Egy korábbi, a zenével kapcsolatos komment kapcsán indult el a vezérhangyám. Tényleg, mi lesz a zenékkel? Sőt! Mi van a zenékkel? A zenei rádióktól sokszor csömöröm van, borzalmasan egysíkúak, ugyanazt a szart nyomják óránként. Miért kéne (tényleg csak kéne, én elkapcsolok, kikapcsolok, engem nem kötnek egy adóhoz se) ugyanazokat a zenéket hallgatnom heti százezerszer, ugyanattól az előadótól, ugyanazt a nótát? Nem akarom! Esetleg maga a szám nem idegesítene annyira, ha csak ókor-ókor játszanák, de napi rendszerességgel neeeee!
Ráadásul úgy emlékszem, régen a lemezeken tizenvalahány nóta is szerepelt. Jobbak, gyengébbek, a lényeg, hogy több. Nem értem, a mai CD-ken csak 1 lenne?
Pofátlanságnak tartom, hogy megpróbálják irányítani az izlésünket, belénk verni, hogy mi a módi, mi az ami jelenleg „in” (német szleng). Háttérben a biznisz, a kiadók, akik próbálják ránk tukmálni a zenéjüket. Ezt hallgasd, ez a tuti, vedd meg, töltsd le, ezzel leszel menő, ezt illik ismerni és dúdolni.
Nálam többet érnének el azzal, ha egy sokkal szélesebb zenei palettát kínálnának fel, ismert és ismeretlen zenékkel, ne adj isten többféle stílusban (jóvanna, tudom, hogy minden rádiónak más a célcsoportja, ezért a stílusok annyira nagyon nem keveredhetnek), de ha ez megoldható lenne, még az is előfordulhat, hogy maradok az adónál, nem kapcsolom el, mert azt mondom, kiváncsi vagyok a következő zenére is. Lennék a rádió egy új hallgatója.
De jelenleg nem. Nem értem például, hogy a Bon Jovi mitű’ lett ennyire befutott csávó, a rádióból csak három számát ismerem ….. és ezt a hármat már tényleg nem szeretném meghallgatni, mert már nem bírom. Ez áll persze még sok más nagy sztárra is. Valakit soha nem szerettem. Idegesít az ájlávjús kifehérített négerfiú (ezt lehet sokan nem értik), meg a 60 év körüli hangnélküli, a korát elfogadni nem tudó Madonna, tőlük sowieso herótom van. A zenéjüket soha nem szerettem. Nem áll hozzám közel, sőt, irritál. Ès ők, azért folytak rendesen a csapból.
Had kérdezzem meg. Tényleg nincs más a világon?
Más zenék nem születnek?
Ennyire lehetetlen lenne a mai világban felfedezni a kisebb klubbok, vagy idegen országok jó zenéjét?
A zenei szerkesztők valószínűleg szeretik a szakmájukat, ismernek ezer olyan zenét, amihez az átlagember nem jut el. Miért nem oszthatja meg az összes többit a nagyérdeművel? Miért kell ezeknek a zenei szerkesztőknek és más, a zenei műsorokért felelős emberkéknek megkötni a kezét és ugyan azt a szart játszatni velük heteken keresztül?
Tehetséges emberek, zenészek élnek még ma is, a zene nem halt meg!
James Hunter, a kincs
Nekem egyszer szerencsém volt. Pár évvel ezelőtt az egyik helyi rádió (amely amúgy iszonyatos zenéket is tud játszani, a csörpi-csörpi csipcsippel, igazán nem túloztam) két napon át játszotta egy ismeretlen énekes, ismeretlen számát. Véletlenül hallottam. És azonnal tudtam, kincsre leltem. Ráleltem James Hunterre.
Róla még úgyis írok, ide csak had szúrjam be azt a nótát, amit tőle azon a szerencsés napon a rádióban hallottam és ami már az első hallás után boldogsághormonokat váltott ki ….és tudtam. Ez az én zeném.
Visszatérve a Jameshez hasonló, ismeretlen zenészekhez. Nem kapnak teret, nem kapnak bemutatkozási lehetőséget, amivel őket is büntetik, de bennünket, hallgatókat is. Ugyanis lemaradunk egy élményről.
Például, itt van ez a banda is, a The Nits. Az életben nem hallottam róluk. A JOS Days c. számukról meg főleg nem.
Pedig nem volt rossz. Pontosabban, nem volt rossz 1988-ban.
Nekem példul ezt is játszhatták volna néha-néha a ládikók. Sőt! Manapság is. De nem fogják, mert ezen a fene világon mindenki profitérdekelt, pénzt kell termeljen, nyereséget és ebbe olyan, ami pusztán csak „jó”, nem fér bele. Az a jó, ami pénzt hoz. Azt kell játszani, de ennél még rosszabb, hogy azt is kell(ene) hallgatni.
Ahhoz, hogy erre rájöjjünk, persze el kell telnie néhány évnek. Èletkori sajátosság. Tiniként eszméletlenül szeretnénk tartozni valahová, azonosulni a többiekkel. A zene, ami közös, ami azonos, összekapcsol.
Majd évekkel késöbb rájövünk, hogy van saját izlésünk. Ráadásul homlokegyenest másmilyen, mint a tömegé. Mást is szeretnénk hallgatni. Ki tudja, az is lehet, hogy csak mást szeretnénk hallgatni.
Már csak magunknak kívánunk megfelelni, nem a sleppnek.
Izlésünk kialakult, már csak a zenék hiányoznak.