Embermesék

A háló fogságában

Már írtam arról, hogy milyen bődületesen sok időt töltünk el a számítógépeink előtt. A munkavégzéshez és a szórakozáshoz is őket nyomigáljuk. Ez a királyi többes egy picit puderezi a saját, a géppel eltöltött óráim vérfagyasztóan magas számát. 🙂
A munkám (jelenleg már csak 3-4 óra naponta) a multinál, ától-cettig, kizárólag csak számítógépes munka. Ráadásul elég szűkreszabott normákkal kell megküzdenünk. Egy adott munkafolyamat elvégzéséhez egységidőket határoztak meg, és ezeket nekünk szem előtt kell tartanunk, valamint ami még rosszabb,  be is kell tartanunk. Magáról a munkáról és az ott használt szoftverekről nem letyelótyálhatok, a titoktartásról szóló nyilatkozatot itt is aláírtuk.  
Egy email végigolvasására, feldolgozására és megválaszolására  összesen 130 másodperc, azaz 2 perc 10 másodperc van (szükre)szabva. Az elején ezt az időt lehetetlennek tartottuk, de azóta már tudjuk, hogy megy ez kérem! 1 perc 50 másodperc, sőt, sokszor 1 perc 10 másodperc alatt is!  De ezek a sima ügyek. A gond, a problémás esetekkel van, ahol 8-10 percig is eltarthat egy email lezavarása, és ekkor veszítünk el értékes időket. Mivel nem rendelkezünk az összes olyan számítógépes joggal, és lehetőséggel amivel a cég állandó dolgozói, így nekünk csak az emailos munkarész maradt, egyéb más tevékenység (például telefonos intézkedés) nélkül. Ezért a “munkanyilvántartó” rendszerből is csak az egyszerű, mezei a miénk, nem áll a rendelkezésünkre ilyen-olyan kiloggolás, szünetek beiktatása.
Magyarul: amint elkezdtük a robotot, bejelentkeztünk, máris érkezik az első feldolgozandó email. Amint feldolgoztuk az adatokat, megválaszoltuk a levelet és rátenyereltünk a “Küldés” gombra elment a válasz, nem is látjuk soha többé.  Na és ilyenkor nincs hátradőlés, jólakott mosolygás, mivel nincs rá idő. Már meg is érkezett a következő levél és az óra fent a bal sarokban ismét indul, kezdi számolni a másodperceket.
Ha azt mondom, hogy állati gyorsan dolgoznunk, akkor nem túlzok.
A munka megkezdésétől egészen a kicsengetésig, gőzerővel folyik az árbájt, a tempóból visszavenni nem lehet, ezért is neveztem el magunkat rabszolgáknak. Gyorsan kell olvasni, értelmezni, cselekedni.
Az állandó dolgozóknak lehetőségük van arra, hogy megállítsák a levelek ész nélküli folyamát, mivel őket megkérdezi a rendszer, hogy kívánják-e a következő levelet? Ha ráböknek a “Gyühet”-re, akkor indul az óra. Ha nem kívánja a levelet, mert pisi lesz, vagy cigiszünetre ballag, vagy éppen telefonálni kíván, akkor a rendszer diszkréten kussol és pár másodpercen belül továbbküldi a levelet egy másik munkatársnak.
A “bepisilek”,  a “jézusom, de szomjas vagyok, hozok egy üveg vizet, kértek valamit?” és a “ha most azonnal nem iszom egy kávét nem tudom mi lesz :)” helyzetekben, mi ismét kiszolgáltatva állunk a Nagy Számítógép Rendszerének, mivel nincs lehetőségünk megállítani és szünetet kérni tőle. Az óra megy tovább, ketyegnek a másodpercek. Az összes kifutás a konyhába, wc-be és köztes rötyögés a többiekkel (ebből is van sok, hála isten! 🙂 mind-mind letornászandó a statisztikából.
A munka végét egy sreenschottal zárjuk, amit a statisztikáról készítünk.  Ez a sreenshotot kell emailban elküldenünk minden szöveg és kímélet nélkül a főnökünknek.
Talán tudtam érzékeltetni a jelenlegi munkámat, és érthető vált, hogy miért  is nézzük folyamatosan a monitort. Szinte le se vesszük a szemünket róla, higyjétek el, hogy fárasztó. De akkor se nehéz. 🙂  6 óra volt a maximum, amit le tudtam belőle zavarni, többre már nem lett volna erőm. A jelenlegi 3 óra viszont kevés. Keresetben is.

