Embermesék

A mamák nem mennek el…

Nem csalódtam. Zorán olyan mint régen. A fantasztikus hangjával, az intelligenciájával nekem ő az örök férfi. Gyerekkorom óta szerelmes vagyok belé. Akkor még nem tudtam, most azért már egyre inkább látom miért. 🙂 A hapsi úgy jó, ahogy van! Egy remek „darab”, kivül és belül! (psszt, Barbara a felesége nagyon szerencsés! ) Mivel nincsenek véletlenek, ma rá kellett, hogy leljek erre a dalra. A címére pillantva ….. hát mit mondjak, féltem tőle. Tudtam mi jön, milyen mélységre és magasságra számítsak, mivel ő nem énekel bóvlit, nem sallalázik, a dalai mélyek, emberiek. A dalaiban egy kicsit mi mindannyian benne vagyunk.  

Fel és le

Áh, folyamatosan!  Élet, gondok, benyomások, élmények, aztán ezekből következően indul ismét a hullámvasút. Néha akár órákig is jupiiiii felfelé, aztán elég egy levél, vagy egy telefon és pafffffff. Seggreülés szindróma, „hogyazajó” sziszegéssel. Most tényleg csak nagyon röviden, csak addig, ameddig az a rohadt székelykáposzta valamennyire ki nem hül, hogy végre bevághassam a hűtőbe. Na ja, szegény nem tehet róla, hogy Anyucicá-nak (ez a nevem itthon) sokáig tart a munkaideje és a falatfőzésnek csak este tud nekiállni.  Nem szoktam főzni, nem is tudok, de néha rámjön, megkívánok ezt, meg azt, mert eszembe jut, hogy ilyen is van, meg néha furdal is

Fel és le

Áh, folyamatosan!  Élet, gondok, benyomások, élmények, aztán ezekből következően indul ismét a hullámvasút. Néha akár órákig is jupiiiii felfelé, aztán elég egy levél, vagy egy telefon és pafffffff. Seggreülés szindróma, „hogyazajó” sziszegéssel. Most tényleg csak nagyon röviden, csak addig, ameddig az a rohadt székelykáposzta valamennyire ki nem hül, hogy végre bevághassam a hűtőbe. Na ja, szegény nem tehet róla, hogy Anyucicá-nak (ez a nevem itthon) sokáig tart a munkaideje és a falatfőzésnek csak este tud nekiállni.  Nem szoktam főzni, nem is tudok, de néha rámjön, megkívánok ezt, meg azt, mert eszembe jut, hogy ilyen is van, meg néha furdal is

Mementó …. Jacqueline

Már tudom, mások se kapnak kegyelmet. Ha egyszer lejárt az idő, akkor nincs menekvés. Lehetsz bármilyen szép kivül és belül, semmi nem segít. Azzal se nyersz időt, ha éppen kimondhatatlanul boldog és szerelmes vagy, ha éled és imádod az életed, nem érdekel senkit.  Legalábbis senkit se ott „fent”. Már döntöttek, el kell menned. Július 3-án még írt nekem. Jókedvű volt, mint mindig. Augusztus 30-án még fényképeket közölt magáról. Október elején is ide-oda írt, csacsogott. Aztán október közepén érkezett a szörnyű hír. Az egyik barátnőm mesélt róla, a betegségéről, amiről már régóta tudtak, de nem volt téma, hiszen mindig kontroll alatt,

Az öregségről

Az alábbi felvételt ma vettem észre az egyik ismerősöm facebookos oldalán. Rákattintottam, mert Márai Sándor „A gyertyák csonkig égnek” regénye az egyik kedvencem volt. (Ehhez szeretném hozzáfűzni azt, hogy általában az  „Egy polgár vallomásai”, illetve a „Füves könyv” a nyerő az ismerőseim körében és nem a „A gyertyák csonkig égnek”. Érdekes. Az Anyunak pedig hozzám hasonlóan, nagyon tetszett. Engem rabul ejtett a fantasztikus stílus, Márai írói tehetsége.  ) Szóval rákattintottam a lejátszásra és ledöbbenve hallgattam a monológot. Nem emlékeztem rá, egyáltalán nem emlékeztem a szövegre!  Mit olvastam egyáltalán? Mire mondom, hogy lenyűgözött, ha még arra se vagyok képes, hogy nyomokban

A sok-sok szomorúság mellett van azért más is ..

