Addig is, amíg Évgyűrűék válaszolnak (naivitásom határtalan), meg amíg összeszedem magam az Anyukám miatt ….had mutassam meg az egyik kedvencemet, ami jobbá tesz pár percet az életemből.
Az anyukám tegnap a kérésemre újra bekerült oda, ahova pedig nem kívánom: a kórházba. Sajnos nekem elég a hangját hallani és máris tudom nagy a baj. Az elmúlt pár napban kétségbeejtő volt ez a kis hang…..a beszéde is. Ahogy a hírek is az állapotáról. Kénytelen voltam. 🙁
Az egyetlen lehetőség sajnos akkor is a kórház, az otthonban nem tudnak gyógyítani, ott csak vigyáznak rá.
Hála ég, ma délutánra kiengedték, visszakerült az otthonba. A felturbózó infúziót megkapta, nem volt miért tovább bent tartaniuk, nincs terápia. 🙁
Határtalanul boldog voltam az miatt, hogy kiengedték, bár ez sajnos nem jelent semmit, úgy értem túl jót, mivel nem igazán van remény gyógyulásra, a stagnálással se biztatnak, nekem akkor is megnyugtató …. ismét időt nyertünk.
3 hete volt utoljára kórházban, most megint, ….. nem tudom mit hoz a holnap.
Egyfolytában félek.
Nekem van anyukám, mindig is volt. Talán most egy kicsit beteg, de az anyukák nem hagyják el a gyereküket soha!!!
Csodák pedig vannak!
Vagy mégse?
A jelenlegi helyzetet nem akarom se elhinni, se elfogadni.
Nem tudom folytatni ….. nincs hozzá se erőm, se megfelelő szavaim, szeretnék most csak ennél a zenénél maradni:
Bízzál benne hogy meg gyógyul anyukád .
Èva, el se tudom képzelni másképpen…. ezért is szenvedek a valóság láttán és hallatán.