Ezek után teljesen érthető lenne, ha otthon privát, már egyáltalán nem ülnék a számitógéphez, de sajnos engem másik fából faragtak. :)) Vagy csak szimplán hülyeség? 🙂
Szemcsepp a megeröltetett szemekbe, masszírozás a lassan fura hangokat kiadó csuklóknak és máris itt vagyok az interneten.
Védelmemben annyit tudnék felhozni, hogy az elmúlt hetekben nagy dolgokra valóban nem voltam már képes, hiányzott, elfogyott az erőm, ahogy ide, a blogomba se írtam, maradtak a trallalás időtöltések.
Na ezekkel a trallalákkal kapcsolatosan szeretném elmondani, hogy mennyivel okosabb nálam a fiam!

Itt van mindjárt a fészbúk. Az egyik ismerősénél fedeztem fel egy korábbi osztálytársnőjét, akivel általánosban még egy osztályba járt. 
– Jé, André, nézd itt van a “Kerstin” (mindegy mi a neve)! 
– És? -kérdezett vissza és nézett rám azokkal az okos kis szemeivel a szemüvege mögött
– Nem írsz neki, nem jelölöd be ismerősnek? – kérdeztem naívan. Tényleg nagyon naívan….
– Anyuuuu, dehogy fogom bejelölni, én nem akarok az egész világgal barátságban lenni, nem akarok több száz ismerőst!! – hangzott, a meg kell mondjam nagyon okos és engem elgondolkodtató válasz. 11 évesen nem rossz.

A bloggal kapcsolatosan is vannak néha összetűzéseink, bár az aggodalma néha egy kicsit túlzott és hogy is mondjam … enyhén idegesítő.
Bármerre járunk, bármilyen fényképet készítek, először is: ő nem kíván szerepelni rajta, másodszor hozzáteszi, hogy “de nem a blogba és nem a fészbúkra!!!” Copyright von André. :))
Tegnap volt a csúcs. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott az “Épeszűek kategóriájában”, engem, hogy finoman fogalmazzak, mindenképpen lekörözve. 
Viccből feltettem a fészbúkra a szombati kiruccanásunk alkalmával készült számlát, amint volt egy-két kevésbé nőies tétel. :)) Én jókat rötyögtem a poénon, fel se merült bennem az, amire a kisfiam rávilágított és ismét, roppant józanul felismert. 
– Papchen, Papchen képzeld el mit csinált az anyu! Feltette a fészbúkra a számlát! Hát ilyet pedig nem szabad csinálni, ez egyáltalán nem vicces!!! Miért kéne az egész világnak tudni, hogy mit ettünk és ittunk szombaton? – közölte felháborodottan az apjával.
– Jóvannnna, csak viccnek szántam, tényleg a …….. – de ekkor már elgondolkodtam a szavain.
– Anyu, de azt mondd meg, hogy kire tartozik? És tényleg biztos vagy benne, hogy mások is olyan viccesnek találják? 
Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy ennek a gyereknek több esze van mint nekem. 🙂 És természetesen eltávolítottam a képet, nyoma se maradt.
Bár az André erre már mondaná, hogy az interneten mindennek nyoma marad …..
Neki van igaza. 
Valahol az is tetszik, hogy ő egyáltalán nincs megrészegülve az internettől, a Social Network-öktől. Csak használja a netet. Zenehallgatásra, játékra. Remélem ez az egészséges hozzáállás még sokáig így marad. Ha valami változás lenne, figyelmeztetni fogom őt a saját szavaira. :))
De egyelőre az alábbi képek vannak érvényben. 🙂

Én, a háló, az internet fogságában

kép: aboutpixel.de  © marshi
André viszont szabad, független.
kép: aboutpixel.de © Dima Barabashev

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .