máris elkezdődött. Kicsavarva, belülről kiégve nem tudtam igazán örülni semminek. Most se megy. De legalább már aludni tudok. Otthon azt se tudtam. Ott nem volt ami elterelje a figyelmemet az Anyuról és a Fürtikémről. Ott fájt minden perc, mert valóságos volt.