Embermesék

Közben szükség van a normalitásra is

Úgy értem a személyes tragédiám megélése mellett szükségem van teljesen normális hétköznapi dolgokra is és kisebb-nagyobb örömökre, mivel csakis ezek képesek a csónakomat a teljes kétségbeesés taváról visszanavigálni a kellemesebb vízekre. Ha csak és kizárólag az anyukám súlyos betegségébe, a Fürtikém helyzetébe, az egész megoldhatatlannak látszó helyzetbe feledkeznék bele, asszem be is zárhatnám a bótot és csak az lenne a dolgom, hogy valami stabil helyet találjak a lakásban, ami biztosan megtartja a kötelet …..
Nem szabad elfelejteni, hogy napi közel 9 órát dolgozom egy irodában, ahol a főnök szinte folyamatosan jelen van, így a kollégákkal együtt a tempónk és a munkában való részvételünk 200 %-os. 🙂
Autóznom is kell napi kétszer 20 km-t, pedig utálok vezetni, de ez is zusammen további 1 óra. Otthon vár a szokásos őrület (kivéve a főzést, azt meghagyom másnak), bizony nekem is kell órákat matekoznom a JuniorCheffel, mert a törtek világa és a trapéz, meg a paralelogramma területe ezt megkívánja. Ehhez persze bele kell néznem a könyvébe és a füzetébe, hiszen az egészet már réges régen elfelejtettem. Talán soha nem is tanultam meg, csak szerencsém volt. 🙂
Tegye mindenki a szívére a kezét! Tudjátok fejből a trapéz területének képletét? Na ugye nem!
De én már igen! Németül!

A kisebb-nagyobb örömökhöz tartoznak a falatok (amit más főz …..elsősorban az éttermekben) és persze a hobbim: írás, olvasás, zene és az 1.FCN.
A Húsvéti Nyúltól ajándékot kaptam. 2 belépőt az 1.FCN meccsére. A meccs előtt is küzdöttem a lelkiismeretemmel, érezhetem-e magam jól???
Arra a válaszra jutottam, hogy nem. De szeretném nagyon. 🙁 Sőt muszáj, ha nem akarok beleroppanni.

Így történt, hogy az elmúlt szombaton a borzalmas valóság mellett is képes voltam pár órára kikapcsolódni. Nem tehetek róla.
Szeretem a focit.
A csapatunk a HSV (Hamburg) ellen játszott. A stadion felé, az S-Bahnban ülve (olyasmi mint a HÉV) kifogtuk a “hotvolleet”. Úgy tűnt, az összes atomszerűen betintózott és józan HSV drukker a mi vagonunkba szállt be. Annyira kabarés volt a helyzet, mindenhol kék sálas hamburgi focidrukkerek, akik ordítozva énekeltek és szlopálták a sert, mi pedig ott ültünk jól fésülten, mosolyogva és természetesen nagyon vigyázva arra, hogy mit mondunk és mennyire grimaszolunk.
Mi ketten apussal, diszkrét kis Clubbsállal a nyakunkban. Apus odasúgta nekem: azt hitte itthon játszik a csapat, de ezek szerint ma Hamburgban landoltunk.
Alig vártam már, hogy megérkezzünk a stadionnál, elegem volt, rendkivül idegesített az az ordítás:

“6-mal deutscher Meister
3-mal Pokal Sieger
immer erste Liga ….háeszfauuu”

borzalmas volt.
Csak egy hangyányi kostoló a DAL-ból, amit a Hauptbahnhoftól kezdődően a Frankenstadion megállóig kb. 600-szor hallottam, és úgy a negyvenedik felé igazán meguntam.:

A stadionban az a pár óra fenomenális volt. A csapat ritka szarul játszott, de az atmoszféra, az egész cirkusz (mi más?) lenyűgöző volt. A visszaúton újra kifogtuk az immár újra be…, illetve rátöltött kék-fehér fanok műsorát. Egészen szombatig rettenetesen kiváncsi voltam Hamburgra. Már nem vagyok biztos benne, talán menjünk inkább mégis Dániába? 🙂
Néhány kép a szombatomról, aztán majd folytatom.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .