Embermesék

A kimerítő idegen nyelv – Bad Windsheim-i múzeumfalu

Végre hétvége! Végre mehetünk valahová!
Valójában nekem mindegy hová, csak egy a fontos, kint legyek a világban. Ja és ne kelljen főzni. Nem kell ám nagy dolgokra gondolni, nagyon sok hétvégét töltünk el pusztán a környéken a biciklink nyergében, vagy szeljük Nürnbergben, illetve egy másik közeli városban gyalog a kilométereket. Kék ég, napsütés, hihetetlen csodát tud tenni a lelkünkkel, a testünkkel.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, számomra létfontosságúak ezek a hétvégék, sokat jelent ez a két nap szabadság, a munka teljesen lemerít. Csendesen megjegyezném, hogy anno domino, Magyarországon a heti munka után én soha nem voltam annyira elintézve mentálisan, fizikálisan, mint itt. Gondolom a nyelv az oka, ami nem az anyanyelvem. Élhetnék én akár 100 évig is külföldön, a nyelvem, amit teljes mélységében átjárok, ami én magam vagyok, az továbbra is a magyar nyelv marad. Nem véletlen, hogy a szinkrontolmácsokat is váltják kb. 30 percenként, a két nyelv közötti ugribugri, a különböző nyelvtani struktúrák, logika, másképp gondolkodást követel és ez baromi megterhelő az agynak. Pillanatok alatt kell áttenni egy-egy mondatot a másik nyelvre és ez egy igazi kihivás. Csúcsteljesítményre van járatva az agy. Szép munka a tolmácsolás, de szerintem ezt csak részben lehet megtanulni, ez egy képesség, amivel születni kell. Én nem vagyok tolmács, mégis ki vagyok purcanva. Miért? Mert a munkám szellemi és folyamatos kommunikációval jár. Németül. Meg néha magyarul is. Sok-sok magyar-német fordítással, tolmácsolással kiegészítve. A kollégákkal (mind német) egy nagy irodában ülünk, egész nap dumál mindegyikünk, folyamatos telefonálások, egymás közötti egyeztetések, megbeszélések, email-írások és persze, rengeteg hülyülés. Gyakran kell direkt az Herr Főnökhöz is fordulnunk véleményért, tanácsért, illetve ha egy ügyünk valóban egy felelős döntését kivánja. És ilyenkor főleg beszélni kell tudni. Nem kicsit tetszem tudni érteni, hanem szépen kell tudni fogalmazni és a válaszként elhangzó, az enyémnél sokkal szebb, árnyaltabb mondanivalót pedig tökéletesen megérteni. Én már régóta nem fordítok magamban magyarra semmit se, mivel a német nyelvet is úgy értem, mintha magyarul hangzott volna el minden, a választ se kell először magyarul összeszednem, de ahogy már írtam. Az én agyacskámnak ez a fajta szövegértés, a német nyelv folyamatos bombázása, megterhelő.

Előfordul többször, hogy az anyuval való telefonálás közben először németül mondom a kifejezéseket (úgy ahogy elhangzottak, ahogy megtörténtek, hiszen ezek németül történtek), kicsit bízva abban, hogy az anyu érti, de ő nem beszél németül, tehát az ügy reménytelen.  Marad a kutatás a fejemben. Már pedig a kognitív rugalmasságom (agyunk egyik képessége a nyelvek és a gondolatok közötti gyors váltásra) teljesen a múlté. Gondolom a kor(om) is benne van.
Ilyenek történnek: mi a fene lehet pédául az Überstunde (túlóra)? ….. néha komolyan gondolkodnom kell az ilyeneken. A szavakat ismerem mindkét nyelven, pont ezért, nekem magamnak ezt nem kell fordítgatnom. Ha valaki azt mondja, hogy holnap csinál Überstundékat, akkor azt pontosan értem. Ha ezt le kell fordítanom valakinek magyarra és teszem azt este van, ki ki nyugalomban, álmosság és fáradság mindenhol, akkor nem biztos, hogy menni fog. Pedig tudok magyarul.
Szóval a munka, amit bármennyire is imádok kimerít. Teljesen.
És végre érkezik a hétvége!

