Nagymamámnak, szeretettel Drága Fürtikém, elhiszed, hogy fel se merült bennem, hogy ez megtörténhet? Ès ugye azt is, hogy még mindig nem hiszem el… ? Egy pillanatra se gondoltam én ilyenre, hogy veled valami is történhet …… Hogy történhetne, hiszen mióta az eszemet tudom, Te mindig is léteztél. Igaz, az elmúlt hónapokban, ha beszéltünk telefonon, csak-csak mondogattad, hogy: „nem is tudom, de erőtlennek érzem magad, ráadásul olyan szédülős is lettem, de máris nevettél és hozzátetted, kislelányom, mit lehet tenni, el kell fogadni, ez bizony a kor.” Bizony drágám a Te korodban már miért ne lehetne az ember egy kicsit aluszékonyabb? Májusban otthon
