Embermesék

Lájkok, kedvelések hova tűntetek? Már megint Tschüß?!

Bánatba estem. Hasonlóan másokhoz, akik a történeteiket szintén megosztják az interneten, én is vágyok icipici visszajelzésre, leginkább pozitívra. Negatív feedback nincs, mert simán törlöm és letiltom, de psszt! Jó, ez vicc volt. Eddig negatív kommentekben, bántó üzenetekben nem volt részem. Maximum a robotok kívánnak viagrát eladni nekem és Serenával (a nagycsöcsűvel!) összehozni. Nagy örömömre jó néhány történetem, blogbejegyzésem kedvező fogadtatásra talált. Ezek közvetlen hátrahagyott nyomai voltak a “lájkok”, kedvelések. Jó néhány történetemnél jelentős számban. Mostanra mindezek kivétel nélkül mind eltűntek. Mély sóhaj, szomorú szemek. Bezárom a laptopot, nincs hozzá kedvem.

Hogy mi történt?

Az ami már korábban is, de akkor azt utólag nehéz szívvel, de megértettem. Egy másik webhostingról (tárhelyszolgáltató) költöztettem át a blogomat ide, a jelenlegi webhostingomra. Aztán lestem nagyot, mivel minden korábbi bejegyzésem megmaradt ugyan (na ja, elcsúszva, szétcsúszva, képeket összevissza és soha többet nem szerkeszthetően berakva, de megvannak), de az összes kedvelés és megosztás megsemmisült. Az ilyenfajta bővítmények, pluginek, mint ez a facebook lájkokat és megosztásokat segítő és a számokat összesítő kis program ehhez túl hülye. Neki ez egy új kezdés volt és eltűnt. Újra kellett telepítenem, újra nulláról indult. Megemésztettem, nem volt visszaút, az előző oldalról mindenképpen el kívántam hozni a blogomat, nem voltam megelégedve a szolgáltatással. De most! Ugyanannál a szolgáltatónál váltottam egy magasabb csomagra. Nem lenne szabad megtörténnie, de megtörtént. Ez a szar megint mindent újnak kezelt. Eltűnt minden eredménye a korábbi munkámnak, az icipici marketingemnek, olyan, mintha még soha senki nem olvasta volna a történeteket. Nulla kedvelés, nulla megosztás. És ezeket már nem lehet újra visszahozni. Szuper, igaz?

A f@sz kivan, mondaná Gizi néni a Bacsó Béla 67-ből, most én is mondom. Biztosan nem elegáns, de ki kell adnom magamból a dühöt, a rettenetes csalódottságot és ehhez az oh mein Gott, meg a fene vigye el, túl kevés. Eltűnt a munkám kézzelfogható, mérhető eredménye. A színésznek, a előadónak, a zenekarnak se tök mindegy hányan kíváncsiak rájuk, hányan ülnek, állnak szemben a színpaddal. Az író se magának ír, nem mindegy neki, hányan vásárolják meg a könyvét. Így vagyok ezzel én is. Nem csak magamnak írok, írnék. Úgy örültem az eredménynek, erre fuccs. Újra mély sóhaj.

2009-óta írom ezt a blogot, olyan jó volt néha látni az olvasók, követők visszajelzéseit….. Piszkosul visszavette a kedvemet, elhihetitek. Nem volt kedvem az íráshoz.
Aztán megérkezett ez a kurva Corona-vírus és minden a feje tetejére állt. Felfordult az életem is. Azt hittem soha többet nem fogok írni, annyira maguk alá temettek a hírek, az események. Hetek teltek el ebben a rémálomban, amiből hála isten úgy tűnik, lassan végre felébredhetünk.
Újra itt a remény.
Hegyezem a ceruzámat, jövök!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .