Embermesék

Érettségi találkozó… nélkülem

A laptopom beadta az unalmast, fel kellett újítani. Miután visszakaptam rájöttem arra, hogy tök üres, de gyors lett, mint a villám. Élvezem a gyorsaságát. Viszont a hatmillió fotóm, dokumentumom amik biztonsági mentésként csücsültek egy külső izén, amiről persze nagyrészüket (mindet nem, mert újra berosál a laptop) vissza kellett szedegetnem. Miközben töltögéltem vissza ezeket a doksikat rátaláltam egy levelemre, amit egy 2019-es érettségi találkozóra küldtem el magam helyett. Úgy döntöttem, kis módosításokkal, aktualizálásokkal közreadom. Tisztelt Tanárnők, Tanár úr, kedves Csajok, ismét eltelt néhány év, el se hiszem, már a 35 éves érettségi találkozónkra gyűltetek össze. Bármennyire is szeretnélek bennetek látni, idén

Azok a vörös rózsák…

Már évek óta nem tudom meghallgatni ezt a dalt, mivel rá emlékeztet, Erikára. Mondhatnám, hogy anyósomra, de őt soha nem hagytuk ebben a Schwiegermutteres, nem túl szépen csengő szerepben, hiszen ő ennél sokkal több volt, többet is érdemelt. Ha róla beszéltem, akkor őt a párom anyukájának, a kisfiam nagymamájának neveztem, sokszor csak így, az Omi. Egy fantasztikusan jó ember, egy tüneményes, jellemes, jószívű Omi hagyott itt minket. Kivételes ember volt, ő is az angyalok csapatát erősíti ott fent… Az ő temetésére készülve találtam rá a szertartáson játszó zenekar repertoárjában erre a dalra, ami nagyon megfogott. Előtte még soha nem hallottam.

Kegyelem

2020 szeptembere kellemesen meleg időjárással ajándékozott meg minket, mi pedig magunkat egy pár napos úttal a kedvenc városunkban, Bécsben. A belvárosban a Stephansdom (Steffl) mellett jártunk, isteni nap volt, amikor E. (még mielőtt megfeledkezik róla) gyorsan felhívta egy nürnbergi orvosát a korábbi vérvétel eredménye miatt. Nem izgultunk, nem volt rá okunk. Hosszú évek óta jár minden évben erre a szűrővizsgálatra, tanítani kellene a következetességét. Mindig minden a legnagyobb rendben volt, nem is lehet másképp. Hallottam a beszélgetést, a párom válaszait. Te szép szűzmáriám, itt valami történik …….Egy bizonyos érték nagyon a határon van, szükség lesz egy újabb kontrollra. Kezemben a

Karácsony volt

Ó az a karácsony! Az előkészületei nálunk is hasonlóak, mint a mesékben (khmm) … Jó, talán egy icipit más, de fő vonalaiban tényleg emlékeztet rá. Azonos annyiban, hogy várjuk. Talán. Létezett Bajorországban egy kifejezés a csendes, készülődős adventi, karácsonyi időszakra, ez volt a “stade Zeit”. Nyugalmat, befeléfordulást jelentett. Ebben a téli időszakban kevesebb teendője akadt az embereknek, a hideg miatt a házban maradva átadhatták magukat ennek a stade Zeitnek. Jó lehetett mormogom és némi irigységgel olvasom róla a cikket. De mi már egy jóléti társadalomban élünk, nem a természet szabja meg a lehetőségeinket, mi diktálunk. Aha. Viszont a jelenkori konzumterroros

Ha nem megy, minek erőltetni?

Pedig olyan szépen elképzeltem! Végre egyedül leszek itthon pár napig, hatökörrel se fognak tudni visszatartani a blogírástól! De nem ám! Egész múlt héten nem ment ki a fejemből a Faber-Castell család, rettentő régóta tartozom az utolsó, a befejező résszel. A 8.generáció nem más, mint a kedvencem, a gróf, aki miatt belevágtam a család történetébe. A róla szóló információkat szerettem volna (hangsúly a volnán) végre megosztani. Már rosszul kezdődött. Először is nem találtam (még most sem) az anyagot a grófról, amit pedig biztosan tudok, hogy össszegyűjtöttem. Valahol itt kellene lennie a lakásban, de azt hiszitek előjön? A januári halálhirét követően a