Ahogy tegnap is. Bár a tervezett programunk az elején megfenekleni látszott, mert elcseszte a tömeg. De lett helyette más. Az eredeti tervünk a Nürnbergtől kb. 1 órányi autóútra levő fantasztikus múzeumfalu, Bad Windsheim volt, ahova évek óta rendszeresen járunk. Áldom az eszét annak a pár emberkének, aki megteremtette és azóta is feljeszti ezt a gyönyörű helyet. A hatalmas területen elterülő múzeum ritka nagy élmény. Különböző épületcsoportok találhatóak rajta, amik települések és korok szerint vannak felosztva. Kb. 3 óra kell ahhoz, hogy átsétáljunk a területen, de sokszor 5-6 órát is eltöltöttünk ebben a Freilandmuseumban, mert lebilincselő. A linkre kattintva láthatjátok a térképét. Freilandmuseum térképe

A házakat az eredeti helyükön professzionális technológiákkal lebontják, a köveket és fa elemeket, ablakokat, ajtókat, mindent, egyenként becsomagolják és ideszállítják a múzeumba. Itt pedig a rajzok, tervek alapján kőről-köre szépen, precízen újra felépítik, persze már restaurálva. Egy mesevilág, egy időutazás, amelynek olyan varázsa van, higgyétek el, ha elmentek oda, beleszerettek!
Ezen a linken pont egy újabb gyöngyszem építésének mozzanatait követhetiek nyomon. Egy ház építése

a sör biztosítva!
a sör biztosítva!

 

ilyet csak egyedül lehet játszani
ilyet csak egyedül lehet játszani
haz2
Meseváros

Nemcsak a házak érdekesek, itt minden érdekes! Kertek, veteményesek, földek, növények, gyógynövények (külön idegenvezetést is lehet kérni a témában), komlóföldek, szőlő, patak és persze van egy csodás malom is. Bemutatják a korhű állattartást és földművelést. Szabadon kolbászoló birkák, az istállókban bánatos szemű tehenek, virgonckodó kecskék, sertések, az udvaron kapirgáló tyúkok … és minden, minden a kornak megfelelően. Faeke, szekér van és nincs traktor.

juhasz
A juhász lakókocsija
haz4
Kis ház, kis kert
kastely
Vadászkastély

agy

Régi mesterségek képviselői ülnek a hétvégén a műhelyekben, bemutatják a látogatóknak a szövés, fonás, stb. fogásait. Bizonyos napokon van kenyérsütés, sörfőzés, színházi előadás, valamint további programok. A középkori napok október elején szoktak megrendezésre kerülni. Kb. 40 középkori viseltbe öltözött emberke költözik be erre a hétvégére és mutatja meg a látogatóknak, milyen is volt az élet a középkorban. Mit csináltak az emberek, hogyan éltek. (Érdekes cikket olvastam erről, amelyből kiderült, hogy ekkor az emberek napjának legnagyobb része az élelem megteremtéséből –amibe beletartozik az állatok ellátása, a föld megművelése és persze maga a főzés-, valamint a ruházatuk ápolásából állt.)

Erre mentünk volna tegnap. De már a parkolóban elment a kedvünk a rengeteg autó és busz láttán. A parkolótól egy rövidebb út vezet a kasszáig, ami tömve volt emberekkel, a sor hosszan kígyózott. Ez nekünk elég volt, meghátráltunk. Ugyanis tapasztaltak vagyunk. Nincs annál fantasztikusabb érzés, amikor egyedül bejárhatod ezeket a régi házakat, egy-egy pillanatra leülhetsz az asztalokhoz, megsimogathatod a fa ajtókereteket, nevethetsz, beszélhetsz, minden a tied. Beleképzelheted magad a régmúlt időkbe, szinte érezni a borzongást, ahogy teret kap a fantáziád és hirtelen ott érzed magad egy korábbi életben. De ezt csak akkor játszhatod, ha csend van, ha egyedül vagy. Tömegben szóba se jöhet. Iszonyatos volt, amikor többed magunkkal álldogáltunk a szobákban, várnunk kellett, amig a szűk lépcsőkön az emberek a felső emeletekről lejöttek, illetve amíg mi lejöhettünk. A tömegnyomor kein Spaß, azaz tényleg nem szórakoztató.
Naná, hogy jó kis Wirtshaus (vendéglő) is van a Freilandmuseumban, méghozzá négy! Issteni helyben készült sör és falatok. Már ezért is megéri odautazni.

az újságok is korabeliek
az újságok is korabeliek

Szóval tegnap nem mentünk be, a tömeg elriasztott minket. Viszont maradtunk a városban, Bad Windheimben. Nem bántuk meg. Hogy mit láttunk, ettünk, ittunk? Annak elmesélésére ma már nem maradt időm, se erőm.
Igyekszem belátható időn belül folytatni!De a legfontosabbat majdnem elfelejtettem, a múzeumfalu weboldalát. tessék!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .