Már tudom, mások se kapnak kegyelmet. Ha egyszer lejárt az idő, akkor nincs menekvés.
Lehetsz bármilyen szép kivül és belül, semmi nem segít.
Azzal se nyersz időt, ha éppen kimondhatatlanul boldog és szerelmes vagy, ha éled és imádod az életed, nem érdekel senkit.
Legalábbis senkit se ott „fent”. Már döntöttek, el kell menned.
Július 3-án még írt nekem. Jókedvű volt, mint mindig.
Augusztus 30-án még fényképeket közölt magáról. Október elején is ide-oda írt, csacsogott. Aztán október közepén érkezett a szörnyű hír. Az egyik barátnőm mesélt róla, a betegségéről, amiről már régóta tudtak, de nem volt téma, hiszen mindig kontroll alatt, kezelve volt. Valójában az utolsó héten se tudta szinte senki, hogy ez az alattomos betegség az egyik napról a másikra ismét kitört és már nem tűrt el semmilyen kezelést. Már csak pusztított.
Körülbelül 1-2 hét alatt elment Jacqueline. Pedig szép volt kívül és belül. Valamint kimondhatatlanul boldog a férjével.
Két fia is gyászolja.
És persze a férje.
A férjét úgy hívják: James Hunter
Álljon itt emlékül az a dal, aminek ihletője Jacqueline volt.
Jackie, nyugodj békében! :-((