Az alábbi felvételt ma vettem észre az egyik ismerősöm facebookos oldalán. Rákattintottam, mert Márai Sándor „A gyertyák csonkig égnek” regénye az egyik kedvencem volt. (Ehhez szeretném hozzáfűzni azt, hogy általában az „Egy polgár vallomásai”, illetve a „Füves könyv” a nyerő az ismerőseim körében és nem a „A gyertyák csonkig égnek”. Érdekes. Az Anyunak pedig hozzám hasonlóan, nagyon tetszett. Engem rabul ejtett a fantasztikus stílus, Márai írói tehetsége. )
Szóval rákattintottam a lejátszásra és ledöbbenve hallgattam a monológot. Nem emlékeztem rá, egyáltalán nem emlékeztem a szövegre!
Mit olvastam egyáltalán? Mire mondom, hogy lenyűgözött, ha még arra se vagyok képes, hogy nyomokban felismerjem???
Azt hiszem tudom a választ.
40 éves korom előtt ezt a részt még nem is érthettem, vagy ha mégis, akkor kellemetlen „ugyan, ki akar ezzel foglalkozni” résznek könyvelve átfutottam rajta.
Most, ennyi idősen értem és sajnos mélyen átérzem Márai gondolatait. Ésszel értem és lélekkel siratom.
Muszáj vele foglalkoznom, mivel az az idő elmúlt, a fiatalságunk hihetetlen életszeretete, az egészség, boldogság és a töretlen optimizmusunk kezd alábbhagyni, sajnos már tudom, hogy nem vagyunk elpusztíthatatlanok, néha felüti fejét a kortól, az elmúlástól való félelem. Ezeket a félelmeket 30 évesen nem is ismerjük, eszünkbe se jut foglalkozni velük. Bárki mondaná, kinevetnénk, ó, hát kit érdekel?
Azt hiszem 40 felett kezdődik. Egyszercsak már nem bírjuk viselni a kontaktlencsét, kiszárad a szemünk, fárasztó lesz a korábbi életünk, a tempónk, már nem bulizásra, inkább nyugalomra vágyunk. Nyugisabbakká válunk, már erre van szükségünk, ez tesz jót. Ekkortájt kezdünk el félni is a betegségektől, a korábban csak másoknál lecsapó kórok hirtelen megjelennek a gondolatainkban, nyomokat hagynak a pszichénkben és elkezdünk félni. Mi lesz, ha én is?? Mennyi van még hátra, milyen lesz a vég? Meddig fogok élni, milyen betegség várhat rám?
Ezek a gondolatok 40 felett megérkeznek és helyet követelnek maguknak.
Mássá válunk, megváltozunk.
Felnőttünk.Öregszünk.
Más lett a hallásom is. Már meghallom, sőt értem Márai, az öregedésről szóló szavait is, amiket nem csak egyszerűen szépnek, hanem borzalmasan telibetalálónak és szívbemarkolóan igaznak tartok. A gondolatai gyönyörűek ugyan, de rettenetesen fájnak.
Így van minden szóról szóra, ahogy ő írja, igaz én még jócskán az öregedés elején járok, mégis. Félek. Leginkább attól, hogy minden úgy lesz, ahogy ő leírja. Mert ha igaza van, akkor szörnyű ez az egész, ez az életnek nevezett akármi… jobb ha bele se gondolok. Ez nem struccpolitika, hanem egészséges önvédelem. A szellemünk, a lelkünk védelmében.
Talán nem is minden 40-esnek való. Sokan még nagyon fiatalok. Ki kell próbálni. Aki rálegyint, az szerencsés.
Aki végigbőgi ahogy én, az nagy valószínűséggel 40-en felüli.
Mert már érti.
A felénél úgy döntöttem, hogy mégsem akarom végignézni/-hallgatni. Most nagyon rá tudnék gyújtani egy cigarettára…
Ezt pedig holnapra küldöm ;): http://youtu.be/z_qAF8iW_zk
Megértelek. Lehet én se lennék rá mindig vevö. Túl szomorú, durván reális.
Valamiért ezen a szombat délelöttön mégis megérintett.
Asszem én is rágyujtok. 🙂
Kedves Pinya Kolada, köszi!
Igazad van, örüljünk az életnek, és ne tervezzük a naplementét! :-))
Én akkor olvastam Márainak ezt a könyvét, amikor az infarktusom után B.füreden lábadoztam… Le sem tudtam tenni…
A cigit viszont letehetnétek…:)
Boldog, békés Adventet!
Roza, ugye milyen fantasztikus könyv!
Az infarktusodra remélem már csak nagyon halványan emlékezel.
Cigit a kezemben nem látsz, legalább 12 éve. 🙂 Nem is fogsz. Utálom és ellenzem.
Az elöbb csak viccnek szántam.