….például könnyfakasztó pillanatok, amikor a könnyek előidézője végre nem a szomorúság, a bánat, hanem a szívből jövő, felszabadító és megkönnyítő oltári röhögés. Ez pedig az új munkahelyemmel függ össze.  Imádom a munkámat. Imádom a munkahelyemet, pont ilyenre vágytam. Sokat utazunk, rengeteg a munka, roppant fárasztó, de szuuuuuper!! Olyan társaságba csöppentem, ahol jól érzem magam, és ahol a főnök tényleg külön fejezetet érdemel. Az embersége és lojalitása mellett kiváló a humora is, eszméletlen jókat röhögünk. Mesék jönnek (csak győzzem 🙂 ) …  de addig is egy kedvenc:

Ezek az éjszakák soha nem múlnak el???

Azóta már visszakerült az anyu az otthonba. Sőt. El is hagyta. 🙁 Egy ideje ismét kórházban van, de nem az alapbetegségével, jelenleg a lábát műtötték.  Már nem elég a súlyos betegség, a kiszolgáltatottság, ágyban fekvés. Megjelent valami új is: időközönként fájdalmak ………. És nem tudok segíteni. Semmit. Ordítani tudnék. Belefeszülök ebbe az egészbe. Aztán újra csak belegondolok az egészbe és szégyellem magam, hiszen csak magamat sajnálom. Nem bírom ezt a terhet. Aki pedig ennél sokkal többet tűr és szenved, az az  Anyukám. Mennék hozzá, de jelenleg nem tudok. Se szabi (nem azért mert embertelen a főnök, hanem most tényleg rengeteg

Nesze neked éjszaka!

Tegnap este fél 8-kor beszéltem az anyukámmal, igazándiból csak azt mondta amit mindig. Arra a kérdésemre, hogy „És hogy érzed magad”? szinte mindig a „Hogy érzem magam? … hát … szarul ..”, vagy „Nem túl jól”, ill. „Nem vagyok jól Andikám” a válasza. Tegnap se volt másképp. De ekkor még csak nem is sejtettem, hogy ma délelőttre kórházba kerül. 🙁 Az előbb hívott a Köri (a huga), tőle tudom a rettenetet. Az anyu reggel fulladt. Az otthonban helyettesítő doktornő szerint feltelhetett vízzel, ez okozta a fulladásos tüneteket. Mentőt hívatott és bevitette a kórházba. Ott van most az én kis Anyukám,

Amikor a sors úgy rendesen seggberúg

Higyjétek el, hiába mondja bárki is, hogy sajnálja ami velem, pontosabban az Anyuval történt, meg együttérez …. igazándiból még egy picit se tudja  elképzelni, se valóban átérezni azt a tragédiát, ami kénköves mennykőként belecsapódott az életembe. 🙁 Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt, amikor a kisfiam korát mégcsak hónapokban mértük, tagja voltam egy babás levelezőlistának. Kisgyerekes, többgyerekes anyuk, babát váró kismamák, illetve babára áhítozó csajok,  kábé így nézett ki a társaság. Volt közöttünk egy fiatal,  gyermektelen lány, aki aktív listatagként egyszercsak a határtalan boldogságáról számolhatott be nekünk: végre, végre terhes lett!! Örültünk a boldogságának, a hír engem is a mennyekbe repített,

A hal, amit köszönünk de nem kérünk: Pangazius

Tudom, hogy nem illik a megkezdett történeteim sorába, sőt lényegesen fontosabb dolgok foglalkoztatnak, mással van tele a fejem és a szívem, de ez a pangazius hirtelen aktuálissá vált. A halat már többször szóba akartam hozni, de más mindig fontosabb volt …… meg persze szokás szerint elfelejtettem. Az előbb láttam a neten egy belőle készült receptet, így már nem várhatok vele.  Legelőször egy itteni kedvencem, Christian Rach étteremtesztelős műsorában hallottam róla. Egy halódó étterem étlapját tanulmányozva jegyezte meg elhúzott szájjal, hogy „jajjajaj, pangazius hal …. természetesen itt sem hiányozhat az étlapról ez a Vietnámból származó mélyhűtött hal, ami a kedvező ára