Holnaptól szárnyalunk. Győr, Balaton, anyukám, nagyikám, és végre egy pár nap rám is jut. Muszáj feltöltenem az akkut.Addig is itthagynám szeretettel azt a prospektust, amit a győri Önkormányzat adott ki a policájjal együtt, bűnmegelőzés céljából. Ha azt mondom, majd hanyatt estem a szövegtől nem túloztam.A családom, majd később az irodában a főnököm is a könnyeivel küzdve (a röhögéstől és nem a meghatottságtól) olvasta fennhangon a német fordítást. El szeretné küldeni a bajor tévének. Nem fogom megakadályozni benne.Iszonyat. Egyszerűen nem értem. Egyrészt sokan beszélnek magas szinvonalon németül, másrészt könyörgöm, Győr lassan eltűnik, és csak egy része lesz az Audi Werk-nek, hát
Szerző: Andrea
Félrefordítások
Sokat vacilláltam, mi legyen azoknak a szédületes életrajzoknak és leveleknek a sorsa, amikhez a munkám során sajnos szerencsém van. Szabad-e belőlük közreadnom, vagy a közreadással megsérteném az emberek jogait, illetve az én titoktartási kötelezettségemet?Úgy érzem nem lesz jogsértés akkor, ha név nélkül, a kezem közé került iratokból kiragadok részeket, mert nem öncélúan teszem. (De nem ám, had röhögjön más is! 🙂 )A félrefordítások közreadásával azt szeretném elérni, hogy szembesüljenek az emberek azokkal az óriási hibákkal, amiket a hiányzó nyelvtudásukból fakadóan elkövetnek. Azzal, ahogy nem lenne szabad!A lehető leghülyébb módon, gyakorta a google-fordítóra bízzák az életrajzuk komplett fordítását és a levelük
Macus
Az elmúlt hetekben az összerogyásig dolgoztam. Ma is, amikor az adagom 10 óra 50 perc lett. A héten másodszor. A munkanapom reggel 7.40-kor a főnököm hívásával kezdődött és tartott a kifulladásig. A legutolsó telefonbeszélgetést este 21.30-kor zavartam le. Kész vagyok. De mindezek ellenére, elhiszi nekem valaki, hogy imádom ezt az egészet? Pedig ez van. A stressz az elemem. A megoldhatatlannak tűnő problémákat imádom, a kihívások éltetnek. Azt hiszem érthető, hogy ebben a túlpörgetett állapotban aztán mindenre fogékony vagyok. Mindenre! 🙂Így a macira is. Macink Bécsben, az egyik Gürtelen álló ház ablakából tekint ki a népre. A nép pedig észrevette, felfedezte. A rajongótábora alakul.
Utazás telekocsival
A hazaútra először autót kerestem az összes lehetséges telekocsis portálon. Reméltem, valahova majd csak beférek, annyival kevesebb lenne az összköltség. Bár ezek a telekocsis utak nem mindig a legjobbak. Többnyire a régi buszos iskolakirándulásokat juttatják az eszembe, amikor vittük a limonádét és a kókadt szendvicseket magunkkal, amikor büdösben, és melegben púposkodtunk összezárva mindahányan. Nem szeretnék igazságtalan lenni, mert ezek a jó kis régi osztálykirándulások a löttyedt parizeres zsömivel, a klasszikus májkrémes konzervvel és a meleg limcsivel teljesen rendben voltak, imádtuk, hiszen nem csak erről szóltak. Meleg volt, délutánra szigorúan ragadt a kezünk a kosztól, a hőségtől és a párától
EB 2012 …végre foci!
Már alig várom a pénteket, akkor kezdődik az őrület. Lengyelország kezd Görögország ellen, aztán az oroszok a csehekkel mérkőznek, szerintem az elején nekem teljesen mindegy lesz ki játszik ki ellen, lényeg, hogy foci! Nézni fogom a meccseket, ki vagyok éhezve. Szombaton este aztán a német válogatotton a sor, nagyon remélem, hogy nem esnek pofira mindjárt az elején. Az EB-vel (német nevén EM) kapcsolatosan akad egy-két vigyorgásra való hír is. Közülük kettőt emelnék ki. Az egyik a német karikaturista Christoph Härringer remek rajza, ami a helyi újságban is megjelent. (A művész oldala: Härringers Spottschau) A képen néhány, az EB-n résztvető nemzet
Utazom
Rövidre fogom, muszáj, istentelen késő van. Holnap indulok. Szombaton érkezem vissza. Haza? Itthon? Hol van, melyik országban, melyik városban? Ezt már tényleg nem igazán tudom. Anyuciiiii!!! Drágám! Jövök!!! És tényleg, rövidre fogtam. Ez egyszer sikerült.
Foci, foci, foci és Tote Hosen
Nem lennék igazi Nürnberg-i, és főleg nem igazi 1.FCN szurkoló, ha kedvelném a Bayern Münchent és a Greuther Fürthöt. Nem is kedvelem őket. Sőt. Nagy-nagy elégedettségünkre, a Bayern idén ismét nem nyert se német bajnokságot, se kupát. A Fürth felküzdötte magát az I.Ligába. Bár ahogy a rádióban hallottam, még ebben is bénák. Ugyanis 8 éven keresztül jártak folyamatosan közel a tűzhöz, de a bajnokság végén szinte mindig csak a negyedikek lettek. Lieber Fünfter als Fürther (inkább ötödik mint fürthi) szól a helyi mondás. Sokszor felhangzik a remekbeszabott nóta: Alle Blumen blühen, alle Blumen blühen nur das Fürther Kleeblatt nicht. (minden virág
Közben szükség van a normalitásra is
Úgy értem a személyes tragédiám megélése mellett szükségem van teljesen normális hétköznapi dolgokra is és kisebb-nagyobb örömökre, mivel csakis ezek képesek a csónakomat a teljes kétségbeesés taváról visszanavigálni a kellemesebb vízekre. Ha csak és kizárólag az anyukám súlyos betegségébe, a Fürtikém helyzetébe, az egész megoldhatatlannak látszó helyzetbe feledkeznék bele, asszem be is zárhatnám a bótot és csak az lenne a dolgom, hogy valami stabil helyet találjak a lakásban, ami biztosan megtartja a kötelet ….. Nem szabad elfelejteni, hogy napi közel 9 órát dolgozom egy irodában, ahol a főnök szinte folyamatosan jelen van, így a kollégákkal együtt a tempónk és a
Kurze Pause, Győrbe mentem
Sikerült végre úgy autót találnom az egyik telekocsin keresztűl hazafelére és a visszaútra (itthonról haza…), ami harmónikázik a szabadságommal, ami sajnos nekem se véges. Ráadásul szabit nem úgy és akkor tudok kivenni, amikor gondolok egyet, ezt egyeztetnem és engedélyeztetnem kell. Vannak területek, amikért én vagyok a felelős, nem tudom egyszerűen átadni másnak, vagy eltolni későbbre. A korlátlan szabadságot, csak az éveken keresztül tartó munkanélküliségem alatt tudtam „élvezni”. Ez alatt az évek alatt bármikor mehettem volna. Csak nem volt miből. Bár ezt sokan el se hitték. Ezt a korlátlan szabadságot nem kívánom senkinek, ahogy én se szeretném mégegyszer átélni ….. bár
A tragédia felé lavírozva
Rettenetesen félek. Tegnap már megtörtént az, amitől egyfolytában rettegek. Hívás a céges mobilomon. A kijelzőn pedig egy győri telefonszám….. a Katié, az Anyu hugáé. Hívott, mert őt is hívták. Kérték, vigyen be az Anyukámnak szép ruhát az otthonba, bármi megtörténhet …… gond van. 650 km-re vagyok tőle és munkaidőben. Mindenki megértő, az összes kollégám, a főnököm. Együttérzőek, meghallgatnak, hozzászólnak, bátorítanak. De segíteni senki nem tud. Legszívesebben üvöltenék. A legszörnyűbb valóban a távolság, ami elválaszt bennünket. Pedig úgy mennék, futnék hozzá! 2 hét múlva megyek is. Csak Istenem, addig, addig ne történjen semmi, kérlek!! Az Anyuval tegnap is telefonáltam, kétszer is.