Úgy értem a személyes tragédiám megélése mellett szükségem van teljesen normális hétköznapi dolgokra is és kisebb-nagyobb örömökre, mivel csakis ezek képesek a csónakomat a teljes kétségbeesés taváról visszanavigálni a kellemesebb vízekre. Ha csak és kizárólag az anyukám súlyos betegségébe, a Fürtikém helyzetébe, az egész megoldhatatlannak látszó helyzetbe feledkeznék bele, asszem be is zárhatnám a bótot és csak az lenne a dolgom, hogy valami stabil helyet találjak a lakásban, ami biztosan megtartja a kötelet ….. Nem szabad elfelejteni, hogy napi közel 9 órát dolgozom egy irodában, ahol a főnök szinte folyamatosan jelen van, így a kollégákkal együtt a tempónk és a
Hónap: 2012. április
Továbbra is töretlenül, minden logikának ellentmondva
Akkor is. Várom a csodát. Nem bírom se elfogadni, se tudomásul venni ezt az egész mindenséget ami az anyuval történik, bár mindig mindenkinek azt állítom, hogy tisztában vagyok vele. Igen, szemem van, talán értelmem is, de könyörgöm, hogy a fenébe lehetne ezt tényleg elfogadni? Tarthatnak akármekkora érthetetlen hülyének, hiszek a csodákban. A legkisebb pozitív változás az állapotában felvillanyoz ….. és ettől legalább aludni tudok. Bár nem tudunk már beszélgetni, nincsenek szavak. Elfújta őket a szél, felőrölte őket a szenvedés, a kín, a kór. Nincs hozzájuk ereje. Az én Anyukám olyan helyzetben és állapotban van, amitől világéletében írtózott, félt. Ahogy mi
Kurze Pause, Győrbe mentem
Sikerült végre úgy autót találnom az egyik telekocsin keresztűl hazafelére és a visszaútra (itthonról haza…), ami harmónikázik a szabadságommal, ami sajnos nekem se véges. Ráadásul szabit nem úgy és akkor tudok kivenni, amikor gondolok egyet, ezt egyeztetnem és engedélyeztetnem kell. Vannak területek, amikért én vagyok a felelős, nem tudom egyszerűen átadni másnak, vagy eltolni későbbre. A korlátlan szabadságot, csak az éveken keresztül tartó munkanélküliségem alatt tudtam „élvezni”. Ez alatt az évek alatt bármikor mehettem volna. Csak nem volt miből. Bár ezt sokan el se hitték. Ezt a korlátlan szabadságot nem kívánom senkinek, ahogy én se szeretném mégegyszer átélni ….. bár